Banner

„Nem nagyon lesz szabadnap”

Szerző: objektív | 2016-08-25 18:09:00

A Vasas ellen nem Horváth Ferenc ült a DVTK kispadján, hiszen egymeccses eltiltását töltötte, így többek között erről a mérkőzésről és természetesen a három hetes szünetről is beszélgettünk a DVTK vezetőedzőjével.

- Nem hallhattuk az értékelésed a Vasas elleni meccs után az ismert okok miatt. Legyen ez az első kérdés, milyen volt a mérkőzés szerinted?

- Szerettük volna megnyerni a mérkőzést. Könnyebb lenne most úgy készülni, hogy három pontot szereztünk, de a döntetlent igazságosnak érzem, bár sok lehetőségünk volt. Más rendszerben játszottunk, mint korábban, ezt két napunk volt begyakorolni. A védekezésünk sem működött rosszul, agresszívebbek voltunk, mint eddig és a játékosok is jól érezték magukat ebben az új rendszerben. Ha csak kis lépést is, de léptünk előre. Négy vesztes meccs után nem egyszerű lépdelni, de az a hozzáállás volt jellemző, ami szerintem minimális célként elvárható a csapattól. Remélem, erre rakódnak majd azok a dolgok, ami a győzelemhez szükséges. Összességében három ponttal van kevesebb, mint amennyit előzetesen magamnak terveztem. A Paks elleni győzelmet jobban hiányolom, mint azt itt elhullajtott kettő pontot.

- Hosszú a bajnokság, és még csak az ötödénél járunk. Kívülről úgy tűnik, egyik csapat sem lóg ki nagyon sem lefelé, sem felfelé. Milyen pontvadászatra számítasz a továbbiakban?

- A Ferencváros és a Videoton előbb-utóbb ki fog egyenesedni, hiszen minőségileg nagyon erős futballisták alkotják a keretüket. Használhatnak öt külföldit is, ez is előny a számukra. Rajtuk kívül a mezőnyben bárki, bármit elérhet. Ez pozitív irányba és negatív irányba is igaz. Nagyon kell figyelni minden mérkőzésre. Kicsit olyan, mint a tavalyi bajnokság, óriási körbeverések vannak és az fog dönteni, hogy ki, mennyire akarja a sikert.

Elolvasom a teljes cikket>>>

forrás, fotó: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.