Banner

Medgyessy Dóra az Aluinvent DVTK játékosa

Szerző: objektív | 2018-06-27 10:20:00

Egyre jobban körvonalazódik az Aluinvent DVTK magyar magja: Zele Dorina és Szabó Fanni után Medgyessy Dóra a keret harmadik magyar válogatott játékosa.

Medgyessy Dóra Debrecenben kezdett kosárlabdázni, majd Kecskeméten, Szekszárdon, Cegléden és az MTK-ban játszott. Pályafutása akkor vett újabb lendületet, amikor visszatért Ceglédre, és a Cziczás László által irányított csapat vezéreként Magyar Kupa-döntőt játszott, a bajnokságban pedig bronzérmet nyert. Kiváló teljesítményét látva nem késett a meghívó a válogatottba sem, részt vett a tavaly csehországi Európa-bajnokságon is. Az elmúlt évben az év női kosárlabdázójává választották.

A Generali Arénában eddig többnyire ellenfélként járt, de az Albánia és a Litvánia elleni Eb-selejtezőkön már megtapasztalhatta, milyen a diósgyőri közönség támogatása.

Ezzel párhuzamosan az olimpiai sportággá váló 3x3-as szakág emblematikus figurájává nőtte ki magát az Európa-bajnok és a világbajnoki ezüstérmes négyes tagjaként. Az elmúlt hétvégén Andorrában, a FIBA 3×3 Európa Kupa 2018 selejtezőjén vesz részt, ahol a csapat kiharcolta a döntőbe jutást, Medgyessy Dóra pedig a torna legeredményesebb játékosa lett.

- Egy régi álmom teljesült a szerződésem aláírásával, mert édesapám Diósgyőrben nevelkedett (majd a Debreceni Kinizsiben vált élvonalbeli kézilabdázóvá, míg édesanyja a DMVSC kéziseként lett ismert - a szerk.), és sokat mesélt arról, milyen fantasztikus a diósgyőri közösség - árulta el Medgyessy Dóra. - Emiatt mindig ott motoszkált bennem, hogy egyszer én is a DVTK játékosa legyek. Most adódott erre lehetőségem, amit semmiképpen sem szerettem volna kihagyni, mert most minden adott lesz ahhoz, hogy jó eredményt tudjunk elérni. Sokszor játszottam már a Generali Arénában, a válogatott tagjaként azt is megtapasztaltam, milyen sokat jelent itt a hazai szurkolók támogatása. Szeretném a játékommal kiérdemelni a közönség szeretetét.

- Medgyessy Dóra igazi vagány, rutinos irányító, aki magas játékintelligenciájának köszönhetően rendkívül ügyesen hozza helyzetbe társait, vagy ha a helyzet úgy kívánja, gólveszélyesen játszik - nyilatkozta Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója. - Vidám habitusa és óriási tapasztalata révén csapatunk kulcsembere lesz a magyar bajnokságban és nemzetközi porondon is, nem véletlenül lett az év kosárlabdázója. Szinte minden vetélytársunk szívesen látta volna Dórát a saját csapatában, ezért különösen örömteli, hogy a DVTK-t választotta.

Az Aluinvent DVTK új irányítója augusztus 13-án társaival kezdi el a felkészülést Miskolcon, majd szeptemberben néhány napra Bukarestbe repül, ahol a 3x3-as válogatott tagjaként az újabb Európa-bajnoki címért szállhat harcba. Ősszel pedig immár az Aluinvent DVTK sikeréért küzd az NB I.-ben és az Európa Kupában.

Névjegy

Név: Medgyessy Dóra
Születési idő: 1986. július 21.
Születési hely: Debrecen
Magasság: 174 centiméter
Poszt: irányító

Sikerei
Az év kosárlabdázója (2017)
Magyar válogatott
Európa-bajnoki résztvevő (2017)
Magyar Kupa döntős (2016/2017, CEKK)
Magyar bajnoki bronzérmes (2016/2017, CEKK)
3x3 Európa-bajnok (2016)
3x3 világbajnoki ezüstérmes (2017)
3x3 világbajnoki résztvevő (2018)
3x3 Európa-bajnoki résztvevő (2017)

