Nemzeti Sport : A hétvége legrosszabb játékvezetői döntése

Szerző: Jáborcsik András | 2017.09.11 20:59

Döbbenten és értetlenül áll az egész magyar sportsajtó Berke Balázs mérkőzést eldöntő kapitális hibája fölött.


A Nemzeti Sport a hét legrosszabb játékvezetői döntésének titulálta a játékvezető azon döntését, hogy nem állította meg a játékot, amikor Varga Kevin nyújtott lábbal rácsúszott Lipták Zoltán lábára és szinte csak a véletlenen múlott, hogy nem okozott súlyos sérülést a diósgyőri csapatkapitánynak.

A nemzetisport.hu-n azt olvashattuk ma, hogy "a hét eleji, bajnoki visszatekintéseinkben általában ritkán foglalkozunk a játékvezetőkkel, viszont a múlt héten két olyan, az aktuális mérkőzést döntően befolyásoló hibával találkozhattunk, melyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni.

A DVSC–DVTK mérkőzés játékvezetője, Berke Balázs lapunktól a nagyon alacsonynak számító 4-es osztályzatot kapta. „A mérkőzést döntően befolyásolta a második debreceni gól előtt, mert nem fújta le Varga Kevin szabálytalanságát, továbbá több esetben rossz döntést hozott a mérkőzésen” – értékeltük teljesítményét a Nemzeti Sport szombati számában, és ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy Varga, akár piros lapot is kaphatott volna, mert sérülésveszélyes volt a megmozdulása. Márpedig, ha kiállítják, és nincs a debreceni gól, akkor már teljesen más mérkőzésről beszélünk…"


A csakfoci.hu "Ezen a jeleneten akadtak ki Diósgyőrben - gól lett belőle" címet adta írásának, melyben összefoglalja a 85. percben történteket, amikor is Varga Kevin, a DVSC fiatal játékosa nyújtott lábbal csúszott be Lipták Zoltánnak, a Diósgyőr védőjének, majd megmozdulását követően, a 85. percben előnybe került a Loki, amit meg is duplázott még a lefújásig, kialakítva a 3-1-s végeredményt.

Lipták és társai hevesen reklamáltak Berke Balázs játékvezetőnél, aki azonban nem ítélt semmit, szabályosnak minősítve a gólt.

A csakfoci.hu is felidézi Bódog Tamás meccs utáni nyilatkozatát, aki erre az esetre is utalva fogalmazott a következőképpen:

Szeretném azt mondani, hogy nekünk csak magunkkal kell foglalkoznunk, de milyen gólt kaptunk! Lipták lába szét van rúgva, de van ilyen. (…) a bírót nem szabad szidni. Ha valamit mondok, akkor eltiltanak, de ha most azt mondanám, amit gondolok, akkor lecsuknának.


Az nb1.hu "Bódog hangzatos nyilatkozata és ami mögött van" címmel foglalkozik a Loki 3-1 arányú győzelmével végződött találkozón történtekkel. Ebben szintén felidézik a 85. percben történteket. A portál szerint Bódog Tamás igazán szenvedélyes edző, reakcióival, megnyilatkozásaival ezt hétről hétre bizonyítja. A játékosként Pécsett és Németországban futballozó, edzőként a németeknél és a dánoknál is, most pedig a Diósgyőrnél dolgozó szakember a hétvégén sem fogta vissza magát. Hogy miért nem? Az alább látható videó magyarázattal szolgálhat.


Még az index.hu is külön cikket szentelt Berke baklövésének. Az "Ez a mozdulat okozta a lecsuknának, nem eltiltanának gondolatot" című írásban szintén kiemelik, hogy "Varga Kevin ugyanis nyújtott lábbal csúszott be, és borította fel Lipták Zoltánt, aki így nem tudott visszazárni a helyére, középhátvédnek. A támadás végül góllal zárult. Lipták és társai is szóvá tették az esetet a játékvezetőnél.

Varga egyébként a mezőny egyik legjobb embere volt, az első debreceni gólt is ő lőtte. Ezért a megmozdulásáért azonban ki is állíthatták volna. Berke Balázs játékvezető azonban nem így gondolta, még csak nem is büntette."


A mérkőzés után egy ötletes mém is született, amelyen Berke Balázs, mint rendőrségi szóvivő látható, amint éppen bejelenti, hogy Bódog Tamás a meccs után mégis kimondta, ezért a Gyorskocsi utcai börtönbe szállították.


forrás: nemzetisport.hu, csakfoci.hu, nb1.hu, index.hu


SEGÍTS MINKET!

