Banner

NB II: Kisvárdán négyen lezuhantak a lelátóról

Szerző: objektív | 2017-09-12 12:33:00

Bár korábbi a hír, konkrétan vasárnap jelent meg, mégis úgy gondolom, helye van még - legalább addig a pár gondolat erejéig, amit leírtok a kommentekben az eset kapcsán - feltéve ha van róla véleményetek.

Nagy volt az ijedtség Kisvárdán, mert a Békéscsaba elleni mérkőzés 34. percében a hazai táborban helyet foglalók közül a négysoros mobillelátó tetejéről, a korláton helyet foglalók közül négyen a mélybe zuhantak, miután a fagerenda eltört alattuk – tudta meg a Nemzeti Sport.

A szurkolók orvosért kiáltottak, a játék is félbeszakadt, a mentőknek négy sérültet kellett ellátniuk, három könnyebbet és egy agyrázkódást szenvedőt. Miután kiderült, hogy nincsen nagyobb baj, a játék is folytatódott, a mentők megérkezéséig pedig kiegyenlített a hazai csapat, ám a társaikért aggódó szurkolók ezúttal érthetően nem csaptak nagy ünneplést.

A találkozót egyébként a hosszabbításban szerzett Vári Barnabás-góllal 3–2-re megnyerte a Kisvárda, erről és a további mérkőzésekről itt olvashat részletesebben!

forrás: nemzetisport.hu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
1. atyesz
2017-09-12 16:27:36 Fehér öves, Lelkes újonc
Én egy másik hírre figyeltem fel az alacsonyabb ligából: Korábbi kedvencem, Hornyák Marcell nem tudta megismételni a mesterhármasát, véletlenül négy gólt rúgott egy meccsen. Botrány. A Mi nevelésünk.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...