Banner

Prosser Dániel Diósgyőrben folytatja

Szerző: Jáborcsik András | 2019-02-12 17:07:00

Támadót vett kölcsön Felcsútról a DVTK. Prosser Dániel a Budapest Honvéd akadémiáján nevelkedett, majd ugyancsak Kispesten lett belőle élvonalbeli játékos. Kilenc alkalommal pályára lépett a magyar U21-es válogatottban is, legutóbb a Sepsi OSK csapatában szerepelt.


Prosser Dániel a Budapest Honvéd akadémiáján lett igazolt labdarúgó 2007-ben. Az első csapatban hat évvel később, 2013. augusztus 4-én a Lombard Pápa ellen debütált. 2017 januárjában a Puskás Akadémia FC csapatához igazolt, ahonnan 2018 nyarán kölcsönbe került a román élvonalbeli Sepsiszentgyörgyhöz.Télen visszatért Felcsútra, részt vett a PAFC spanyolországi edzőtáborában, ahol a Lausanne FC elleni felkészülési mérkőzésen gólt is szerzett. A DVTK szurkolói a 27-es számú mezben láthatják majd a pályán.

- Prosser Dániel korábban már többször bizonyította, hogy gólerős játékos, ezért biztos vagyok benne, hogy az érkezésével nagyobb lesz a verseny a csapatba kerülésért a támadó szekcióban - nyilatkozta Tajti József, a DVTK sportigazgatója. - Meggyőződésem, hogy a segítségünkre lesz majd a céljaink elérésében.


- Érkezésem előtt beszéltem Márkvárt Dáviddal és Forgács Dáviddal, mind a ketten jókat mondtak a Diósgyőrről - tette hozzá Prosser Dániel. - Azért jöttem, hogy a csapat hasznára lenni, és szeretnék sok győzelmet ünnepelni a szurkolókkal közösen. Bízom benne, hogy nagyon jól sikerül majd ez a tavasz.


Névjegy

Teljes név: Prosser Dániel Bálint
Születési idő: 1994. június 15.
Születési hely: Budapest
Magasság: 175 cm
Testsúly: 65 kg
Poszt: támadó
Mezszám: 27

Sikerei

Magyarország U21 9/6

Pályafutása

2018/2019 tavasz DVTK (kölcsönben - NB I.)
2018/2019 ősz Sepsi OSK (kölcsönben - román I. osztály) 2/0
2017/2018 Puskás Akadémia FC (NB I.) 13/1
2017/2018 Puskás Akadémia FC II. (NB III.) 6/4
2016/2017 Puskás Akadémia FC (NB II.) 18/7
2016/2017 Budapest Honvéd (NB I.) 11/4
2016/2017 Budapest Honvéd II. (NB III.) 2/0
2015/2016 Budapest Honvéd (NB I.) 19/1
2015/2016 Budapest Honvéd II. (NB III.) 15/3
2014/2015 Budapest Honvéd (NB I.) 22/2
2014/2015 Budapest Honvéd II. (NB III.) 11/4
2013/2014 Budapest Honvéd (NB I.) 11/1
2013/2014 Budapest Honvéd II. (NB III.) 22/12
2007-2013 Budapest Honvéd MFA


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 3 45 6 7 > 

27. Sprinter89 |Válasz erre: 26. totario
2019-02-12 22:25:28 Lila öves, Tag
Megnéztem a statisztikát
Összesen 2 bajnoki meccsen játszott, kb 60 percet.
A román kupában viszont majd minden meccsen.

Most akkor mi volt a baj?
Nem tudott védekezni a bajnokságban, de a kupában igen???

Sztem ott vmi más ok lehetett, mint pl. a Windecker nél Görögországban ahol az edző egyszerűen nem rakta be.
26. totario
2019-02-12 21:56:11 Barna öves, Tag
Róla mondta pár hete a Sepsi elnöke, hogy képtelen védekezni...
25. gazember* |Válasz erre: 24. Sprinter89
2019-02-12 21:21:54 Fekete öves, Veterán
Az nem kérdés hogy tud-e...inkább hogy mennyit..:)
24. Sprinter89 |Válasz erre: 16. gazember
2019-02-12 21:13:53 Lila öves, Tag
Majd nézd meg élőben, és döntsd el tud e futni?
Megy mint a mérgezett egér! :)
23. CLIPNOH
2019-02-12 20:53:22 Piros öves, Fanatikus tag
A videók alapján ez a srác egy Pelé a mostani támadóinkhoz képest...
22. dvtk-3534*
2019-02-12 20:46:52 Fekete öves, Veterán
Jó dolog h kölcsönbe jön.
Egyrészt addig felèpülhet Makrai meg Boros szeptemberre -formába lehet.
Ha extra jó lesz akkor lehet megvásároljuk végleg ha nem akkor visszamegy. Mindenesetre Bacsának lesz konkurenciája. :)
21. gbacsi* |Válasz erre: 18. Borsodi Bányász
2019-02-12 20:36:34 Fekete öves, Veterán
Nem kell túlragozni, ott is a támadó szekció 4 posztjára vannak vagy 8-an. S nem őt favorizálták. Márkvártot is elengedték.
20. dge840
2019-02-12 20:28:38 Barna öves, Fanatikus tag
Hat en nem tudom.. Nem erzem akkora jatekosnak hogy honapok ota targyaltak róla.... Mikor ilyen bajba vagyunk... Lasd pl hali... Na bizunk Fernandoba! Csak a Diósgyőr!
19. betyarok |Válasz erre: 14. dvtk-3534
2019-02-12 20:24:20 Fekete öves, Őstag
Azt még te is berúgtad volna...
2019-02-12 19:49:16 Fekete öves, Veterán
A Felcsútnak miért nem kell? Olyan jók a támadói?

 < 1 2 3 45 6 7 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...