Minden egyes ütésre rá kell koncentrálni

Szerző: Jáborcsik András | 2017.01.11 12:18

Másfél évvel ezelőtt, 2015 szeptemberében csatlakoztak a DVTK nagy családjához a miskolci asztaliteniszezők, akik azt megelőzően a Borsod Volán berkein belül versenyeztek. A két klub egyesülését bejelentő sajtótájékoztatón Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője hangsúlyozta, hogy "a mellett, hogy újraélesztünk egy diósgyőri sportágat, szeretnénk továbbvinni a Volán tradícióit is, hiszen az utóbbi években ők tartották életben az asztaliteniszt Miskolcon, és ezért köszönettel tartozunk nekik. "

András Miklós szakosztályvezető legfontosabb feladatként azt emelte ki, hogy egy széles utánpótlás bázist szeretnének kiépíteni, ennek érdekében minél több gyerekkel szeretnék megszerettetni ezt a csodálatos sportágat.


Hogy ez mennyire sikerült, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a DVTK-Volán csapata tavaly megnyerte az NB I. Keleti csoportját és ezzel jogot szerzett az extraligában való indulásra. A legfelsőbb osztálynak új játékosokkal vágott neki a csapat, a bajnokságot nyert csapat tagjai pedig az NB II. Észak-Kelet csoportjában indultak, ahol 9 meccs után pontveszteség nélkül vezetik a tabellát és jó esélyük van arra, hogy a 2017-18-as bajnokságot az NB I.-ben kezdjék meg. Az extraligás csapat szereplése viszont a várakozások alatt sikerült, hiszen nyeretlenül, mindössze két döntetlent elérve az utolsó helyen szerénykednek a tabellán.

Az utánpótlással kapcsolatos tervek megvalósulását pedig az igazolja, hogy jelenleg csaknem 30 gyerek pallérozódik Tóth Zsolt és Kővári Balázs edzők keze alatt és ismerkedik a sportág alapjaival.


A következőkben a Tóth Zsolttal, a csapat rangidős versenyzőjével, utánpótlás edzőjével készített interjút olvashatjátok.


Zsolt! Mi lett azzal a csapattal, amelyik tavaly megnyerte az NB I.-et?

Tóth Zsolt: A tavalyi NB I.-es bajnoki címet nyert csapat tagjai Kővári Balázs, Széll Zsolt, Doros Szilárd, Bereczki Dezső és jómagam voltunk. Bereczki Dezső neve nem annyira ismert, ő debreceni válogatott paralimpikon. Azért szerepelt nálunk, mert nem volt csapata és edzenie kellett, hogy a riói paralimpián jól szerepeljen. Azt tudni kell, hogy a mi szakosztályvezetőnk, András Miklós szerepet vállal az országos szövetség vezetésében, ahol arra kérték, hogy adjon játéklehetőséget Dezsőnek. Erre azért volt szükség, hogy tétmeccsek legyenek a kezében, mielőtt az olimpián szerepel.

Sajnos, Dezső sem a bajnokságban, sem az olimpián nem szerepelt túlságosan jól, de a bajnokságban szerencsére Balázs, Zsolt és Szilárd olyan jól teljesítettek, hogy elbírta a csapat. És ugye, mivel Dezsőnek tétmeccsek kellettek az olimpia miatt, így én voltam az, aki kevesebbet játszott és inkább kívülről, a tanácsaimmal segítettem a csapatot.

(A jobb oldali képen balról jobbra Tóth Zsolt, Széll Zsolt, Kővári Balázs, Bereczki Dezső és Doros Szilárd látható)

Simán nyertétek a bajnokságot?

Tóth Zsolt: Így utólag azt lehet mondani, hogy igen. Az első félévben volt egy-két kritikus meccs, ahol becsúszott egy-egy döntetlen, amire nem számítottunk, de utána a közvetlen riválisok ellen is nagyon jól játszottak a srácok. Gondolok itt például a Kiskunfélegyházára, ahol a négy játékosból három extraligás játékos volt korábban, de oda-vissza megvertük őket. Ha jól emlékszem, egy vereségünk és egy döntetlenünk volt mindössze a tavalyi szezonban.

