Banner

Mezőkövesd - DVTK 0-1

Szerző: objektív | 2019-12-07 09:31:00

A szomszédba látogatunk ma, és mondani sem kell, presztízsmeccsé avanzsálódott a borsodi párbaj. A Mezőkövesd a 3. pozícióban várja a találkozót, mi pedig biztonságban a kiesőzónától. De jó ezt mondani, és egyben milyen szomorú, hogy ennek örülni kell. A kövesd jó formában van és az előzetes és kívülálló esélylatolgatások az ő győzelmükre adnak nagyobb sanszot. Van azonban a jelenlegi pontszámok közötti különbség ellenére egy olyan statisztika, mely az utolsó 5 forduló eredményeit veszi figyelembe, ebben pedig egyaránt 9-9 pont áll a két csapat neve mellett, ráadásul a több győzelmet mi szereztük. Az is igaz viszont, hogy míg mi kétszer vesztettünk, a Kövesd veretlen ebben az ötös szériában. Ezzel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a pont vagy pontok megszerzése nem a lehetetlen küldetés kategóriába sorolandó.

Persze, ha minden ideális lenne, akkor sem lenne könnyű találkozó, de sajnos a sérülések miatt olyan kulcsemberek hiányára kell berendezkedni, ami nem optimális. Viszont nem is olyan régen még temettünk az UTE meccs előtt a felforgatott védelem miatt, majd lehoztuk kapott gól nélkül és egy győzelemmel. Egy biztos, aki ma pályára lép, annak az alapot kell nyújtani, az pedig a 100%. Ebben az esetben lesz esélyünk a pontszerzésre. Tippem: 1-1.



OTP Bank Liga 15. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC - Diósgyőri VTK 0-1 (0-0)

Mezőkövesd, Városi Stadion, 2656 néző. Játékvezető: Iványi Zoltán (Albert István, Berettyán Péter; Karakó Ferenc, Takács János).
Mezőkövesd: Szappanos - Farkas D., Pillár, Katanec, Silye - Karnitski, Berecz Zs. - Cseri, Pekár, Nagy D. - Zivzivadze. Vezetőedző: Kuttor Attila.
DVTK: Danilović - Orosz D., Polgár, Brković, Tamás M. - Vági, Iszlai - Hasani, Rui Pedro, Prosser - Ivanovski. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Csere: Prosser helyett Bacsa az 56., Nagy D. helyett Vajda S. és Pekár helyett Sajbán Má. a 70., Ivanovski helyett Korbély a 90+1. percben.
Sárga lap: Berecz Zs. a 13., Vági a 34., Pillár az 58., Rui Pedro a 60., Bacsa a 68., Katanec a 85. percben.
Gólszerző: Rui Pedro (0-1) a 90. percben



Edzői értékelések

Kuttor Attila: - Nagyon sajnálom, hogy gólokkal nem tudtuk megörvendeztetni a szurkolóinkat ezen a mérkőzésen. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, nem is emlékszem, olyan hazai mérkőzésre, amikor ennyi lehetőségünk adódott volna. És ahogy az ilyenkor lenni szokott a futballban, az ellenfél - érzésem szerint - egy talált góllal megnyerte a mérkőzést.
A DVTK-nak lövései és pontrúgásai voltak, nálunk pedig még az utolsó percben is 100%-os ziccer maradt ki. Mindkét félidőben rá tudtuk erőltetni az akaratunkat az ellenfélre, persze volt olyan periódus amikor a DVTK veszélyeztetett.
Jól játszottunk, de a futballt gólra játsszák, és nekünk ma nem ment a befejezés, vagy beragadt a labda, vagy nem találtuk el, vagy elakadt, ez egy ilyen nap volt.
Bízom benne, hogy megtanultuk a leckét, és legközelebb az ilyen mérkőzést megnyerjük.


