Banner

Nehéz túra

Szerző: dfcwolf | 2020-09-26 10:46:00

Több okból is nehéznek ígérkezik a holnapi túra a szurkolók számára. Zalaegerszeg nincs éppen a szomszédban, hiszen több mint 400 kilométerre kell utaznia annak, aki személyesen szeretné megtekinteni a mérkőzést. Ráadásul az esti kezdés miatt körülbelül 23 órakor lehet majd hazaindulni Miskolc irányába és hajnalban kell taposni a gázt, újra több mint 400 kilométert. Éppen ezért minden elismerésem azoknak, akik elutaznak majd a csapattal. Legalább a jeggyel nem kell törődniük, hiszen a klub kifizeti a belépőket.

Nehéz lesz a csapatnak is, mert a ZTE ellen soha nem egyszerű nyerni, főleg nem idegenben. Ez a rendszertelen játékmenet, ami most az NB1-ben van, nem könnyíti meg a ráhangolódást. Meccsek maradnak el a vírus miatt, aztán válogatott szünet és hasonlók. Most aztán nem lehet panaszkodni a túl sok mérkőzésre. Legalábbis nekünk nem.

De ezt kell megoldani. Az ellenfélnél több mint a fél csapat kicserélődött, míg nálunk nem. Mindenképpen az előnyünkre kellene fordítanunk ezt. Sajnos, az MLSZ nem módosított az eltiltásokon és emiatt nélkülöznünk kell két meghatározó játékosunkat. Be kell vallani, hogy senki nem gondolta azt, hogy a mélyen tisztelt MLSZ majd változtat. Nekünk már az is elég lenne, ha olyan bírót küldene szombatra, aki nem enged el egy ordas nagy lest, hogy végül gól legyen.

Nagyon bízom a csapatban, hogy meg fogják tudni oldani ezt a feladatot és be tudjuk zsebelni a három pontot. Most úgy gondolom, hogy mindegy milyen játékkal, csak legyen meg. Persze, azt sem bánnám, ha szépen játszanánk… Ami biztos, hogy nem lehet nekik odaadni az első 10 percet, hanem egyből rá kell lépnünk a gázra, ahogy elkezdődik a mérkőzés.


Mindenkinek jó utat kívánok, aki elutazik! Akik a képernyők előtt izgulnak, nekik jó szurkolást! Valahogy úgy érzem most, hogy nyerünk. Nem tudom miből táplálkozik ez az optimizmus, de remélem, igaz lesz ez a megérzés!




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12

1. tizedes
2020-09-25 19:49:39 Fehér öves, Újonc
Sziasztok esetleg valakinél elfekvőben egy szabad hely nincs?
Budapest-Zalaegerszeg és vissza viszonylatban?
Természetesen benzinbe beszállnék.

 < 12

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...