A bajnokcsapatból egyedül Széll Zsolt maradt az extraligás csapatban…

Tóth Zsolt: Igen, neki egyébként sok éves Bundesliga tapasztalata is van, az ő rutinja nagyon kellett a bajnoki címhez, igazi húzóember volt. Az extraligás csapathoz jött még két játékos, az ifiválogatott Molnár István Patrik és a lett Arthurs Reynholds.

A csapat egyelőre a várakozások alatt szerepel…

Tóth Zsolt: Igen, két döntetlennel és nyolc vereséggel a hátunk mögött az utolsó helyen állunk az őszi szezont követően. Különösen a Csákvár elleni idegenbeli vereség volt fájó, mert ha ott sikerült volna nyerni, akkor tudtunk volna tapadni a 7. és a 8. helyen álló csapatokra. A játékosok közül Molnár nyolc meccset nyert, Széll Zsolt hatot, míg Reynolds csak három meccset vívott meg sikeresen. Ezen kívül még a Széll-Molnár párosnak van három nyert meccse. Természetesen, nincs veszve semmi, hiszen az előttünk állók közül a Csákvár és a Békés is megelőzhető tavasszal és biztosítható a bennmaradás. Nincs mese, össze kell szedni magukat a srácoknak és meg kell tartaniuk az extraligás tagságot. Én személy szerint Széll Zsolttól várok sokkal jobb teljesítményt tavasszal, mert ő sokkal többre képes, mint amit ősszel mutatott.

Áttérve az NB2-es csapatra, számítottatok rá, hogy ilyen magabiztosan vezetitek majd félidőben a tabellát?

Tóth Zsolt: Természetesen, előzetesen felmértük az erőviszonyokat. Régen játszottunk már NB II.-ben, nem voltunk elbizakodottak, de gondoltuk, hogy esélyesek leszünk a bajnoki címre. Azt lehet mondani, hogy az NB I. és az NB II. között akkora szakadék van, hogy annak ellenére, hogy én is elmúltam már negyven, meg Balázsék is 35 fölött vannak, kevesen tudnak legyőzni minket. Az NB I. az az osztály, ahol úgy el tudunk játszani, hogy bajnokok ugyan nem lennénk – épp ezért kellett tavaly Széll Zsolt – de kiesni sem tudnánk, hanem egy stabil középcsapat lehetnénk. Pont ezért is dolgozunk, hogy az NB II.-ből visszajussunk az NB I. Keleti csoportjába és sokkal jobb meccseket lássanak majd a gyerekek.

Kővári Balázst azért adtuk kölcsönbe Nyírbátorba, hogy erősebb ellenfelek ellen szerepelhessen?

Tóth Zsolt: A Nyírbátorral nagyon jó a kapcsolatunk, többek között annak köszönhetően is, hogy én öt évet húztam le náluk. Kétszer nyertem velük bajnoki címet és jutottunk fel az extraligába. Már vagy harminc éve viszi ott a ping-pongot Csekő Sándor, és egy nagyon jó utánpótlásképző centrumot is létrehozott. Sanyi bácsi kért meg minket, hadd játsszon náluk Balázs, azért, hogy bennmaradjanak az NB I.-ben, mert az első osztályúcsapatba folyamatosan be tudja építeni a fiatal játékosokat. Az NB II. nem a megfelelő szint arra, hogy maradni akarjanak a fiatalok és ezért kérte meg Balázst, hogy segítse őket. Mi is örültünk ennek, mert az NB I.-ben sokkal nehezebb ellenfelekkel kell küzdhet meg, mi pedig bíztunk benne, hogy az NB II.-ben nélküle is helytállunk. Balázs egyébként igazi húzóembere a nyírbátori csapatnak, hiszen 36 meccséből 29-et győzelemre vitt és 80,55%-os mutatójával a 6. helyen áll az NB I. Keleti csoportjának teljesítmény táblázatán.

Előfordulhat az az extrém helyzet is, hogy jövőre két NB1-es csapatunk is lehet?