Feczkó Tamás: - Gratulálok a Mezőkövesd őszi teljesítményéhez, várhatóan dobogón telelnek, és ma is megmutatták, hogy miért!
A mi játékosaink azonban bebizonyították, hogy igazi küzdők, nagy harcosok, és valódi csapatot alkotnak. Orosz Donát 17 és fél évesen élete első élvonalbeli mérkőzését játszotta végig, a szélső védő Vági András pedig belső középpályásként állt helyt. Ilyen felfogatott összeállításban még edzésen sem játszottunk.
Olyan játékosokkal dolgozom, akik napról napra bebizonyítják, hogy értékes emberek, értékes labdarúgók. Ma a legfontosabb feladatunk az volt, hogy szervezett játékkal eltüntessük a sérülések okozta hiányt.
Az utolsó másodpercig bíztunk a sikerben, és ugyan a hazaiak több helyzetet alakítottak ki, a 48. percben mégis ők rúgták ki a gólvonalról a labdát - ez volt a meccs legnagyobb helyzete. A játékosok nagyon akarták a győzelmet, ennek is köszönhető, hogy az utolsó percben képesek voltunk megszerezni a győztes találatot.
Idegenben, mégis hazai pályán játszottunk, mert nagyon sok szurkoló kísért el minket, és kiváló hangulatot teremtettek, ami nagyban hozzájárult a győzelemehez. Bízom benne, hogy a jövő héten az FTC ellen is hasonló hangulatban játszunk.




Az összefoglaló forrása: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

197. gaben84
2019-12-08 13:46:51 Kék öves, Tag
Rátévedtem a kövesdiek honlapjára, ott a mérkőzések, eredményeknél 0-0 a tegnapi meccs...
196. El Bandi
2019-12-08 13:21:17 Piros öves, Őstag
Off:
• PL: a bíró szerint ez volt legrosszabb bedobás, amit valaha látott – videó
Forrás NemzetiSport
On:
Sajnos a mennyeiben is vannak ilyen szituációk, de valahogy nem veszik észre...
Aztán meg csodálkozunk nemzetközi szinten, hogy most mi van?..
Eddig tartott a kövesdi csoda :) A leszólás Tállainak meg bullshit..
195. johny*
2019-12-08 10:38:35 Fekete öves, Veterán
Örülni kell, van plusz három pontunk. Az egyetlen kapura tartó lövésünk bevánszorgott a kapuba, a Kövesdnek meg semmi nem sikerült. Vagy esetleg máris "leszóltak" Tállainak, hogy vegyenek vissza? :)
194. CLIPNOH |Válasz erre: 108. MertAkiDiósgyőőőri
2019-12-08 08:39:32 Piros öves, Fanatikus tag
Ezzel egyetértek :)
193. zorba* |Válasz erre: 150. walaki
2019-12-08 05:47:30 Fekete öves, Veterán
A maradék 1300 fő bent ült a VIP-ben, ezért nem láthattad őket.

Gondolom a catering vállalat is ennyi fő után állítja ki a számláját. :-)
192. walaki |Válasz erre: 184. csabika69
2019-12-07 23:32:22 Piros öves, Őstag
Azt, azt. Koszi.
Pedig nem is ittam, mert én vezettem.
191. Sprinter89 |Válasz erre: 187. El Bandi
2019-12-07 23:18:30 Lila öves, Tag
Ezen már összeszólalkoztam én is valakivel...

Ez annyira alap
190. zsolt
2019-12-07 23:04:56 Lila öves, Tag
xxxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxxxxxx

Moderálva: 2019-12-07 23:50:12

189. dvtk-3534* |Válasz erre: 188. borsodi73
2019-12-07 22:49:17 Fekete öves, Veterán
Merj nagyot álmodni. Mert az agyban dől el minden. Kishitűen nem lehet. Lesznek körülmények amik nekünk kedveznek. Nem kell hozzá média felhajtás azt én is károsnak tartom de igenis a játékosokban ez legyen benne h most megfogható az FTC.
188. borsodi73 |Válasz erre: 186. dvtk-3534
2019-12-07 22:29:58 Piros öves, Fanatikus tag
Szerintem ne rakjunk feleslegesen terhet a csapatra.Nyertünk egy olyan meccset,ami előzetesen kb max egy x-re kalkuláltunk.De inkább zakóra.Ezt most behúztuk,kijött a lépés.De tudjuk,hogy kb hol a helyünk,és mi a realitás.Üssük a Zeget,Kaposvárt,Paksot biztosan legközelebb,ez az első megálló a stabilitás vonalán.Ne akarjuk eurépa ligát,bajnokságot,és fradi zúzást,mert ez egyelőre nem reális.De ha jövő héten mégis ráborítjuk a papírformát az F(T)C Ukrajnára,akkor jóhogy örülni fogok!

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...