Banner

Nekem céljaim vannak Diósgyőrben

Szerző: Jáborcsik András | 2017-12-10 18:51:00

Egy igazi diósgyőri futballista szív címmel készített interjút Bacsa Patrikkal a miskolciszemelvenyek.blog.hu.


Bacsa Patrik a DVTK saját nevelésű labdarúgója. Igazi lokálpatriótaként rajong klubjáért, városáért. Az utóbbi egy év nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, de ismét visszakerült, visszaverekedte magát a csapatba. Minden támogatást megérdemel, Miskolc egyik komoly értéke lehet az elkövetkezendő években (is).

Az interjúból idézünk részleteket:

Mit jelent neked a DVTK mezben pályára lépni?

Miskolcon nőttem fel, ebben a közegben. Akkor is, amikor kijártam a mérkőzésekre, amikor hallottam, hogy hogy szurkolnak a szurkolók, akkor is mindig az volt az álmom, hogy itt játsszak Diósgyőrben. Mindig elmondtam és mindig tartom magam hozzá, hogy én Magyarországon nem fociznék szívem szerint máshol.

Volt megkeresés egyébként?

Volt nagyon sok, igen. Az utóbbi egy évem azért lett olyan amilyen, mert voltak megkeresések és nemet mondtam mindegyikre. Ebből én jöttem ki rosszabbul. Mint mondtam, Magyarországon csak a DVTK-ban szeretnék játszani, de nyilván szeretném magam kipróbálni külföldön is. Ez is egy álmom.

Hogy élted meg ezt a kölcsönadást?

Igazából nagyon nehezen. Akik láttak Kisvárdán, tudják, látták rajtam. De próbáltam ott is mindent megtenni a csapatért és próbáltam a DVTK-t kizárni a gondolataimból. Nem az volt nehéz, hogy ott kell lennem, mert egy jó közösségbe, jó csapatba kerültem, amely nagy célokért küzdött, hanem az, hogy tudtam, nekem a céljaim itt vannak Diósgyőrben.

Most azonban visszakerültél és Bódog Tamás is számít rád. Mit vársz ettől a szezontól?

Szeretnék minél hamarabb stabil kezdőjátékos lenni, és azt gondolom jó irányba haladok, mert amikor visszakerültem Diósgyőrbe, először nem kaptam lehetőséget, jó pár meccsen a keretben sem voltam. Az NB3-as csapattal készültem, nem is számítottak rám, de úgy mentem ki minden nap az NB3-ban is az edzésre és a meccsekre, hogy mindent beleadtam. Mondták, hogy nekem vannak a legjobb eredményeim, példaértékű volt a hozzáállásom, mindent megtettem. Szerintem már senki nem számított arra, hogy ebben a félévben fogok játszani akár egy mérkőzésen is. Nem is sokan voltak már mellettem ebben az időszakban, szinte egyedül a barátnőm, aki minden nap megtett értem mindent. Biztatott, hogy csináljam tovább és meg lesz az eredménye. Nélküle biztos nem tudtam volna túlélni ezt a pár hónapot. És szerencsére a munka meghozta az eredményét. Tamás is biztosan értékeli, hogy már nem számított rám és én mégis megtettem mindent, szó nélkül. Véleményem szerint ezért is kerültem be a csapatba és bizonyítani akarom, hogy az egy év, amit az élet elvett, az nem miattam volt. Azt is szeretném bebizonyítani mindenkinek, hogy olyan játékos vagyok, akit megismertek és mindent megteszek mindig a Diósgyőrért.

Nagyon gyors vagy. A leggyorsabb vagy a csapatban?

Szerintem igen, mert rajtunk van ez a GPS alapú mérő és ez eltárolta, hogy egyszer 34,5 kmh-val futottam az egyik mérkőzésen. Azt mondták, hogy amióta megvan ez a rendszer Diósgyőrben, ez volt a leggyorsabb adat. Ez nyilván annak is köszönhető, hogy évekig atletizáltam. Volt három fociedzésem, - hétfő, szerda, péntek - szombaton egy meccs, közben a többi napon pedig atletizáltam mellette, 8-9 éves korom óta ez volt a heti programom.


