Banner

Prosser Dániel elárulta, mivel nyugtatja játékosait Fernando

Szerző: Jáborcsik András | 2019-04-22 15:32:00

Nagyon nehéz négy bajnoki vár a kiesőhelyen álló Diósgyőrre, de Fernando Fernández vezetőedzőről ennek elllenére a nyugalom szobrát lehetne mintázni, mondta a csapat támadója, Prosser Dániel, aki az M4Sport Góóóóól című műsorában azt is elárulta mivel nyugtatja a játékosokat a spanyol tréner.


A Diósgyőr az OTP Bank Liga 29. fordulójában 1–0-ra legyőzte a szintén kiesés elől menekülő Paksot, ezzel megszakította négymeccses nyeretlenségi sorozatát, ám a miskolciak így is csak a 11., azaz kieső helyen állnak a bajnokságban. Ráadásul a DVTK sorsolása nem egy leányálom, és a támadójáték eredményességét illetően is érheti némi kritika a csapatot, amely a sereghajtó Haladással holtversenyben a legkevesebb gólt szerezte, így elmondható, nagyon nehéz négy bajnoki vár Fernando Fernández együttesére.

A Diósgyőr meccsei a hátralevő fordulókban: Mezőkövesd (idegenbeli), MOL Vidi (hazi), Honvéd (idegenbeli), Újpest (hazai)

Mindennek ellenére a spanyol mesterről a nyugalom szobrát lehetne mintázni, legalábbis ez derült ki a DVTK támadója, Prosser Dániel szavaiból.



„Amikor a Fraditól kaptunk egy hetest, odajött hozzám és mondta, hogy nyugodjak meg, minden rendben lesz.”


Alig hitt a fülének az M4 Sport Góóól!2 nevű műsorának egyik szakértője, Somogyi Zsolt, hiszen a miskolciak a 27. fordulóban 1–0-ra kaptak ki az utolsó Haladástól, a következőben pedig a 91. percben hagytak két pontot a szintén a kiesés réme által fenyegetett Kisvárda otthonában.



„Fernando és a másodedző is nyugodt volt végig. Odajöttek mindenkihez, mondták, hogy jobban állunk és jobb csapatunk van, mint tavaly ilyenkor, úgyhogy nyugodjunk meg, mert ha mindenki teszi a dolgát, akkor meglesz a bentmaradás.”