Pályafutás
2018/2019 DVTK
2017/2018 Ceglédi EKK
2016/2017 Ceglédi EKK
2015/2016 Ceglédi EKK
2014/2015 MTK-Budapest
2013/2014 MTK-Budapest
2012/2013 Ceglédi EKK
2011/2012 KSC Szekszárd
2010/2011 KSC Szekszárd
2009/2010 Debreceni EAC
2008/2009 Debreceni EAC
2007/2008 Debreceni EAC
2006/2007 Kecskemét

forrás, fotó: dvtk-eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

2018-06-30 13:43:37 Citromsárga öves, Tag
Cziczás László vezetőedző, és Medgyessy Dóra, itányító után, hamarosan csatlakozik a ceglédiek további három játékosa kosárcsapatunkhoz. Név szerint, Katona Szidónia, Kányási Veronika és Chanel Mokango. A ceglédiek honlapja szerint, mindhárman közölték, hogy azért nem kötnek új szerződést, mert a Diósgyőrben folytatják pályafutásukat.
25. grosser |Válasz erre: 23. burritos
2018-06-29 15:20:56 Piros öves, Veterán
:))))
NEEEEEEEEEEEEEM! :)
24. piros79
2018-06-29 12:23:28 Lila öves, Fanatikus tag
Elolvastam a kezdo5.hu oldalon a cikket, amit pár sorral lejjebb Csabi K linkelt. A Cegléd jövőre is nagyon erős lesz, jó az edzőjük és nagyon jók a légiósok is. Az irányító nagy zsugás. Bitang erős lesz jövőre a magyar NB.I. A két döntős csapat magja együtt maradt, a többi klub meg erősen nyomja a gázt. Aki itt ki akar tűnni, annak villantani kell valamit!
23. burritos |Válasz erre: 22. grosser
2018-06-29 09:21:21 Zöld öves, Fanatikus tag
Csak nem visszatér hozzánk Mima Coulibaly? :))
22. grosser |Válasz erre: 21. burritos
2018-06-29 03:09:12 Piros öves, Veterán
Egyszer már volt olyan, hogy mi profitáltunk más klub pénztelenségéből, ha emlékszel rá. Szolnokról importáltunk edzőt és klasszis játékosokat - Tapodi (nyugodjon békében), Fűrész Emő, Englert Orsi, Djelmis Endzsi és Gina Farmer -, és nem jöttünk ki mi akkor jól ebből, nagyon nem jól, persze össze se lehet meg szabad hasonlítani az akkori helyzetet a mostanival.
Én egyébként most nagyon optimista kezdek lenni, nem lesz ez rossz.
Mokango mellett hallottam én - zuhanyhíradó szinten persze - egy másik külföldiről, center, de nem lettem felhatalmazva, hogy eláruljam, legyen egyelőre titok, annyit elárulhatok, ha igaz, akkor nagyon fogunk örülni neki is! :)
21. burritos
2018-06-28 18:58:21 Zöld öves, Fanatikus tag
Azt azonban sajnálom, hogy Cegléden elfogyott a pénz! azt azonban nem, hogy ebből Mi profitálhatunk!
Svitek meg boldogítsa csak a Toruniakat:)))))))
20. burritos
2018-06-28 18:55:47 Zöld öves, Fanatikus tag
Ez szuper!
Edző klasszisokkal jobb, mint Svitek!
Medgyessy Dóri jobb, mint Dorci, megbízhatóbb, jobb átlagteljesítményre képes!
Kányási Veronika fiatalként bevethető, de összességében is komplettebb játékos, mint Bach Bogi volt, aki már nem is férne be a fiatalszabályba!
Katona Szidónia nem jobb, mint Raksányi az igaz, de óriási küzdő és ő is válogatott!
Mokango ezerszer jobb, mint Melnika és jobb, mint a beugró Lyssi volt!
És nem utolsó sorban ismeri őket a mester és vissza is igaz ez!
Ha jön még 3 jó külföldi, kiváló szezonunk lehet! Centerposztra jöjjön még egy légiós Mokango mellé!
19. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 18. pecz-dezso
2018-06-28 18:07:09 Fekete öves, Veterán
Távol álljon tőlem, hogy megsértselek,
nem azt írtam, hogy értelmetlen a hozzászólásod, hanem azt, hogy számomra megfejthetetlen.
18. pecz-dezso |Válasz erre: 13. jaborcsik-andras
2018-06-28 17:17:44 Narancs öves, Tag
Nem kell itt überelni semmit, csak elolvasni és utána nézni bizonyos dolgoknak.Értékelném , ha egyszer elnézést kérnél ,ha az általad értelmetlen hozzászólásom felvilágosodást mutatott számodra s később Te magyaráznád el a honlapon azon olvasóknak akik oly sötétségbe burkolóznak , hogy csak a media szennyéből tájékozódnak
Leírtam Neked ,ha nem is részletesen. Nézz utána!
17. korxi |Válasz erre: 14. Csabi K
2018-06-28 17:07:23 Piros öves, Veterán
:) ez jó

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...