Banner

Nektek semmi nem jó

Szerző: dfcwolf | 2018-08-03 10:22:00

Ez itt a harmadik beharangozó a szezonban és azt egyértelműen kijelenthetjük, hogy nektek semmi nem jó. Az első egy kritikus és nem túl vidám írás volt és az volt a baj. A második egy pozitív – nem a klubot és a vezetést dicsérő – beharangozó volt, ami az életérzést akarta megfogni, ami kivisz minket a stadionba, de az sem volt jó. Néha komolyan elgondolkodom, hogy mit kellene mondani? Persze, megfelelni nem lehet mindenkinek és nincs is bennem ilyen kényszer.

Elérkezett a harmadik mérkőzés és egyetlen egység virít a csapatunk neve mellett a tabellán, illetve 6 kapott gól. Azt elmondhatjuk, hogy a védelmünk az gólveszélyes. Persze, amíg Tamás Márktól várunk stabil védelmet, addig nincs min csodálkozni. Úgy tűnik, minden edzőnk szerelmes belé. Sivák Sanyi haverom örökérvényű beszólása jut eszembe, amikor a pályán látom Tamást. „Öcsém, nem tudtad hol vagy, forogtál mint a bűvésztányér…”

Csak mielőtt az igazán tehetséges Bárdosról vennénk le a keresztvizet… Fernandó hülyeségeket beszél és csinál, ez meggyőződésem. Hagyjunk még neki időt, hogy beleszokjon, de az irány nem jó. Szerinte uraltuk a meccset a Felcsút ellen. Szerintem az első 25 percben úgy szaladgáltunk, mint pók a falon. A labda nem volt nálunk és semmilyen tudatosság nem volt a csapatban. Ezen átlendültünk, de kellett az is, hogy Miki érthetetlenül visszaállt a csapatával.

Az első meccsen beállította Bárdost, a fiatal srácot, hogy harcoljon Vargával. Szerintem a csapatunkból jelenleg Shestakov az egyetlen, aki esetleg sikeres lehet Varga ellen. Persze, Serhii nem játszik, mióta Fernando itt van. Ki érti ezt??? Mi a francért tette ennyire parkolópályára az ukránt? Bezzeg a Mazalovic meg kirobbanthatatlan. Persze, tudom, hogy az ő posztja nem látványos, de látványosan lassítja a játékot. Szinte nincs előrepassza. Érthetetlen ez a csapatösszeállítás.

Így megyünk Debrecenbe, akik már nagyon várnak minket. 10 éve nem nyertünk ott, és ezt a hurkások is tudják, emiatt előre elkönyvelték a 3 pontot és engem meg szét fognak oltani a Semleges Térfélben. Most mondjam, hogy nyerünk? Szerintem nem fogunk. Sajnos. Már a döntetlen is nagy eredmény lenne.

Mondanám, hogy nekünk nem a Lokit kell megvernünk, de amúgy kit? Nézzük végig a tabellát és mondjuk ki azokat a csapatokat, akiket egyértelműen meg kell vagy meg fogunk verni. Olyan kevesen vannak. De mi nem igazolunk, hiszen ez a keret lassan három éve jobb, mint ahogy az eredményei mutatják. Egyesek szerint… Szerintem meg kieső keret, de én nem vagyok milliókat kereső manager a klubnál, ezért biztosan rosszul látom. Fernando szerint kiköltekeztünk. De mire???

Szóval menjünk el Debrecenbe. Egy óra alatt ott lehet lenni az autópályán és az idő is jó lesz valószínűleg. Mondanám, hogy Józsi majd elmondja bővebben, de nem mondja sajnos. Egy biztos! Ezt a tábort egyetlen stadionban sem lesz könnyű legyőzni és biztosan nem a Loki tábora lesz az, akinek ez sikerülhet. Akik utaznak, azoknak jó túrát és örömittas hazatérést kívánok! Aki itthon maradnak, azoknak jó szurkolást! A tippelőknek pedig jó játékot!

