Banner

Megvan az NB I első edzőváltása - Bódog Tamás a Honvéd edzője lett

Szerző: Jáborcsik András | 2020-07-01 23:29:00

Új vezetőedzővel kezdi meg a felkészülést a Budapest Honvéd FC a 2020–2021-es szezonra, a klub ugyanis kettő plusz egy éves megállapodást kötött Bódog Tamással – adta hírül a csakfoci.hu a kispestiek klubhonlapjára hivatkozva.


A klub további fejlődése szempontjából új vezetőedzővel vágunk neki a következő szezonnak, Tamás személyében pedig egy felkészült és nagyon motivált tréner érkezik hozzánk. Elmondhatom, hogy gyorsan ment a megállapodás, mivel mindkét fél elképzelései összhangban voltak. Egy megalkuvás nélkül küzdő, kezdeményező játékra törekedő csapatot szeretnénk látni – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd FC ügyvezetője a szerződés aláírását követően. – Ezúton is szeretném megköszönni Trezinek (Pisont István) az elmúlt időszakot. Személyisége nagy értéke nemcsak a Honvédnak, de az egész magyar labdarúgásnak. Nehéz időszakban vette át a csapatot, amiért hálásak vagyunk neki, a kupagyőzelemmel pedig felejthetetlen pillanatokat éltünk át együtt. Tapasztalatára, tudására számítunk a jövőben is. Marad a szakmai stábban, segítve Tamás munkáját, így a jövőben is tagja lesz a Honvéd-családnak.”


A sportmenedzseri és pro-licences diplomával rendelkező 49 éves szakember a DVTK-nál kapta az első vezetőedzői megbízatását, a borsodi együttest 37 bajnokin irányította, idén februárban pedig a Kisvárda kispadjára ülhetett le, s akárcsak a Diósgyőrt, az utóbbi együttest is az élvonalban tartotta. Mától pedig a Budapest Honvéd szakmai munkájáért felel.

Büszke vagyok arra, hogy egy ilyen patinás klubhoz kerültem – kezdte első kispesti nyilatkozatát Bódog Tamás. – Bízom benne, hogy az, amiért engem idehoztak, az működik majd, és sikeresek leszünk a következő években. Sok éven keresztül az eredményes támadófutball jellemezte a Honvédot, remélem, hogy ehhez hozzá tudok tenni a felfogásommal, az elképzeléseimmel, és ez segíteni fogja a klubot, így eredményes, jó futballt játszunk majd, ami a szurkolóknak is kedves lesz, hiszen a labdarúgás a szurkolókért van, akik akciókat, eredményes befejezéseket akarnak látni. Látványos futballra fogunk törekedni, bízom benne, hogy visszaköszönnek majd azok az elemek, amiket én szeretnék megvalósítani.”


Tovább a csakfoci.hu-ra >>>>>>>


forrás: csakfoci.hu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 > 

35. KáGábor* |Válasz erre: 34. krajci77
2020-07-06 19:32:29 Fekete öves, Veterán
Amíg nálunk volt, addig a parádés volt a szavajárása. :D
34. krajci77
2020-07-06 18:21:35 Zöld öves, Tag
megállapítottam hogy Bódog kedvenc szava a "brutális" :)
33. toki* |Válasz erre: 32. szombatondelelott
2020-07-03 08:34:12 Fekete öves, Veterán
Kb.
32. szombatondelelott* |Válasz erre: 31. toki
2020-07-03 07:50:39 Fekete öves, Veterán
Ezt akartam írni én is, lehet, nem jött át....nem tehetett mást, egészsége védelme érdekében, a vezetés felől maradhatott volna.
31. toki* |Válasz erre: 27. szombatondelelott
2020-07-03 07:28:24 Fekete öves, Veterán
Tudtommal ő nem akart maradni.
30. toki* |Válasz erre: 18. zaphod
2020-07-03 07:27:49 Fekete öves, Veterán
Az én véleményem "vebgy"-vel egyezik meg, ki, nem estek volna vele.
2020-07-02 23:28:53 Kék öves, Tag
Talán belefér némi pikírtség is, végső soron egy konkurens csapat edzőjéről van szó - mire számíthatnak tőle a kispesti kollégák:
1. Tankönyvbe illően profin tud nyilatkozni, villámgyorsan maga mellé állítva a szurkolókat, adott esetben a klubvezetéssel kapcsolatos konfliktusokat is vállalván.
2. Ha tengernyi büdzsé áll rendelkezésére az igazolásokra, valamint teljhatalmat kap a szankcionálásra, eléri, hogy a csapat eleinte 70, majd 90 percen keresztül állandó, egészpályás letámadás alatt tartsa az ellenfelet. (A csapatból esetlegesen kiszankcionált játékosok pótlására külön keretet kell biztosítani.)
3. Ha az előző pont teljesül, a csapatnak meccsenként min. 5 száz százalékos gólhelyzete lesz, amit a játékosok vagy berúgnak, vagy kihagynak. Ha az előző eset lesz jellemző, a csapat közönségszórakoztató játékkal, toronymagasan nyeri a bajnokságot. (Ha az utóbbi, a csatárok lecserélése szükséges rendes, gólérzékeny - nyilván - külföldiekre, amelyre külön fedezetet kell elkülöníteni.)
(Amúgy én is nagy bódogos voltam, sok sikert kívánok! :-)
28. szombatondelelott* |Válasz erre: 22. KáGábor
2020-07-02 22:14:03 Fekete öves, Veterán
Szerintem is sokat fejlódött, vagyis inkább okult a múltból. Bajnokságot nem engednek neki, de annál komolyabb orr alá dörgölés lenne, ha legszebben muzsikálnának - ha nem is feltétlenül most, de jövőre - nemzetközi szinten, ahol a NER egy kalap...pogácsa.
27. szombatondelelott* |Válasz erre: 16. toki
2020-07-02 22:11:48 Fekete öves, Veterán
Herczeg látta jól a szitut, és annyira szereti a DVSC-t, hogy, ha nem mond fel, szerintem szívinkfarktust kapott volna. Elengedni nem akarták szerintem, azoknak nem számít egy emberélet.
2020-07-02 21:25:18 Fekete öves, Veterán
A második fehérváron lehet, ha Carillo veszi a kalapját.
Márton Gábor válthatja.

1 2 3 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...