Banner

Prosser Dániel Diósgyőrben folytatja

Szerző: Jáborcsik András | 2019-02-12 17:07:00

Támadót vett kölcsön Felcsútról a DVTK. Prosser Dániel a Budapest Honvéd akadémiáján nevelkedett, majd ugyancsak Kispesten lett belőle élvonalbeli játékos. Kilenc alkalommal pályára lépett a magyar U21-es válogatottban is, legutóbb a Sepsi OSK csapatában szerepelt.


Prosser Dániel a Budapest Honvéd akadémiáján lett igazolt labdarúgó 2007-ben. Az első csapatban hat évvel később, 2013. augusztus 4-én a Lombard Pápa ellen debütált. 2017 januárjában a Puskás Akadémia FC csapatához igazolt, ahonnan 2018 nyarán kölcsönbe került a román élvonalbeli Sepsiszentgyörgyhöz.Télen visszatért Felcsútra, részt vett a PAFC spanyolországi edzőtáborában, ahol a Lausanne FC elleni felkészülési mérkőzésen gólt is szerzett. A DVTK szurkolói a 27-es számú mezben láthatják majd a pályán.

- Prosser Dániel korábban már többször bizonyította, hogy gólerős játékos, ezért biztos vagyok benne, hogy az érkezésével nagyobb lesz a verseny a csapatba kerülésért a támadó szekcióban - nyilatkozta Tajti József, a DVTK sportigazgatója. - Meggyőződésem, hogy a segítségünkre lesz majd a céljaink elérésében.


- Érkezésem előtt beszéltem Márkvárt Dáviddal és Forgács Dáviddal, mind a ketten jókat mondtak a Diósgyőrről - tette hozzá Prosser Dániel. - Azért jöttem, hogy a csapat hasznára lenni, és szeretnék sok győzelmet ünnepelni a szurkolókkal közösen. Bízom benne, hogy nagyon jól sikerül majd ez a tavasz.


Névjegy

Teljes név: Prosser Dániel Bálint
Születési idő: 1994. június 15.
Születési hely: Budapest
Magasság: 175 cm
Testsúly: 65 kg
Poszt: támadó
Mezszám: 27

Sikerei

Magyarország U21 9/6

Pályafutása

2018/2019 tavasz DVTK (kölcsönben - NB I.)
2018/2019 ősz Sepsi OSK (kölcsönben - román I. osztály) 2/0
2017/2018 Puskás Akadémia FC (NB I.) 13/1
2017/2018 Puskás Akadémia FC II. (NB III.) 6/4
2016/2017 Puskás Akadémia FC (NB II.) 18/7
2016/2017 Budapest Honvéd (NB I.) 11/4
2016/2017 Budapest Honvéd II. (NB III.) 2/0
2015/2016 Budapest Honvéd (NB I.) 19/1
2015/2016 Budapest Honvéd II. (NB III.) 15/3
2014/2015 Budapest Honvéd (NB I.) 22/2
2014/2015 Budapest Honvéd II. (NB III.) 11/4
2013/2014 Budapest Honvéd (NB I.) 11/1
2013/2014 Budapest Honvéd II. (NB III.) 22/12
2007-2013 Budapest Honvéd MFA


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 3 4 5 67

7. norbi |Válasz erre: 4. dwm
2019-02-12 18:08:28 Kék öves, Tag
Én csak jó és eredményes játékot várok tőle, a többi nem érdekel.
6. KáGábor*
2019-02-12 18:08:05 Fekete öves, Veterán
Dikk, csak úgy, minden előzmény nélkül.

Üdv Diósgyőrben! Hétvégén be is köszönhetsz régi csapatod ellen. :)
2019-02-12 18:07:21 Fekete öves, Veterán
Isten hozta! Rúgjon minimum hat gólt, kettőt a Felcsútnak, amelyik kiesik, ő meg ne akarjon visszamenni az nb2-be.
4. dwm
2019-02-12 18:02:21 Barna öves, Fanatikus tag
Elment a bajnokesélyes Honvédból, Honvéd nevelésként az nb2-es Felcsútba, címeket nyerni...
Persze hogy nélküle bajnok lett a Honvéd.
Olyan nagy szívet ne várjunk tőle...
3. gazember*
2019-02-12 17:55:44 Fekete öves, Veterán
Ezaz!!!
2019-02-12 17:38:37 Fekete öves, Veterán
Isten hozott!
2019-02-12 17:32:20 Narancs öves, Lelkes újonc
Vajon opcióval jött, vagy csak simán fél évre kölcsön?
Isten hozott Diósgyőrben! Remélem Heris követi.

Első  < 3 4 5 67

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...