Tippem:1-1

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

66. korxi |Válasz erre: 65. fater
2018-08-04 18:03:52 Piros öves, Veterán
na de azt írtad hogy milyen volt gyerekkorában. nem azt hogy milyen volt gyerekkorától. a kettő között óriási különbség van.
65. fater |Válasz erre: 64. Bobák Kornél
2018-08-04 17:48:13 Barna öves, Tag
Nem azt írtam, hogy csak gyerekkorodban ismertelek hanem azt, hogy gyerekkorunktól. A kettő között óriási különbség van. Remélem érted.
64. Bobák Kornél* |Válasz erre: 62. fater
2018-08-04 17:37:22 Fekete öves, Veterán
Én a két évvel idősebbekkel nem igen játszottam, beszélgettem, hacsak nem a Táncsics-téri bérházban laktál - kizárt, mert azok közül kettő kivételével mind meghaltak - vagy kosaraztál a Kiliánban. Egyébként mit tud egy gyerek a két évvel fiatalabbról?
63. KáGábor* |Válasz erre: 26. El Bandi
2018-08-04 17:36:02 Fekete öves, Veterán
Igen, az nem jött át. Nem releváns összehasonlítási alap. "Kicsi túlzással ,minek a katonatiszti képzés, ha nincs sorkatonai szolgálat?" A kettő nem függ össze egymással. Csak ezért írtam.
62. fater |Válasz erre: 61. Bobák Kornél
2018-08-04 16:40:07 Barna öves, Tag
Kettő évvel vagyok idősebb tőled és gyerekkorunktól ismerlek.
61. Bobák Kornél* |Válasz erre: 42. fater
2018-08-04 16:10:03 Fekete öves, Veterán
1. Mivel nem egykorúak vagyunk, nem tudod megítélni, milyen voltam gyerekkoromban. Én a saját korosztályommal érintkeztem illetve csapattársaimmal.
2. Tőled focival kapcsolatos véleményt még nem olvastam. Minden hozzászólásod magukkal a hozzászólókkal foglalkozott. Azt hagyd meg kinek-kinek a saját meglátása szerint, te pedig most már írhatnál néha a csapatunkról is.
60. ötvenöt
2018-08-04 15:48:31 Zöld öves, Tag
Egy kis érdekesség - bocsánat, hogy ide írom, de a bérletárakról szóló cikket nem találtam hirtelen.

A Kicker magazinnak megjelent a szokásos Bundesliga rajt előtti felvezető száma, amiben összegyűjtötték, hogy az egyes Bundesliga 1 csapatoknál mennyibe kerül a szezonbérlet - egyébként nagy átlagban sokallják a kinti árakat, főleg a legdrágább ülőhelyekre szólókat. Összehasonlítva a mi árainkkal:

Nyugati oldal felnőtt éves bérlet: 57 600 Ft (kb. 180 Euro)

Az 5 legolcsóbb, ülőhelyre szóló felnőtt éves bérlet a Bundesliga 1-ben:

Wolfsburg - 200 Euro (kb. 64 000 Ft)
Hertha BSC - 248 Euro
Düsseldorf - 255 Euro
Hoffenheim - 256 Euro
RB Leipzig - 270 Euro (kb. 86 000 Ft)

Nem tudom, hogy meccsélmény szempontjából milyenek a legolcsóbb ülőhelyek ezekben a német stadionokban, de ha a csapatok teljesítményét, és a kapott élmény minőségét nézzük - a Hoffenheim és a Lipcse a dobogóért harcolt - , akkor ilyen szempontból is irreálisan magasnak tűnnek nálunk a jegyárak.
59. hbandi
2018-08-04 14:53:59 Fehér öves, Újonc
Fernando nem hülye! A nyilatkozatai nem adják vissza, hogy valójában mit is látott a pályán. Igazi diplomata.
De, mint mondtam nem hülye. Pontosan tisztában van vele, hogy ez a keret, ezek a játékosok mit tudnak, mire lehetnek képesek. Tőle senki ne várja, hogy egy sajtótájékoztatón kritizálja az aranylábúakat. Az újpesti edző pedig csak azt mondta el, amit mindenki lát: itthon ennyi is elég.
58. funkdvoid
2018-08-04 14:50:21 Piros öves, Őstag
Azt tudom, de szerintem csak éjszaka, vagy másnap rakják fel...Már jártam így :) Bekészitettem sört, mindent este 10-re, meccs sehol :)
57. mr-d |Válasz erre: 56. funkdvoid
2018-08-04 14:47:36 Fekete öves, Őstag
az m4.sport.hu-n fent szokott lenni a tv-s meccs a videok között.

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...