Banner

Pályán az utánpótlás - labdarúgás

Szerző: objektív | 2018-05-09 14:22:00

Gólokban gazdag hétvégén van túl a DVTK labdarúgó utánpótlása. Május első hétvégéjén összesen 27 alkalommal örülhettek gólnak a diósgyőri csapatok, és immár két bajnoka is van a DVTK-nak a 2017/2018-as bajnoki szezonban!

  • U19: DVTK - UTE 7-1 (6-1)
    Nagyszerű győzelmet aratott hazai pályán a DVTK U19-es csapata a bajnokság 26. fordulójában. Fogarasi Zoltán együttese már az első félidőben eldöntötte az UTE elleni találkozó sorsát, hiszen 6-1-es diósgyőri vezetéssel vonultak szünetre a csapatok. A második játékrészben még egyszer a kapuba találtak a diósgyőriek, így alakult ki a 7-1-es végeredmény.
  • U17: KTE - DVTK 2-2 (0-1)
    Az U17 II. osztályú bajnokság 26. fordulójában Kecskeméten lépett pályára a DVTK, ahol egyetlen pontot elég volt szereznie Zsivoczky Gyula együttesének ahhoz, hogy a hátralévő négy forduló eredményeitől függetlenül a piros-fehérek bebiztosítsák bajnoki címüket, és egyben feljutásukat a nyolccsapatos elit bajnokságba. Kecskeméti döntetlenjével ez sikerült a piros-fehér csapatnak, így a DVTK összes labdarúgó utánpótlás korosztálya az első osztályban szerepelhet a következő bajnoki kiírásban.
  • U16: KTE - DVTK 0-5 (0-1)
    Magabiztos győzelmet aratott a DVTK U16-os együttese a hétvégi bajnoki fordulóban. Bém Gábor csapata a Kecskemét vendégeként lépett pályára és aratott ötgólos győzelmet.
  • U15: DVTK - UTE 6-0 (3-0)
    Az U15 I. osztályú bajnokság 26. fordulójában hazai pályán aratott kiütéses győzelmet a DVTK. A piros-fehérek az Újpesti TE csapatát győzték le 6-0-ra.
  • U14: DVTK - UTE 5-0 (3-0)
    Hazai pályán fogadta a DVTK U14-es együttese az UTE korosztályos csapatát az élvonalbeli bajnokság 26. fordulójában. A diósgyőri fiatalok magabiztos sikert arattak a DVTK Edzőközpontban.
  • U13: DVTK - Nyíregyháza 0-1 (0-0)
    Kiélezett csatát hozott a DVTK és a Nyíregyháza U13-as bajnoki labdarúgó mérkőzése, amely találkozón egyetlen találat született.
  • U12: DVTK - Nyíregyháza 7-0 (4-0)
    Magabiztos győzelmet aratott hazai pályán a már bajnok DVTK U12-es csapata a Nyíregyháza ellen. Földvári Tibor együttese hétszer volt eredményes keleti riválisa ellen.

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
1. toki*
2018-05-09 14:34:28 Fekete öves, Veterán
Ez az gyerekek csak így tovább! Az U13 meg majd javít legközelebb, bár én az U14-től nézem a dolgokat.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...