NB I-es klubot szeretnél? Mennyit adsz érte?

Az amigeleken.hu-n nagyon ritkán térünk el attól a gyakorlattól, hogy csak a DVTK-val kapcsolatos híreket osztjuk meg szurkolótársainkkal. Most azon ritka alkalmak egyike következik, amikor eltérünk ettől a hagyománytól.

A Sport Plusz című hetilap ugyanis interjút közölt George F. Hemingway-jel, a Kispest Honvéd tulajdonosával, melynek kivonatát a rangado.hu-n találtuk. Ebben Szabó György kategórikusan kijelenti, hogy megfelelő ajánlat esetén eladná a labdarúgó klubot. Idézet a beszélgetésből:

Tizenkét éve ugyanazt mondom, amikor erről kérdeznek: ha jön egy megfelelő ajánlat, mint akármelyik vállalatomtól, a Honvédtől is hajlandó vagyok megválni. Az eladáshoz csak az árnak van köze. Az új stadionnak pedig végleg semmi. Az érvelést nem is értem, hiszen a stadion állami tulajdonban marad. Az elmúlt tizenkét esztendőben körülbelül 16 millió eurót – 5.2 milliárd forintot – fektettem a klubba, így amikor eladom, valószínűleg nem fogom listázni, mint a 100 legjobb befektetéseim egyikét. Az eladási ár az lehet, amit én és a vevő kialkudott. Nincs sok köze a befektetett összeghez, mert a vevőt nem érdekli az eladó passziója. Tény, hogy az utóbbi egy-két évben több ajánlattal kerestek meg, mint az előző 10 évben amerikai, kínai, angol, magyar és más befektetők. Lehet, hogy a Honvédot 10 év múlva adom el, de lehet, hogy holnap. Erről nem érdemes sok szót váltani, mert ez egy pillanat műve…

A Honvéd tulajdonosának fenti szavai inspiráltak arra, hogy összefoglaljam gondolataimat a passzióról, az eladásról, a befektetőkről, a nem létező érdeklődőkről és a töretlenül fejlődő klubról, amelynek zászlós hajója közben szép lassan kiesik az élvonalból.

A jelek szerint Szabónak a Honvéd mindössze egy passzió, amibe beleöli ugyan temérdek vagyonának egy töredékét, de amitől egyik napról a másikra minden zokszó nélkül meg is válna. Ezek szerint nem tekinti édes gyermekének a klubot, és annak, hogy eladja, egyetlen feltétele van: a megfelelő ajánlat. Hogy hol a párhuzam Szabó György és Leisztinger Tamás között? A mi tulajdonosunk is beleöli vagyonának egy töredékét (elmondása szerint 5 év alatt 1,8 milliárdot) a DVTK-ba és a jelek szerint a labdarúgó csapatot ő sem tekinti édes gyermekének, mára már meglehetősen rövid pórázon tartja a személyzetet.

A DVTK, mint az észak-magyarországi régió zászlóshajója persze fejlődik, újabb és újabb szakosztályok alakultak az utóbbi években. Amint bekerült a röplabda a TAO körbe, rögvest lett a semmiből női röpi csapatunk is. Vagyis nem is igazán a semmiből, hanem a riválisból. Néhány héttel ezelőtt igazgatót is kaptak a lányok.

Aztán persze terjeszkedésbe is fogtunk, hiszen rajtunk keresztül érkezik majd meg az állami támogatás a határon túli labdarúgó akadémia építéséhez. Azaz csak érkezhet, ha a helyi polgármester bele nem köp a levesünkbe.

Az, hogy a labdarúgó csapat közben a szakadékba zuhan, úgy tűnik, senkit sem érdekel. Az, hogy nézhetetlen a játék, üresek a lelátók, a csapat szépen elpasszolgat hátul, előre passzaink alig vannak, úgy tűnik, az senkit nem érdekel. Töretlenül fejlődik a klub, dől a TAO, érkezik az állami támogatás.

Építjük a brandet, ami közben titokzatos módon elkelt, Svájcban valakinek megért egészen 571 millió forintot. Hogy ki a vevő? Ki tudja? Kinek érhet meg egy kiesés küszöbén álló, két éve borotvaélen táncoló magyar labdarúgó klub brandje, melyik nemzetközi befektetőnek kelthette fel az érdeklődését, ki tudja?

A tulajdonos szerint azonban nem özönlenek az érdeklődők a klub megvételére, egyetlen érdeklődő telefonhívás sem érkezett hozzá. Saját bevallása szerint ő inkább tőkeerős befektetőt szeretne látni a klub mellett, akivel nagyratörő terveket szőhetne. De befektető sincs, és a környékbeli vállalkozások is messze elkerülik a DVTK-t.

A kérdés az, hogy ha érkezne egy telefonhívás a klub megvételére vonatkozóan, vajon Szabó Györgyhöz hasonlóan megválna-e ő is a TAO révén aranytojást tojó tyúktól?