Banner

Mezőkövesd - DVTK 2-1

Szerző: objektív | 2020-11-30 08:35:00

A tavalyi meglepetéscsapahoz, földijeinkhez látogatunk ma Mezőkövesdre, a mérkőzés kereken 14:05-kor kezdődik. Két gyenge formát mutató csapat találkozik, és ezen a meccsen nagy valószínűséggel nem szépség fog dominálni. Na nem mintha eddig ájuldoztunk volna a gyönyörtől a pályán látottak miatt, tehát ez a jóslatom nagy kockázattal nem jár, és ha bejön, valószínűleg az év orákuluma díjat sem tudom majd átvenni érte.

Szóval rossz meccsek sorozata után végre virítani kéne valamit. Persze, a rossz meccsek utáni kifogások mindig megvoltak, tudtuk ezeket már előre, interjúk nélkül is. Nem érdekelnek már a kifogások, nyerni kell. Ezt írom hetek óta és ma is csak ezt tudom. Ha ki akarunk lépni az árnyékunkból, akkor el kell kezdeni a pontokat gyűjteni, és ehhez ki lenne most a legjobb ellenfél, mit az a Mezőkövesd, amelyik elemeire hullott szét a múlt szezon után és legutolsó a tabellán két győzelemmel, mindössze 8 rúgott góllal?



OTP Bank Liga 12. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC - Diósgyőri VTK 2-1 (1-0)

Mezőkövesd, Városi Stadion, zárt kapuk mögött. Játékvezető: Iványi Zoltán (Tóth II Vencel, Medovarszki János; Káprály Mihály, Kulcsár Katalin).

Mezőkövesd: Szappanos - Farkas D., Pillár, Szeles, Katanec, Vadnai - Beširović, Berecz Zs., Cseri - Jurina, Nagy D. Vezetőedző: Pintér Attila.

DVTK: Danilović - Shestakov, Polgár, Karan, Hegedűs J., Memolla - Max, Iszlai - Hasani, Dražić, Márkvárt. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Csere: Karan helyett Szűcs K. a 32., Vadnai helyett Vajda S. az 55., Nagy D. helyett Serderov és Jurina helyett Vutov a 65., Iszlai helyett Ivanovski a 68., Shestakov helyett Rui Pedro a 76., Cseri helyett Beširović a 82. percben.

Sárga lap: Karan a 20., Pillár és Danilović a 24., Szeles a 40., Cseri és Pintér Attila a 45+2., Hasani a 86. percben.

Gólszerző: Cseri (1-0, 11-esből) a 21., Serderov (2-0) a 84., Dražić (2-1, 11-esből) a 90. percben.


21. perc: Karan akarta megszerezni a labdát Jurina elől, aki elesett a 16-oson belül, Iványi büntetőt ítélt. Cseri Tamás végezte el a büntetőt, és laposan a jobb alsó sarokba lőtt, 1-0


84. perc: Hazai oldalszabadrágás balról, egy védő fején megcsúszott, így a hosszún nem érték el. Szöglet jobbról, Serder Serderov érkezett a hosszúról, és az ötösről a hálóba csúsztatott, 2-0


90. perc: Büntető a DVTK javára Ivanovski megrúgásáért. Stefan Dražić állt a labda mögé, és a hálóba bombázott, 2-1


Edzői értékelések

Feczkó Tamás: Háromszor álltunk szemben a kapussal, ebből kétszer az első 15 percben. Az ilyen helyzeteket értékesíteni kell, és akkor teljesen más mérkőzésről beszélünk. Így is végig domináltunk a mérkőzésen, végigtámadtuk a második félidőt, ekkor az ellenfél elvétve jött át a térfelünkre, mégis tudtak még egy gólt szerezni. Akkor lenne igazán nagy probléma, ha helyzetet sem tudnánk kialakítani, ehelyett minden találkozón több nagy ziccert is kialakítunk, azonban a döntő pillanatban rendre rossz döntéseket hozunk. Ennyi helyzetből mérkőzéseket kell tudni nyerni.

