Banner

Sajtótájékoztató a Debrecen meccs előtt

Szerző: Jáborcsik András | 2018-11-09 18:00:00

Az OTP Bank Liga 14. fordulójában a DVSC csapatát fogadja a DVTK szombaton délután. A találkozó előtt Fernando Fernandez válaszolt az újságírók kérdéseire.


Fernando Fernández: - A védekezés és a támadásépítés terén sokat fejlődtünk a bajnoki rajthoz képest, most a támadó harmadban kell még előrébb lépni. Ezen a téren is haladunk, agresszívebbek vagyunk, jobban odaérünk az ellenfél kapuja elé. Az FTC és a PAFC ellen egyaránt többször lőttünk kapura ellenfelünknél, és több beadással is veszélyeztettünk, azonban ez nem elég, pontosabbnak kell lennünk a gólszerzéshez. A DVSC gólerős támadókkal rendelkezik, Takács Tamás és Könyves Norbert is betalált legutóbb. Egyszerű, de hatékony játékkal igyekeznek sikert elérni, illetve Tőzsér Dániel és Bódi Ádám rúgótechnikájának köszönhetően rendkívül veszélyesek pontrúgást követően. Emiatt a szokásosnál is jobban kell figyelni. Hazai pályán, a saját közönségünk előtt csak a győzelem lehet a célunk, amivel végre lezárhatjuk a negatív szériánkat.



Herczeg András: - Nem csak az udvariasság mondatja velem, hogy kőkemény mérkőzést várok szombaton. A DVTK az FTC elleni találkozó kivételével rendre szoros találkozókat játszott az utóbbi időben, és most is kiegyenlített mérkőzést várok.


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

22. korxi |Válasz erre: 20. totalrecar
2018-11-10 22:10:09 Piros öves, Veterán
Hát nem lett igazad. Tényleg nem volt valamirevaló helyzete a sok csatát megélt, tapasztalt, és dörzsölt Herczeg csapatának.
21. birodalmi-lepegeto |Válasz erre: 19. jajdejóasör
2018-11-10 14:21:07 Fekete öves, Őstag
Hazai pályán jól nyomják, de idegenben nyáron nyertek utoljára, ott azért messze nem olyan félelmetesek.
2018-11-10 13:49:26 Piros öves, Őstag
... csak a szokásos Fernandó féle monólog:-("Sokat fejlődtűnk", és az ellenfél dicsérete.
Amig a FIFA nem változtat a labdarúgás szabályain, addig a "sok fejlődésért" még nem jár pont.
Ráadásúl ez a sok fejlődés is vita tárgya..

Ne legyen igazam, de a sok csatát megélt, tapasztalt, és dörzsölt Herczeg ellen, a tapasztalatlanka Fernandónak nincs sok esélye!
Főleg ezzel a sok, idejövetelűk előtt szabadon igazolható játékosunkkal.

Tippem:0 :3
19. jajdejóasör |Válasz erre: 5. birodalmi-lepegeto
2018-11-10 09:31:35 Barna öves, Tag
A Loki a legutóbbi 5 meccsén 11 pontot szerzett és nem kapott ki. Azért nem nekünk áll a zászló...
18. gazember* |Válasz erre: 17. gazember
2018-11-10 07:12:28 Fekete öves, Veterán
Ez az egy rövid mondat volt, a játékoskijáró c. műsor utolsó mondata. Apró dolog, de ha az országos média csak annyit segít hogy odafigyel és tájékoztat, akkor már megérte.
17. gazember* |Válasz erre: 15. CLIPNOH
2018-11-10 07:08:45 Fekete öves, Veterán
A csapat gyenge szereplése elleni tiltakozásul, a DVTK ultrák bojkottálni fogjak a mérkőzést .
16. Sparrow
2018-11-09 22:59:24 Barna öves, Fanatikus tag
Erre van szükség! Be lehetne tenni a Miskolci tv be is! A következő hazai meccs előtt meg jöhetne pár plakát a varosban csak hogy mindenkihez eljusson! Nem ártana Fernandonak is cimezni egy kis uzenetet! "Ne hazudj,ne beszélj mellé," stb Vagy egy hol vagy Luque rigmus!Most kell az egység! Biztos most fog jonni a semmiből valami nagy kedvezmény a klub részéről ebben biztos vagyok!
15. CLIPNOH |Válasz erre: 12. gazember
2018-11-09 22:25:19 Piros öves, Fanatikus tag
Mit mondtak pontosan?
14. birodalmi-lepegeto |Válasz erre: 8. kneitz
2018-11-09 22:05:29 Fekete öves, Őstag
Akkor lakást, kocsit nőt, anyósék házát is a Diósgyőrre :))
13. diosgyori |Válasz erre: 1. gazember
2018-11-09 21:58:36 Barna öves, Tag
Teljes mértékben egyet értek veled!!!!!!!


....sajnos..... : ((

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...