Az amigeleken.hu ingyenes, de sok munkával készül.
Támogass, hogy növekedni és fejlődni tudjunk!

www.amigeleken.hu/segits-minket

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

12. vebgy
2017-09-13 19:40:22
Ha még a ződsport is ezt mondja... Trágya ez a magyar futball miliő.
11. slózi
2017-09-13 12:32:04
Sajnos Berke Balázs NEM ALKALMAS labdarúgó játékvezetőnek. Legföljabb BLSZ II vagy megye II meccseket szabadna hagyni általa elb..ni....
10. zorba
2017-09-12 11:34:51
Berke Balázs utolsó mérkőzései:

Időpont Bajnokság Pályaválasztó - vendég Közreműködés

2017-09-09 2017/2018 - OTP Liga DVSC-DVTK 3 - 1 Játékvezető
2017-08-26 2017/2018 - OTP Liga Balmazújváros-Újpest FC 0 - 1 Alapvonali assz 1.
2017-08-19 2017/2018 - OTP Liga Újpest FC-DVTK 1 - 1 Alapvonali assz 1.
2017-08-17 2017/2018 - OTP Liga Ferencvárosi TC-Swietelsky Haladás 2 - 0 Alapvonali assz 1.
2017-08-12 2017/2018 - OTP Liga Vasas FC-Mezőkövesd Zsóry FC 1 - 1 Játékvezető
2017-08-05 2017/2018 - OTP Liga Balmazújváros-DVTK 4 - 0 Alapvonali assz 1.
2017-07-30 2017/2018 - OTP Liga Vasas FC-Puskás Akadémia FC 2 - 0 Alapvonali assz 1.
2017-07-22 2017/2018 - OTP Liga Swietelsky Haladás-DVSC 1 - 0 Játékvezető
2017-07-16 2017/2018 - OTP Liga Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia FC 1 - 1 Alapvonali assz 1.
2017-05-27 2016/2017 - OTP Liga Vasas Fc-Mezőkövesd Zsóry FC 1 - 1 Játékvezető

forrás: http://foci-info.hu/public/jatekvezeto.php?mlszkod=3836
9. toki |Válasz erre: 5. zorba
2017-09-12 10:50:25
Jaaaa! Akkor tárgytalan.
8. zorba
2017-09-12 09:41:47
"Súlyos szabálytalanság

Az a szerelés vagy támadás, amely az ellenfél testi épségét veszélyezteti, túlzott erőbevetéssel, vagy brutalitással történik súlyos szabálytalanságként büntetendő. Az a játékos, aki a labda megszerzése céljából ellenfelét szemből, oldalról vagy hátulról, egyik vagy mindkét lábát használva túlzott erővel támadja és veszélyezteti ellenfele testi épségét, súlyos szabálytalanságban vétkes."

"Kiállítással járó szabálytalanságok

Ki kell állítani azt a játékost, csere- vagy lecserélt játékost, aki elköveti a következő szabálytalanságok valamelyikét:

• a labda szándékos kezezésével gól elérésében gátolja az ellenfelet, vagy
nyilvánvaló gólhelyzetet hiúsít meg (ez nem vonatkozik a saját büntetőterületén
lévő kapusra);
• nyilvánvaló gólhelyzetet hiúsít meg azzal, hogy kapura törő ellenfelével szemben
szabadrúgással járó szabálytalanságot követ el (kivéve az alább vázoltakat);
• súlyos szabálytalanságban vétkes;
• leköpi ellenfelét vagy bármely más személyt;
• erőszakos cselekedetben vétkes;
• goromba, durva vagy sértő kifejezést és/vagy mozdulatot használ;
• ugyanazon a mérkőzésen második figyelmeztetését kapja."

forrás: http://dokumentumtar.mlsz.hu/02_Szabalyzatok/02_Labdarugas_uzemeltetesi_szabalyzatok/01_Versenyeztetesi_szabalyzatok/JSZ/JSZ (HU) 2016_1_(20160520).pdf
(87. és 88. oldal)

Varga Kevin súlyos szabálytalanságot követett el, melyet kiállítással kell(ett volna) szankcionálni a hatályos IFAB labdarúgás játékszabályai 2016/17 alapján!
7. laca
2017-09-12 09:24:23
visszanézve még egy párszor a jelenetet Berke abszolút Liptákot látta szabálytalannak azért mutatja az előnyszabályt mikor debrecenihez került a labda. Ezért is mondhatta a kommentátor a kettős előnyszabályt, hiszen a bíró azt is mutatta.
6. zorba
2017-09-12 09:18:23
Berke Balázs az alábbi videoban nyilatkozik 3:34-4:14 között, valamint 5:28-6:18 között a közterület-felügyelet nevében.

5. zorba |Válasz erre: 4. toki
2017-09-12 09:10:06
Berkének semmi köze a rendőrséghez.

A ferencvárosi általános közterület-felügyeleti csoportot vezette, de a weboldaluk szerint azt is ott hagyta pár hónappal ezelőtt. Gyanítom azért mert mert az MLSZ-től profi játékvezetői szerződést kaphatott.

http://fori.hu/elerhetosegek-ix-kerulet
4. toki
2017-09-12 08:22:35
Maradt volna a kaptafánál, függetlenül attól, hogy ismerek olyan borsodi rendőrt aki nem mellesleg nem rossz bíró. Na, és ha már tegnap óta valamilyen oknál fogva nosztalgikus hangulatban vagyok, ott volt Puhlék idejében Hanacsek, aki szintén rendőr volt, nyomozó és emellett volt játékvezető. Na hozzá mérve ez a Berke vagy ki a tököm, sehol nincs.
3. aciduzzu
2017-09-11 23:56:01
mocskos csaló...

1 2 > 

Mégsem


Üzenet küldése...