Pintér Attila: Mindenekelőtt mielőbbi felépülést kívánok Dejan Karannak! A mérkőzésen mindkét csapat előtt adódott lehetőség, mi tudtuk hatékonyabban gólra váltani a helyzeteket. 1-0-nál rárúghattuk volna a másodikat, ám kimaradt, ezáltal szorosabb és izgalmasabb lett a találkozó. A folytatásban nekik is voltak helyzeteik, nekünk is voltak, végül mi rúgtuk meg a másodikat. összességében megérdemelte a csapat a győzelmet.
A folytatásban sok sikert kívánok a DVTK-nak!


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23 4 5 6 7 >  Utolsó

468. elzett |Válasz erre: 466. toki
2020-12-01 09:40:52 Piros öves, Őstag
Én elsőnek igazolnék egy fasza ügyvezetőt, szakmai igazgatót, ezek igazoljanak egy megfelelő edzőt.
A kerethez csak akkor nyúlnék, ha az új edzőnek más elképzelései lennének a keret kialakításával kapcsolatban.
467. johny* |Válasz erre: 464. KáGábor
2020-12-01 08:09:14 Fekete öves, Veterán
Nincs kizárva, hiszen szénbányája is van. Érted, Leisztinger bányák. Na de ennek semmi köze a fővárosi buszmutyihoz.
466. toki*
2020-12-01 07:56:32 Fekete öves, Veterán
Feczkónak több baja (is) van, de az egyik legnagyobb, hogy nem az ellenfél taktikájához mérten állítja úgy össze a csapatot, hogy azok a játékosok játszanak, akik azt meg tudják valósítani. Na mind1 is. Télen, most tényleg jöhetnek az igazolások.
465. sadab1*
2020-11-30 23:26:54 Fekete öves, Veterán
És még vki csodálkozik, h miért kapnak újra teret pinyők, bognárok??? Az ifjú titánnak hitt edzők /feckó, boér, bódog/ sorra csődölnek be, azt mindenki döntse el, h önnön hibájukból e v sem...
464. KáGábor* |Válasz erre: 455. pinta
2020-11-30 23:06:07 Fekete öves, Veterán
Még keresem, egyelőre nem találom hol írtam, hogy nem hihető. Főleg annak tükrében, hogy LT elég sok területen mocorog. Mostanában olvastam egy cikket, hogy az állami szociális tüzelő osztásban is elég vaskosan érdekelt.
Annyit írtam, hogy vigyáznék. A kettő nem feltétlenül ugyanaz.
463. tamaskpt
2020-11-30 22:37:51 Piros öves, Őstag
És az ügyeletes kopaszunk túlélte Vityát a szezonban. Erre se fogadtam volna nagy téttel.
2020-11-30 22:04:19 Fekete öves, Veterán
Vitelkinek újra lapát.
461. tamaskpt |Válasz erre: 460. Borsodi Bányász
2020-11-30 22:00:08 Piros öves, Őstag
Bódog Kisvárdán erőn felül teljesített egy olyan csapatban ahol látványosan szétment a ménes. Itt sokkal inkább az a fejetlenség a gond, ami a Kispestet jellemzi Hemingway kifúrása óta.
460. Borsodi Bányász* |Válasz erre: 458. notoriusbg
2020-11-30 21:09:02 Fekete öves, Veterán
A Honvédnak már csak felfelé vezet az útja. Ha nem marad ott Bódog év végéig, akkor ő és a magyar foci nem illenek össze.

Jó lenne ha Feczkó kicsit összeszedné magát, mert ez kezd nagyon kevés lenni. 4 egymás utáni vereségért már ki szokták rúgni az edzőt, hacsak tényleg nem a szerencse pártolt el a csapattól, de amúgy a játék rendben van.

Most a Diósgyőrnél minden oké, csak be kell rúgni a helyzeteket. Esetleg ki lehetne prőbálni a másik egyforma képességűeket, hisz minden posztra van egy.
459. tomi87*
2020-11-30 20:47:44 Fekete öves, Veterán

 < 1 23 4 5 6 7 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...