Banner

Pályán az utánpótlás - labdarúgás

Szerző: objektív | 2021-01-25 15:40:00

DVTK utánpólátás csapatai közül hét is pályára lépett felkészülési mérkőzésen. Az U12-es és az U13-as együttes egyaránt győzni tudott a Ferencváros vendégeként, a tizennégy és tizenöt éven aluliak pedig a Sajóvögye Focisuli idősebb korosztályainál vendégeskedtek. Az U16 az MVSC felnőtt csapatát győzte le, az U17-U19 vegyes csapat a DVSC-DLA-t fogadta, a DVTK tartalék pedig Debrecenben vendégszerepelt. Összegyűjtöttük a hétvégi utánpótlás eredményeket, eseményeket.

NB III: DVSC II - DVTK tartalék 1-0 (0-0)

A két csapat találkozója a hajrában dőlt el, amikor a debreceniek egy kontratámadás végén szerzett góllal megszerezték a győzelmet.

U19-U17: DVTK U17-U19 - DVSC-DLA U19 0-3 (0-1)

Vegyes csapatot alkotott a DVTK U19-es és U17-es csapata az új esztendő első felkészülési mérkőzésén, hiszen a nagyobbak közül többen a tartalékokkal szerepeltek Debrecenben. A Miskolcon maradt fiatalok számára így is hasznos volt a mérkőzés, hiszen a tavaszi idényben mindkét korosztályra fontos menetelés vár.

U16: DVTK - MVSC felnőtt 5-1 (2-0)

Már a félidőre kétgólos előnyt szerzett a DVTK U16-os csapata idei első felkészülési mérkőzésén. Miskei Attila fiai a megyei I. osztályban szereplő MVSC-vel csaptak össze hazai körülmények között. A fordulás után tovább nőtt a két fél közötti különbség, végül a piros-fehérek magabiztos, négygólos győzelmet arattak.

U15: Sajóvölgye Focisuli U17 - DVTK 2-0 (1-0)

Az idősebb korosztályú Sajóvölgye Focisuli ellen játékban jól helytállt a DVTK U15-ös csapata. Komár Gábor fiai domináltak a mérkőzésen, az ellenfél azonban ki tudta használni a korából adódó fizikális fölényt. A Sajóvölgye ezért megnyerte a felkészülési találkozót, a játék viszont az év eleji időszak ellenére rendkívül biztató volt a későbbiekre nézve.

U14: Sajóvölgye Focisuli U15 - DVTK 0-3 (0-3)

Már az első félidőben kialakult a végeredmény a DVTK U14-es csapatának első felkészülési mérkőzésén, amelyet Mucsonyban, a Sajóvölgye Focisuli eggyel nagyobb korosztályával játszottak a piros-fehérek. Nagy Attila fiatal együttese három gólos különbséggel nyerte meg a találkozót, emellett az is örömteli, hogy a hátsó alakzat hibátlanul működött, sikerült kapott gól nélkül lehozniuk a meccset.

U13: Ferencvárosi TC U13 - DVTK 0-4 (0-0, 0-4, 0-0)

A DVTK U13-as együttese háromszor huszonöt perces felkészülési mérkőzést játszott a Ferencváros vendégeként. A Népligetben megrendezett találkozón a piros-fehérek az első játékrészben még keresték a ritmust, a középsőben viszont megtalálták. Ebben a periódusban négyszer is sikerült betalálni a fővárosiak hálójába, ezt a különbséget pedig a DVTK fiataljai a hajrában is megtartották.

U12: Ferencvárosi TC U12 - DVTK 4-7 (1-1, 1-3, 2-3)

A három játékrészből álló felkészülési találkozón hét gólt lőtt a DVTK U12-es csapata a Népligetben. Kiser László és Szakál Csaba fiai egy változatos mérkőzésen 7-4-re győztek a Ferencváros korosztályos csapata ellen. Az első néhány percet leszámítva a diósgyőri fiúk végig uralták a mérkőzést, és ilyen arányban is megérdemelten nyertek.


Forrás, fotó: dvtk.eu


És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás!

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...