Banner

Sajtótájékoztató a Honvéd elleni mérkőzés előtt

Szerző: objektív | 2019-05-10 13:47:00

A DVTK labdarúgó csapata a Budapest Honvéd vendége lesz az OTP Bank Liga 32. fordulójában. Szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatónkon Fernando Fernández válaszolt az újságírók kérdéseire. (A klub meghívásának munkahelyi elfoglaltságaink miatt nem tudtunk eleget tenni - a szerk.)

Fernando Fernández: - Számukra ismét egy döntő meccs következik. Egy nagyon erős csapathoz utazunk. Elég, ha annyit mondok, hogy korábban a Premier League-ben és a Bundesligában szereplő játékosai vannak a Honvédnak, de nekünk csak egy célunk lehet, hogy begyűjtsük a három pontot. Ha ezt a meccset sikerül megnyernünk, akkor biztos, hogy a kieső zónán kívül töltjük majd az éjszakát. Bízom benne, hogy azt az agresszivitást és intenzitást meg tudjuk ismételni, amit a Vidi ellen mutattunk. A Bajnokok Ligájában is láthattuk, hogy a szezonnak ebben a szakaszában az érzelmek és a motiváció a legfontosabb. Ilyenkor már azon múlnak a mérkőzések, hogy a játékosoknak milyen egyéni döntései vannak, hogy milyen olyan pluszt tudnak hozzátenni a meccshez. Éles szituációkban kell pillanatnyi jó döntéseket hozniuk. A szombati találkozón is ez lesz a legfontosabb.

Olvasd el a teljes cikket>>>

forrás, fotó: dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

30. árpádvezér |Válasz erre: 27. totalrecar
2019-05-11 15:38:49 Barna öves, Fanatikus tag
Tudod ma nagyon nehéz tippelni, nem is akarok...De, a csodák világában volt olyan is,hogy Jézust háromszor megtagadta a legszeretettebb tanítvány Péter, mire a kakas megszólalt. És mégis Ő lett az első kiválasztott, a kőszikla, akire az egyházát építette!
Ma mit is kérhetek? Az égi diósgyőriek, legyenek volt játékosok vagy szurkolók, segítsétek sikerre ezt a Csapatot, hogy vágyaink valóra váljanak!
29. gbacsi* |Válasz erre: 19. johny
2019-05-11 15:29:45 Fekete öves, Veterán
Miért, ha az MTK nyer, akkor ők csak 2 pontot kapnak?
28. vebgy* |Válasz erre: 26. totalrecar
2019-05-11 12:38:40 Fekete öves, Veterán
Sajnos...és igen igazad van, ha lehet most a legnézhetetlenebb, legesélytelenebb a játékunk...!
27. totalrecar |Válasz erre: 24. vebgy
2019-05-11 12:23:04 Piros öves, Őstag
Ott tartunk, ahol tartottunk 1.és 2.éve is, SEHOL!!!
Maradt megint HARMADSZORRA IS a borotva élen táncolás az NB1 és NB2 között!
De ENNYIRE KEVÉS ESÉLY, talán egyik évben sem volt mint most!

CSAK A CSODÁBAN BÍZHATUNK, REMÉLJŰK HARMADSZORRA IS MEGTÖRTÉNIK!
26. totalrecar |Válasz erre: 25. Zole61
2019-05-11 12:19:26 Piros öves, Őstag
Kizárt!
25. Zole61 |Válasz erre: 16. totalrecar
2019-05-11 12:09:31 Piros öves, Őstag
Én mindentől függetlenül azért az utolsó meccsen szeretnék hallani egy Leisztinger hol vagy? rigmust, hátha megmutatná magát. Egyébként szokott Ő egyáltalán hazai meccsen itt lenni?
24. vebgy* |Válasz erre: 14. KáGábor
2019-05-11 11:52:42 Fekete öves, Veterán
31 forduló után nincs miről dumálnia Fernandónak... ott tartunk, ahol megérdemeljük, tisztelt szakmai vezetés...
23. KáGábor* |Válasz erre: 19. johny
2019-05-11 11:49:42 Fekete öves, Veterán
Igen, köszi! :)
Sőt, az eredmények esetleges, számunkra ideális alakulása esetén a 7. helyig “szárnyalhatunk” ma. XD
22. vebgy* |Válasz erre: 15. szombatondelelott
2019-05-11 11:49:23 Fekete öves, Veterán
Ez mi pénzt hozna a fogadóirodáknál... :D :D
21. dvtk-3534*
2019-05-11 11:37:50 Fekete öves, Veterán
Ha bent maradunk jó lenne elhozni békéscsabáról Dávid zoltán védőt aki együtt játszik Orosz Donáttal az u17ben. Ismerik is egymást és hosszútávon megoldás lehetne. És biztos nem olyan rossz ha u17es válogatott. És magyar és fiatal és pénz is járna érte így lt. Is tud belőle profitálni...

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...