forrás: M4Sport




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 4 > 

26. zaphod |Válasz erre: 25. Donadoni
2019-04-23 16:41:41 Fekete öves, Őstag
Azért azt tegyük ehhez hozzá, hogy a vezetőedzőtől viszonylag független okok miatt is előállhat ilyen helyzet, ha például a tulajdonos, vagy a klub felső vezetése kifarol mögüle. És a játékosok megérzik, vagy megtudják, hogy nincs meg a támogatás mögötte. Ilyen volt Bódog helyzete is tavaly, illetve még tipikusabb példa, ami a Chelsea-nél zajlik már évek óta. Szóval a játékosuralom nem kizárólag a vezetőedző alkalmatlansága, vagy elismertsége miatt alakulhat ki.
25. Donadoni |Válasz erre: 24. toki
2019-04-23 14:47:21 Kék öves, Tag
azokat az edzőket szokták " kicsinálni" akiket a a csapat vmi oknál fogva nem ismer el. Bármennyire tűnik egy edző szimpatikusnak vagy jó fejnek, fél vagy egy éven belül ez mindig kiderül. Minden " munkavállaló" jelen esetben játékos érzi azt , hogy a saját főnöke mennyire erős és mennyire valós a szakmai hozzáértése. Átlátja-e a valós problémákat vagy csak a saját megítélésével foglalkozik , hogy Ő tudja mi a hiba csak hát a körülmények nem ideálisak. Már korábban leírtam a mostani edzőnk sosem panaszkodott arra hogy milyen hulladék futballistái vannak vagy a bírók mennyire ellenünk vannak. Vagy azért fogunk kiesni mert nem tartozunk a NER családhoz. Nyilván ez ostobaság lenne a részéről és azonnal kiderülne róla , hogy magát mentegeti. Na akkor kicsinálnák, és ki is csinálnak minden ilyen edzőt és főnököt is mindenhol a világban. Fernando azon kevés edzők közé tartozik aki ezt az alapvető hibát nem követi el , mert tudja hogy neki ezzel a kerettel kell megoldani a feladatot. De Ő pontosan tudja mik azok a részletek, amit sokan csak találgatnak , hogy mik a fő gondok , sokan nagyon meglepődnének ha kiderülne . Ezért érdekes ez, mert ha ez kiderülne, egy, nem változna attól semmi kettő pedig úgysem hinnék el mert valaki a klub részéről úgy is megcáfolná és ezzel meg is osztaná a kedves és korántsem összetartó közösségünket. Tehát egyet lehet tenni alkalmazkodnia kell a körülményekhez mert akkor talán sikerül bennmaradnunk. Nem csak a fiatalokból hozná ki a maximumot , aki a keze alatt játszik - még ha ez nevetségesen is hangzik - ezen év alatt többet tanult a játékról mint azt korábban bármikor összesen.
24. toki* |Válasz erre: 22. Donadoni
2019-04-23 12:00:02 Fekete öves, Veterán
Én tartom magam ahhoz, hogy kicsinálták volna Fernando-t, és úgy, ahogy előszeretettel teszik azt - kis hazánkban mindenhol nem csak a futballban -, hogy szemedben jó pofi, aztán hátulról mellbe vájkálással, na meg a pályán nyújtott teljesítménnyel. Sajnos ezt rohadt nehéz levetkőzni, és egyenesek emberek ragadtak meg külföldön is. De kár is azokról beszélni, mert hál Istennek azok már nincsenek nálunk. Ezt a fiatal társaságot viszont én nagyon bírom, bárki bármit mond. Sajnos tudomásul kell venni, amíg nem lesznek olyan játékosaink akik húzó emberek tudnak lenni, addig csodát ne várjunk. De ezek kiteszik a pályára, ami bennük van. Viszont az látszik, hogy néha ez ..... kevés.
23. sipi |Válasz erre: 16. Donadoni
2019-04-23 11:49:51 Narancs öves, Tag
Szerintem ez a nyugodtság nem csak rá jellemző.
Puskásról is így nyilatkoztak a volt játékosai.
Az volt a szavajárása, hogy " játssz nyugodtan".
Így kár ezen élcelődni.
A Gólörömös szagértők is csak a tudatlanságukat terjesztették.
22. Donadoni |Válasz erre: 21. toki
2019-04-23 11:22:39 Kék öves, Tag
Szerintem meg nem így van, mármint megennék reggelire. Fernando azokkal játszott akik legfeljebb poszteren voltak meg a "tavalyiaknak". Látott már ezektől különb dolgokat, ettől nem félteném , hogy ne tudna motiválni. Viszont azzal az ostobasággal ami jellemzi ezt az egész közeget na az az igazi feladat , azzal nehéz megbirkózni . Illetve ha lenne alternatíva akkor élne vele úgyhogy ettől ne féltsd.
21. toki*
2019-04-23 08:20:11 Fekete öves, Veterán
1 ilyen fiatal csapatot még tud inspirálni Fernando. Az olyan minden hájjal megkent játékosok, akik pl.: tavaly itt voltak, megették volna Fernando-t reggelire. Sajnos a mai játékosok el vannak szállva maguktól, láthattuk, hogy bele lehet nyúlni 1-1 játékossal kapcsolatban, maga mellé állít 1-2 játékost, és már az egész morál belülről rohad. Nem értek egyet a szurkolókkal miért nem írták ki, a nagypofájúaknak Lipták Zozinak, Busának stb.??? Ez 1 fiatal csikó csapat, de teszi a dolgát, de bennük nagyobb is a hiba lehetsőég, na meg valóban hiányzik legalább 2-3 karakteres játékos, na is itt jön ki L.T. és az ügyvezetés legnagyobb hibája, hogy spórolgat ahelyett, hogy csak x millával tett volna bele többet.
20. Szabó József* |Válasz erre: 18. Donadoni
2019-04-23 06:00:45 Fekete öves, Veterán
Így van, Fernandót úgy lehetne objektíven felmérni, hogy a felemlegetett elődök kereterősségét megkapná (Szivicsnek milyen játékosai voltak...Kádár, Elek, Abdu, Kosztics, Okuka, Futács, Koman, Griffiths...)
Fernando ha megkapta volna a 3-4 hispán spílerét (Ő itt lett átvágva), egészen másképp festett volna az idei csapat is.
19. totalrecar |Válasz erre: 18. Donadoni
2019-04-23 00:35:48 Piros öves, Őstag
A szivics féle harcos csapat, fellázadni az oldalra-hátra játék ellen. Ők más szisztémára lettek össze válogatva, és fizikálisan csúcsra járatva. Rengeteg mérkőzést nyertűnk meg a második félidőben, vagy annak vége felé, amikor már kilógott a nyelve az ellenfelek játékosainak, akkor még nagyobb sebbeségfokozatba kapcsoltunk.Most inkább pont fordítva csináljuk, a végére elfogyunk fizikálisan, és így már koncentrációban is. Ezért kell lerágnunk a körműnket amíg le nem fujják, ha esetleg 1 saját, vagy egy öngóllal, de vezetünk.
18. Donadoni |Válasz erre: 17. v1910
2019-04-22 23:13:05 Kék öves, Tag
ok, értem:). Egyébként én, inkább annak örülnék ha Fernando maradna és kapna végre normális futballistákat. Ha az lenne , hogy választhatnék kit hívnék vissza , akkor a Szivics féle csapatot mert abban tényleg volt potenciál. Azóta ugyanolyan szar...
17. v1910 |Válasz erre: 15. Donadoni
2019-04-22 23:06:27 Fekete öves, Őstag
Ne érts félre, én nem vettem és nem is fogok részt venni a megfélemlítős dal éneklésében. Csak úgy nagyjából értékeltem, mi a helyzet Diósgyőrben. Én bízom a szezont követő tulajdonos - és a többiekkel ellentétben - edzőváltásban is, illetve jónéhány erős temperamentumú, harcos, gegenpressingre alkalmas játékos és edző leigazolásában, hogy végre mi is bajnokok lehessünk.

 < 12 3 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...