Elolvasom a teljes interjut a szemelvenyekmiskolc.blog.hu-n >>>>>


forrás: szemelvenyekmiskolc.blog.hu

fotó: Max

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

54. Bobák Kornél* |Válasz erre: 53. elzett
2017-12-16 11:13:00 Fekete öves, Veterán
Nem akartam már ragozni, de hogy ne az legyen, " nekem olyan érzésem van" vagy "ÚGY" emlékszem, megerőszakoltam magam, és végignéztem legalább az nso tudósításokat. Az összes őszi meccsről. Nos, Liptáknak volt egy fejesgólja a Hali ellen, és egyszer említették meg, hogy Lipták gyenge fejesét könnyedén védte a Vidi kapusa. Pedig azt mindig leírták, ha a kapusnak védenie kellett, még ha gyenge fejest is. Az összes többi alkalommal kapu fölé, mellé ment a fejese, volt amikor kiemelték, hogy nagy helyzet volt.
Ezzel szemben Karan két-, Tamás egy gólt fejelt, és mindkettőnél előfordult pluszként, hogy a fejesüket - a tudósító szerint - nagy bravúrral hárította a kapus.
Ha nem hiszed, utánanézhetsz, de feleslegesnek tartom, tavasszal majd "egyenesben" értékelhetünk.
53. elzett |Válasz erre: 52. Bobák Kornél
2017-12-15 19:13:46 Piros öves, Őstag
hogy sejtettem... Neked olyan érzésed van és ÚGY emlékszel. Mert csak a hibái ragadnak meg.
Nekem meg nem.
OK. Majd meglátjuk.
52. Bobák Kornél* |Válasz erre: 50. elzett
2017-12-15 19:08:44 Fekete öves, Veterán
Írtam már, nem pazarolom az időt arra, hogy az őszi meccseinket visszanézzem és strigulázzam. Maradjunk annyiban, hogy majd a tavaszi meccseken figyeljük, hányszor találja el Lipták az ellenfél kapuját, és hányszor nem. Csak remélni tudom, hogy neked lesz igazad, és sorra fejeli a gólokat. De AHOGY fejel, nem sok realitása van ennek a reményemnek. De majd meglátjuk!
51. Bobák Kornél* |Válasz erre: 49. Csakegynap
2017-12-15 19:06:00 Fekete öves, Veterán
Látom, sikerült megint belém kötnöd. Amikor mások sokkal durvábban kritizálták Liptákot, akkor senkire nem szóltál rá. Én csak az ellenfél kapuja előtti fejeseit kritizáltam most, mindjárt nekem estél. De nem nagyon szoktál ellenvéleményt megfogalmazni.
Én senkit nem pécézek ki, csak arról mondok véleményt, amit a szememmel látok, - és le is írom, miért az a véleményem - vagy ha valakit hiányolok a csapatból. Egyebek mellett, mint annak idején Bacsát.
Az én életemet meg ne sajnáld!xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Moderálva: 2017-12-15 19:17:48

50. elzett |Válasz erre: 48. Bobák Kornél
2017-12-15 18:19:09 Piros öves, Őstag
akkor vegyük számba azt is, hogy a példaként felhozott Karan és Tamás fejesei milyen százalékban sikeresek?
Emlékeim szerint ezen az őszön Karan és Tamás is jóval többször fejelt az ellenfél kapuja előtt, mint Lipták, és mégis alig találtak a kapuba.
És csak ezért sikerült ennyit összerakni, mert nem akartam túl sok időt feccölni bele. Azt hittem, pár bevágott fejesgóllal meggyőzhető vagy, de nem.
Kérlek szánj rá egy kis időt, és másolj be pár rossz fejest.
49. Csakegynap |Válasz erre: 48. Bobák Kornél
2017-12-15 16:38:41 Barna öves, Fanatikus tag
xxxxxxxxxxxxxxxxxx

Hihetetlen hogy mindig kipécézel embereket hol negativ hol pozitív iranyba. Próbállak ignorálni de nem lehet hisz mindent elárasztassz a kommentjeiddel. Szerkesztők
Kérlek titeket tegyétek lehetőve a letiltás funkciót!

