Banner

Prosser Dániel elárulta, mivel nyugtatja játékosait Fernando

Szerző: Jáborcsik András | 2019-04-22 15:32:00

Nagyon nehéz négy bajnoki vár a kiesőhelyen álló Diósgyőrre, de Fernando Fernández vezetőedzőről ennek elllenére a nyugalom szobrát lehetne mintázni, mondta a csapat támadója, Prosser Dániel, aki az M4Sport Góóóóól című műsorában azt is elárulta mivel nyugtatja a játékosokat a spanyol tréner.


A Diósgyőr az OTP Bank Liga 29. fordulójában 1–0-ra legyőzte a szintén kiesés elől menekülő Paksot, ezzel megszakította négymeccses nyeretlenségi sorozatát, ám a miskolciak így is csak a 11., azaz kieső helyen állnak a bajnokságban. Ráadásul a DVTK sorsolása nem egy leányálom, és a támadójáték eredményességét illetően is érheti némi kritika a csapatot, amely a sereghajtó Haladással holtversenyben a legkevesebb gólt szerezte, így elmondható, nagyon nehéz négy bajnoki vár Fernando Fernández együttesére.

A Diósgyőr meccsei a hátralevő fordulókban: Mezőkövesd (idegenbeli), MOL Vidi (hazi), Honvéd (idegenbeli), Újpest (hazai)

Mindennek ellenére a spanyol mesterről a nyugalom szobrát lehetne mintázni, legalábbis ez derült ki a DVTK támadója, Prosser Dániel szavaiból.



„Amikor a Fraditól kaptunk egy hetest, odajött hozzám és mondta, hogy nyugodjak meg, minden rendben lesz.”


Alig hitt a fülének az M4 Sport Góóól!2 nevű műsorának egyik szakértője, Somogyi Zsolt, hiszen a miskolciak a 27. fordulóban 1–0-ra kaptak ki az utolsó Haladástól, a következőben pedig a 91. percben hagytak két pontot a szintén a kiesés réme által fenyegetett Kisvárda otthonában.



„Fernando és a másodedző is nyugodt volt végig. Odajöttek mindenkihez, mondták, hogy jobban állunk és jobb csapatunk van, mint tavaly ilyenkor, úgyhogy nyugodjunk meg, mert ha mindenki teszi a dolgát, akkor meglesz a bentmaradás.”


forrás: M4Sport




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 34

6. Borsodi Bányász* |Válasz erre: 4. dge840
2019-04-22 19:30:26 Fekete öves, Veterán
Ha együtt marad és nem lesz erősítés, akkor a játék képe alapján pont ugyanaz lesz, mint idén. A többi csapat próbál majd erősíteni, ami vagy bejön nekik vagy nem. A DVTK is fog szerződtetni játékosokat, a kérdés, hogy milyen minőségűeket, int pl a két kameruni a kispadra sem jut el, de azért ott van a keretben.
5. kempes |Válasz erre: 3. Szabó József
2019-04-22 19:01:07 Piros öves, Veterán
A fejlődés megkérdőjelezhetetlen! Ha ilyen jól haladunk, 150 év múlva bajnokok is lehetünk! Hurrááá! :) :D
4. dge840 |Válasz erre: 1. KáGábor
2019-04-22 18:54:38 Barna öves, Fanatikus tag
Sima mezei szurkolokent en ugy erzem sokkal jobbak vagyunk mint 1 éve. Idegesitett ez a paszolgatos vacok,de mar elfogadom. Tisztara akarjak lejátszani a helyzeteket.Ha a citynek jo... Tetszik Fernando nyugodtsaga.. Szinte pszichológus es edző 1-be. Ha sikerul bent maradni es a csapat együtt marad,szerintem még komoly erosites nelkul is komolyan előrébb lepne a kov bajnokságba. Arrol nem beszélve hogy most se idegeskedet beteni 1 ujoncot.. Hajrá Diósgyőr!
3. Szabó József* |Válasz erre: 1. KáGábor
2019-04-22 18:29:24 Fekete öves, Veterán
Végül is igen, hiszen tavaly a 29. forduló után 30 pontunk volt, idén pedig 31 pontunk van. :)
2. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 1. KáGábor
2019-04-22 18:28:03 Fekete öves, Veterán
Sot, meg rosszabbul is.
Az elozo idenyben 29 meccs utan volt 30 egysegunk, amire meg hat ment ra, melle ket vereseg. Es isteni csoda mellett maradtunk bent 36 ponttal.
1. KáGábor*
2019-04-22 17:40:03 Fekete öves, Veterán
Kicsit költői túlzásnak érzem, hogy jobban állunk, mint tavaly ilyenkor...

 < 1 2 34

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...