Tóth Zsolt: Elméletileg lehetséges. Ez a helyzet úgy állhatna elő, hogy mi feljutunk, az extraligás csapat pedig kiesik. Viszont az NB I.-ben két csapatot nem tudunk indítani. A feljutó csapatunk persze, játszana az első osztályban, nekünk ez megfelel, de azok a játékosok, akik extraliga szintűek, például az ifiválogatott Molnár István Patriknak, azoknak az NB I. nem elegendő színvonalú.

A helyzet eléggé faramuci és még azt is hozzá kell tenni, hogy a harmadik csapatunk – akik helyén tulajdonképpen mi az NB II.-ben szerepelünk - vállalta az NB III.-as indulást és nekik is az a céljuk, hogy a bajnokságot megnyerve ősszel az NB II.-ben induljanak.

Nagyon bízom benne, hogy tavasszal összekapja magát az extraligás csapat és sikerül megcsípni a nyolcadik, a még bennmaradó helyet. Ez lenne a diósgyőri asztalitenisz érdeke. Így lenne egy extraligás, egy NB I.-es és NB II.-es csapat és majd ha a mostani gyerekek úgy fejlődnek, akkor bármikor elindíthatunk egy NB III.-as csapatot is. Az NB III. régiókra van osztva, ott a költségek is sokkal alacsonyabbak és, ha azt mondjuk, hogy van négy ügyes gyerekünk, akkor tökmindegy, hányadikak lesznek a bajnokságban, de szokják a légkört, edződnek és meccsrutint szereznek.

Van egy nagyon tehetséges lány játékosunk, Menkő Veronika, aki 14 éves kora ellenére az NB II.-es csapatban pallérozódik…

Tóth Zsolt: Vera tősgyökeres miskolci versenyző, őt korábban Kővári Balázs és Szűcs József edzették, aztán elért egy olyan szintet, hogy az az edzéslehetőség, ami itt rendelkezésére állt, már kevés volt. Miskolcon nem volt lánycsapat, nem tudott hol játszani, ezért először Egerben játszott, majd leigazolta a Statisztika. Papíron a pestiek versenyzője, kölcsönben szerepel nálunk és játszik rendszeresen az NB II.-es csapatban. Magyarországon és a régióban is nagyon kevés olyan lány van – főleg ebben a korban - aki felnőttek ellen szerepel a bajnokságban, csak fölfelé játszik. Ez nagy segítség neki és reméljük, hogy be is fog érni. A szabályzat lehetővé teszi, hogy NB II.-ben vagy NB III.-ban játsszon a felnőttek ellen is és ez nagyon jól szolgálja a fejlődését. Az extraligában és az NB I.-ben nem játszhat, mert azokban az osztályokban van női bajnokság is. Feltétlenül meg kell említeni vele kapcsolatban, hogy pár héttel ezelőtt az U21-es bajnokságon 3. helyezést ért el, ami igen figyelemre méltó eredmény, hiszen serdülő, ifi válogatottakat győzött le.

Mennyire meghatározó az asztaliteniszben a technika, az erőnlét, az idegállapot és a rutin?

Tóth Zsolt: Ez így összességében mindegyik. Ugyanis, ha nincs erőnléted, akkor hiába jó a fejed, hiába tudod, mit kellene csinálni és hiába jó a technikád, nem tudod megcsinálni a poént. Kell tehát az erőnlét, kell a jó technika, az, hogy hogyan tartod az ütőt, hogyan szerválsz. Kell, hogy jó legyen a fejed, lásd meg az ellenfél hibáid, és meg is tudd valósítani, amit elterveztél, vagy amit az edződ kívülről tanácsolt. Lehet, hogy el tudod mondani a versenyződnek, hogy mi az ellenfél gyengéje, de mégsem tudja megcsinálni, mert nem elég jó a feje hozzá. Hogy mennyire számít a rutin? Természetesen, rengeteget. Nekem is volt sok olyan meccsem már idősebb koromban, amikor sokkal jobb ellenfél állt velem szemben, jobb volt a technikája, gyorsabb volt, mint én, mégis, a rutinomnak köszönhetően megvertem őt. Egyszerűen megtaláltam a gyenge pontjait és tulajdonképpen saját magát megverte az ellenfelem.

