Banner

Nagyszerű rajt

Szerző: dfcwolf | 2019-08-09 15:39:00

Lesz, ha sikerül az Újpestet is megvernünk hazai pályán. Természetesen, nem szeretném a Honvéd elleni győzelmet kisebbíteni, de ha holnap is nyerni tudunk, akkor mondom azt, hogy jó rajtot vettünk. Tudom, hogy jellemző a szurkolói lélekre a hurráoptimizmus, de maradjunk a földön. Attól, hogy nyertünk, észre kell venni a hibákat is és azokat ki kellene küszöbölni.

A csapat bal oldala nem volt olyan aktív, mint a jobb. A lendületes támadások hiányoztak, mert hiányoztak az üres területekre való befutások. A félpályát elhagyva szinte minden alkalommal megtorpant a csapat és azonnal visszavett a tempóból. Ezek voltak azok, amik nekem nagyon szúrták a szememet. Persze, nyertünk és tettük ezt hátrányból fordítva. Jó volt örömittas szurkolókat látni a hazaúton. Ha sikerül ezt megismételni holnap, akkor én elégedett leszek.

A sajtótájékoztatót újra nem élvezhettük végig, de nyílvánvalóan azért lehet ez, mert marketingosztály máson dolgozik teljes erőbedobással és nincs idejük a meghívókat mindenkinek kiküldeni. Hiszen hónapok óta dolgoznak azon, hogy ne csak a stadionnál lehessen jegyet venni és ennek az áldozatos munkának lassan be kell érnie. Dolgoznak azon is, hogy teljes miskolci tömegközlekedés ingyenes legyen a szurkolóknak. Nagyon remélem azt is, hogy a büfé árakon is dolgoznak, mert a minden 500 forint arcpirítóan szégyentelen lehúzás.

Sok sikert nekik ehhez!

És sok sikert a csapatnak az Újpest legyőzéséhez! A lilák beleszaladtak egy pofonba a miniszterelnöki majorság csapatától és a szurkolók jelenleg nincsenek nagyon egy hullámhosszon a klubjukkal. Pontosan ezért bizonyítani akarnak és meg szeretnék ismételni az edzőmeccsünket, de nálunk nem ugyanaz a csapat fog játszani és emiatt nagyon remélem, hogy nem fog sikerülni nekik.

Aki látta az első meccsüket, az láthatta, hogy volt azért egy 20-30 perces része a meccsnek, amikor sikerült az ellenfél fölé kerekedniük, de gólt nem tudtak szerezni. A szerencse nem volt velük úgy, mint ahogy velünk volt az első fordulóban. Jó lenne, ha Fortuna most is minket választana majd!

Jó idő lesz és biztosan sokan leszünk, hiszen az Újpest mindenképpen csábítóbb ellenfél a Honvédnál és már ott is több mint hatezren voltunk a katlanban. Nagyon várom ezt a meccset, mert az egyik kedvenc ellenfelem érkezik és már előrebocsátom, hogy lesznek trágár rigmusok és tuti azok lesznek a leghangosabbak…

Legyen ez is egy szép este és következzen utána egy vidám hét! Ahogy mondtam a Semleges Térfél adásában is, ez a foci élőben sokkal élvezhetőbb. Gyertek a stadionba!




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 34 5 > 

13. trevescovi |Válasz erre: 11. aki-diosgyori1
2019-08-10 07:23:57 Lila öves, Tag
Öreg, neked mi bajod? Gyere ki és szurkolj. Ha nem tetszenek a rigmusok, beszéld meg az ultrákkal személyesen.
2019-08-10 07:09:45 Fekete öves, Veterán
Nekünk a fiammal ma kezdődik a bajnokság, ma tudunk először kimenni a meccsre.
Hajrá Diósgyőr!
2019-08-10 07:06:30 Narancs öves, Tag
Olvastátok kedves szülők ?
Hozzátok a serdületlen gyerekeket,hiszen már a Szerkesztő úr is bejelentette,hogy trágár rigmusokban nem lesz hiány...
10. dge840 |Válasz erre: 5. matono78
2019-08-10 06:40:59 Barna öves, Fanatikus tag
Koszonom! Hajra Diosgyor!
9. anszkord
2019-08-10 06:08:37 Piros öves, Őstag
Örömmel olvasom, hogy a meccsnapon történő tömegközlekedés ingyenessé tételét fontosnak tartja a cikk szerzője. Teljes mértékben logikátlan, hogy ez miért nem így van? A 4-es buszon nem ismeri fel a sofőr a DVTK jegyet talán csak az 1-es buszon?
8. Geotic |Válasz erre: 7. zorba
2019-08-10 00:46:09 Piros öves, Őstag
Tegyük hozzá, sajnos gyárilag vizezett.
Idáig jutottunk, a leggyengébb magyar sör, ebben az árkategóriában.
Ihatatlan...
7. zorba*
2019-08-09 22:06:55 Fekete öves, Veterán
Ja, 500 Ft a vizezett kukoricadarás Borsodi Világosért. Már mindegyik sörgyár rájuk vert minőségben. Mikor veszik észre, hogy a silány dolgok egyre kevésbé kelendőek?
6. zorba*
2019-08-09 21:58:41 Fekete öves, Veterán
Gyááá mi lenne itt, ha holnap a Dózsát is megvernék... Karnevál minimum. Nem győzné az arcfestő kislány. :-)
5. matono78 |Válasz erre: 4. dge840
2019-08-09 21:51:26 Citromsárga öves, Lelkes újonc
Szerintem diósgyőri részről ha telt ház lenne, akkor 11500 néző lenne. Ebből ha levonod a 4200 helyet, akkor most 7300 néző várható, de még ott van a holnapi nap.
Hajrá Diósgyőr
4. dge840
2019-08-09 19:22:10 Barna öves, Fanatikus tag
Valaki nem tudna megmondani,hogy 4200 hely van szabadon,az hany nezot jelent? Mert olyan erdekes ez a szurkoloi erdeklodes?! Csak nem valami nagy dolog van kilatasba??

 < 1 2 34 5 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...