Moderálva: 2017-12-15 19:17:27

48. Bobák Kornél* |Válasz erre: 46. elzett
2017-12-15 16:28:01 Fekete öves, Veterán
Oké, Lipták 13 és fél évi pályafutásából sikerült ennyit összerakni, Pápától kezdve... Nem is vitattam, hogy voltak fejesgóljai. Csak azt vitattam, hogy itt, Diósgyőrben tudna fejelni az ellenfél kapuja előtt, noha itt is voltak fejesgóljai. Mennyiből? És a többi fejese hova ment?
47. Bobák Kornél* |Válasz erre: 45. Thurzó
2017-12-15 16:25:05 Fekete öves, Veterán
Nem megyek a részletekbe, de ugye, az utóbbi időkben Szarka már a kispadon meg az NB.III-ban volt? Ott talán valóban hasznosabb, bármit mondott Bódog. Talán maradjunk annyiban, hogy Bódog szerint kell olyan játékos elől, aki meg tudja tartani a labdát. Ebben egyet is érthetünk. De azzal már nem, hogy pont azt a Szarkát nevesítette, aki erre képtelen. De itt, részemről nem Szarkáról volt szó, azt vectra hozta fel.
Ioannidisz meg nagyon rosszul kezdett, de akkor is volt olyan fejese, amit a kapus nagy bravúrral hárított. Aztán jött néhány nagyon jó meccse, a végén meg újból leeresztett.
46. elzett |Válasz erre: 44. Bobák Kornél
2017-12-15 14:33:06 Piros öves, Őstag
https://www.youtube.com/watch?v=jMrU_OrXWiM&list=PLR_ZkR2Ezfm3IsYY6p5FNp_9QEr5MrAG2
https://www.youtube.com/watch?v=l1GGgEj2M5Q&index=4&list=PLR_ZkR2Ezfm3IsYY6p5FNp_9QEr5MrAG2
ezt 7:50-től:
https://www.youtube.com/watch?v=26sCB9lRGr8

"Egyébként meg honnan veszed, hogy Patrik rosszabbul fejel, mint Lipták? Ő is fejelt már gólt."
Ne haragudj, de ezen azóta is hangosan röhögök, köszönöm :)
45. Thurzó |Válasz erre: 44. Bobák Kornél
2017-12-15 13:24:18 Barna öves, Tag
Ez égés Liptákkal és Szarkával kapcsoilatban is.Utóbbival Bódog is megmondta,hogy nem azért teszi be hogy neked tetsszen a játéka,hanem a csapat érdekében hasznosnak látja.Ha viszont megnézed Liptákot támadáskor,látod,hogy tartanak tőle a védők és minden eszközzel mag akarják akadályozni a fejelésben.Csípnek,rúgnak,löknek,harapnak.Úgy nem könnyű,de utat nyithaz más játékosunknak.
Ha Tamásnak volt egy olyan mozdulatsora,mint Tatárnak,akkor ő mutassa meg Bacsának.Egyébként egy szögletnél,ha Szarka elindul valamerre,legalább egy-.ha nem két védő megy vele.És nem a legalacsonyabbak.Ha nem csinált semmit,ezzel akkor is ezzel helyzetbe hozza a társait.
A görögről meg valahogy nem a fejjátéka jut eszembe.Inkább az,hogy egy-két gólon,villanáson kívül csak eggyel többen vagyunk vele...Lehet hogy egy jó alapozás rajta is segít.

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...