Szerencsére én az asztal mellől is sokszor tudom hasznos tanácsokkal segíteni a társaimat, mert valahogy kívülről nézve is ráérzek az ellenfél gyengéire. Egy szegedi meccsen például Doros Szilárd 0-2-re állt az ellenfelével, amikor a harmadik szett elején 1-3-nál kikértem az időt és elmondtam Szilárdnak, mit csináljon. Megnyerte a meccset 3-2-re és jött oda hozzám, hogy „nem hiszem el, hogy ezzel a játékkal nyerni tudtam”. Az ellenfel ugyanis minden egyes ütés után ment hátra az asztaltól, én meg mondtam Szilárdnak, hogy ejtse be a labdát a háló mögé és meglesz a meccs. Innentől kezdve éreztem azt, hogy szívesen megfogadják a tanácsaimat a társak, mert rá tudok érezni, mikor kell kikérni az időt, és hogyan tudom átbillenteni és győzelemhez segíteni őket.

A szegedieknél láthattuk versenyezni Vitsek Ivánt, aki 47 évesen sorra veri a fiatalabb versenyzőket. Hogyan tudja magát így karbantartani?

Tóth Zsolt: Itt jönnek elő, amiről az előbb beszéltünk. Iván négy évvel idősebb tőlem, amikor ő már felnőtt játékos volt, engem akkor építettek be a csapatba ifiként. Ő eleve egy olyan tehetséges és technikás játékos, aki anno megkapta az alapokat, az erőnlétet és megvan hozzá neki hozzá a jó feje. Ő pszichikailag olyan erős, hogy még ebben a korban is kiválóan játszik. A kondijával abszolút nincs probléma, a keze nagyon jó és fejben is erős. Amikor odaáll az asztalhoz, már akkor tudja, hogy ezt fogom szerválni, ebből ez meg ez jöhet vissza, és erre fog reagálni.

Hogy látod az utánpótlás helyzetét? Minek köszönhető, hogy néhány hónap alatt megtöbbszöröződött a gyerekek létszáma és mára már 27 gyerek látogatja az edzéseket?

Tóth Zsolt: Nagy öröm számunkra, hogy a gyerek létszám ilyen szépen alakult. Amikor a DVTK vezetése elhatározta, hogy indítsunk utánpótlásképzést, akkor kaptunk két iskolát, a martintelepit és a Jókait. Közben Balázzsal (Kővári Balázs) jártuk az iskolákat, népszerűsítettük a ping-pongot és egyszer csak elkezdtek jönni a gyerekek. Szájról-szájra terjedt a hír, egyik gyerek elmondta az osztálytársának, hova jár sportolni, szülők beszélgettek egymással róla és nagy örömünkre azzal szembesültünk, hogy szeptemberre 27-en lettünk. Kíváncsiak leszünk arra, hogy hányan fognak lemorzsolódni ebből, de szerencsére most azt látjuk, hogy örömmel és lelkesen jönnek a gyerekek edzésre. Jelenleg kilenc aztalon folynak az edzések, de ha tartós marad ez a létszám, két újabb asztalt is üzembe állítunk.

A ping-pong egy nagyon nehéz sportág. Az alapok elsajátítása nagyon sok odafigyelést igényel. A gyerekeknél például rengeteg erőfeszítés kell ahhoz, hogy egymással is hosszabb labdameneteket tudjanak játszani. Velünk, edzőnkkel persze, könnyebben megy, de nekünk már húsz-harminc éves rutinunk van. Minden egyes ütésre rá kell koncentrálni, figyelni kell arra, hogyan álljon a keze, hogy lépjen oda. Nagyon nehéz játék, nem hiszem, hogy még egyszer elkezdeném (hangosan nevet). Bár, én nem is asztaliteniszezőnek készültem, csak édesanyám nem engedte, hogy focizzak. Ezért lettem ping-pongos.

Köszönjük a beszélgetést!


fotók: dvtk.eu, Molnár Tibor

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás!