Banner

Rend és nyugalom vagy a szakadék széle?

Szerző: Jáborcsik András | 2020-12-05 12:26:00

A jelek szerint a klubházban rend és nyugalom honol. Nem érzi szükségét senki annak, hogy meg kellene szólalnia a DVTK szereplésével, akár jövőképével kapcsolatban. Bár, volt, aki néhány héttel ezelőtt megszólalt, bár inkább ne tette volna, okosabb maradt volna. Azóta sem méltatta a klubpropagandában díszletként használt ultráinkat arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön velük, lapít azóta is. Úgy, ahogy lapítanak velünk kapcsolatban is. A mai napig nem közölték velünk a kitiltásuk okát, nincs egy ember a klubházban, aki odaállna elénk és elmondaná, hogy ez meg ez a bajunk veletek. Így legalább Objektív nem okoskodik a sajtótájékoztatókon, ráadásul már a többi újságírót is kiebrudalták onnan. Egy korábbi edzőnk a bemutatkozó látogatásunkon elmesélte nekünk anno, hogy Objektiv kollégát "Véres toll"-ként aposztrofálta neki a klubvezetés. Véres toll - napokig, hetekig ízlelgettük akkor ezt a jelzőt és jót mulattunk rajta.

Visszatérve a klub jövőképére. A jelek szerint nincs szükség intézkedésekre a labdarúgó csapat háza táján, most nem rohanunk a szakadék felé, mint egykoron, amikor azt a bizonyos sms-t küldte az ügyvezető. Gyűjtögetjük azért a pontokat, ha nem is olyan serényen, de azért gyűjtögetjük. Két hete szereztünk éppen hármat az Újpest ellen.

Vagy csak látszólagos a nyugalom? Az egyik portál tegnap már két nevet is bedobott a köztudatba, akik esélyesek Feczkó Tamás helyére. Nem tudhatjuk, folynak-e valóban a háttérben mozgolódások, vagy csak álhírekkel állunk-e szemben. Rövidesen kiderül.


Sajnos, úgy látom, hogy vezetőedzőnk hosszú hetek óta minden megszólalásában egy reményét vesztett, megtört ember képét mutatja. Minden megnyilvánulásából azt szűröm le, hogy képtelen a csapat motiválására. Többek között ezért sincs tűz a játékosainkban, akik amolyan iparos emberként felmennek a pályára, teszik a dolgukat, elveszítik a meccset, lejönnek a pályáról, aztán másnap elmennek edzeni. És ez így megy hétről hétre, hónapról hónapra. Nem látom az összhangot a játékosok között, nem látom azt, hogy akár egy kicsit is, de barátok lennének. A legapróbb jeleit sem látom ennek. Mi is eljutottunk oda, hogy igazodva a foci világában megszokott trendekhez, hat-hét idegenlégióssal a kezdőben állunk fel egy-egy bajnokira. Fiataljaink kölcsön vannak adva, hadd fejlődjenek, hadd szokják a felnőtt futball világát. Bár, sokak véleménye szerint nem is ütik meg az NB I szintjét. Lehet szídni Bognár Györgyöt, de maximálisan egyetértek azzal a véleményével, hogy tucatlégiósok helyett ezerszer szívesebben tesz be a csapatába egy 18-19 éves paksi fiatalt. Tucatlégiósból nagyon jól állunk, olyan fiatalból, akit játszatni lehetne, már kevésbé.


Ma délután a Nemzet csapatával csap össze csapatunk, a Barcelona és a Juventus után a DVTK következik nekik. Minden bizonnyal többen is helyet kapnak majd náluk azok közül, akik a BL keretben sincsenek, vagy kevesebbet játszottak a sztárcsapatok ellen. Azt gondolom, hogy őket nem kell majd motiválnia Rebrovnak.

Nagyon kíváncsi lennék rá, hogy ha nem zárt kapuk mögött játszanák a mérkőzést, hány szurkoló venné a fáradságot, hogy a helyszínen tekintse meg a találkozót. Nem is olyan régen, még hosszú sorok kígyóztak a jegypénztárnál a jegyekért egy Fradi meccsre. Mára ez elmúlt és hiú ábránd lenne azt hinni, hogy majd a koronavírus után megváltozik a helyzet.

Ahhoz a DVTK jövőképének kellene megváltoznia. Célok kellenének, ami mögé beáll a tulajdonos, az ügyvezető, az alkalmazottak és persze a szurkoló is. A nem túl nagy igényű szurkolónak már az is örömet okozna, ha látná a jeleit annak, hogy a tulajdonost érdekli egyáltalán a csapata.


Múlt héten azt írta Zoli, hogy két szar csapat találkozik Kövesden. Bízom benne, hogy lesz tartása a csapatnak és rám cáfolnak a játékosaink, nem úgy kell leülnünk a tv elé, hogy egy jó és egy szar csapat mérkőzik meg ma délután Diósgyőrben.




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

12. Realitie
2020-12-06 18:28:40 Narancs öves, Lelkes újonc
Az utolso hat merközes elemzeseböl relativ egyszerüen es gyorsan valos kepet kapunk a DVTK vezetesenek sportvonalon elkövetett tervezesi hibaira, amely mint folyamat termeszetesen kihat a kommunikaciora, elemzesre, strategiara es kontrollra, melyek befolyasoljak positiv-negativ ertelemben az aktualis megitelest, illetve a jövöt.
Ez a közös feladata es felelössege szakmai vonalon Bences Miklosnak es Santha Gergely ügyvezetönek. Nem tudni termeszetesen a hatterröl- mit es hogyan dönthetnek- de semmi nem menti fel öket vagy alsobb szintü vezetöiket azoktol az iszonyatos kommunikacios hibaktol, amiket az utanpotlastol a profikig bezarolag elkövetnek.
Hianyzik egy vonal, ami vezerel es utat mutat, de visszavezethetö plane egy invesztment cegnel ami nem meglepö, hogy agy es labak helyett kövekbe es telekbe fektetnek be. Felvetödik a kerdes, hogy a mindenkori csapatba invesztalt többszaz millio forint sok-e vagy keves. Mindegy hogy ketmilliard, tizmilliard, mindig keves lesz, ha nem javitasz hibat, illetve nem optimalizalsz.
A fent emlitett okok es a közvetlen szakma csapatvezetesi hibai miatt- az egesz nem intakt, nem müködökepes- mondanák külföldön a szakembererek. Ez a legnagyobb kritika es meghatarozza a következmenyeket. Ebböl fakadoan a csapatot jelenleg csak indianok alkotjak, nincsenek törzsfönökök köztük sajnos meg a kispadon sem. Emotionalis intelligencia mentes edzö közhelyekkel, Pacsi palyaedzö jatekosokkal pacsizos modszere anarchiat szül, ami több heten keresztül atjött a közvetitesek alkalmaval. Nem a jatekosok vedelmebe, de ilyenkor kit kövessenek? Ezt a sportigazgatonak azonnal le kell reagalni es nem heteket varni, mert az ilyen negativ folyamat visszafordithatatlan. Kompetenciara alapulo dönteseket kell hozni, azokat jol kommunikalni, hiszen ezek mögött vannak ertekek, amelyek meghatarozzak többek között egy csapat- egyesület dinamikajat. Igy talan könnyebb lenne azt a bizonyos jatekfilozofiat kialakitani, ami illik arra a közegre es nem spanyol, olasz, portugal koncepciokkal ide-oda szaladgalni es ket evente mindent kidobni a szemetesbe mert az egesz müködeskeptelen
11. grosser
2020-12-05 16:25:05 Piros öves, Veterán
Én úgy vagyok vele, hogy a meccsünk helyett nézek egy filmet, nem mai film, láttam is már egyszer, Cserhalmi főszereplésével, a Dögkeselyű, egyébként nagy film, még a régi időkből.
10. donjozsi |Válasz erre: 9. mr-d
2020-12-05 16:14:53 Lila öves, Fanatikus tag
Az ST -ben mondta, hogy elèggè el ment a kedve....
Gondolom ez is közrejátszhat!
Persze nem tudom, ès nem is akarok okoskodni, csak gondolom !
9. mr-d
2020-12-05 16:09:01 Fekete öves, Őstag
dfcwolfot már az amígélkénponthuról is letiltotta a kubvezetés?
korrekt beharangozó.
8. miskolci |Válasz erre: 7. tomi87
2020-12-05 16:06:10 Barna öves, Fanatikus tag
Lehet,hogy módosítok a tippjátékba....
7. tomi87*
2020-12-05 16:00:17 Fekete öves, Veterán
Antal véd...
6. KáGábor* |Válasz erre: 1. betyarok
2020-12-05 15:42:57 Fekete öves, Veterán
Többe nem kerülne, de érdemben dolgozni kellene rajta.
5. KáGábor*
2020-12-05 15:42:05 Fekete öves, Veterán
Nagyon rossz ezt leírni, de egyszerűen nincs olyan mondat, amivel vitatkozni lehetne. :(
4. miskolci
2020-12-05 15:08:48 Barna öves, Fanatikus tag
Nem lesz itt értéke a szurkolónak amég ez a vezetőség irányít. Ezeknek a parazitáknak az a legnagyobb gondja,hogy hova várjanak magukra még zsebeket,mert a meglévők már tele vannak. Kijárna már egyeseknek egy amolyan jó szándékú szurkolói iránymutatás és ide gondoljon mindenki amit akar egyéni vérmérséklete szerint!Nagyon találó a becsatolt kép az íráshoz.
3. kohasz
2020-12-05 14:26:59 Barna öves, Fanatikus tag
Félő, hogy ilyen tulajdonosi hozzáállással a diósgyőri foci teljes csődbe jut! Ez eddig sem volt már évek óta egy tudatos irányítás, minden a pénzszerzésre és egyesek megélhetésének biztosítására szolgált. Hogy lehetnének itt alkalmazható bevetésre váró fiatalok mikor olyan emberekre bízták a fejlődésüket mint Benczés Miklós. Ami itt folyik annak megálljt kéne parancsolni, hogy a még nem hitevesztett embereknek legalább kéthetente biztosítva legyen a járvány utáni szórakozása.

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...