Banner

Marcel Rodman távozik

Szerző: objektív | 2020-01-22 10:45:00

A mai napon a DVTK Jegesmedvék vezetősége felmentette a munkavégzés alól a csapat vezetőedzőjét, Marcel Rodmant.

- Nehéz döntést kellett meghoznunk, de mivel a csapatnak a célja továbbra is a rájátszásba kerülés, ezt a lépést meg kellett tennünk. – mondta a döntés hátteréről Egri István, a DVTK Jegesmedvék elnöke - Ebben a szezonban hullámzó teljesítményt nyújtott a csapat. Voltak nagyon szép időszakok, de gyengébb periódusok is, mély hullámvölgyekkel. Ezzel a váltással azt szeretnénk elérni, hogy a csapat kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtson. Még van kilenc mérkőzés az alapszakaszból, majd következik a középszakasz, így a lehetőség adott a fejlődésre. Az új edzővel jelenleg is folynak a tárgyalások. Egy olyan edzőt szeretnénk szerződtetni, aki fel tudja rázni a csapatot és kiegyensúlyozottabb teljesítményre tudja sarkallni.

Az új edző kievezéséig a szakmai munkát Strenk Hunor és Farkas Tamás irányítja.

Ezúton is köszönjük Marcel Rodman munkáját, további karrierjéhez pedig sok sikert kívánunk!

forrás, fotó: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

26. Geotic
2020-01-23 15:29:08 Piros öves, Őstag
Mai Nemzeti Sport:
“Ettől függetlenül, nem lehetett nem észrevenni, a DVTK-nál ezen kívül sincs minden rendben, s a lejtmenet mögött belső problémák húzódnak - amikor egy légiós a kispad egyik végéből üvöltözik az edzőjével, miközben az ajtót csapkodja, az sokatmondó...”

Gondolom ezt leginkább a tv-ben lehetett látni, tényleg volt ilyen?
25. Takács Gábor |Válasz erre: 24. Geotic
2020-01-22 22:07:51 Lila öves, Tag
Köszi!
De még lehetsz! :)
24. Geotic |Válasz erre: 21. Takács Gábor
2020-01-22 22:01:40 Piros öves, Őstag
Bár nem én vagyok Bandi, de az eliteprospects.com oldalon az égvilágon minden adatot megtalálsz.
Csak beírod a keresőbe az adott csapatot, és már mutatja is a keretet.
Szinte minden csapatnál jóval nagyobb a létszám, viszont a játékosok statisztikájából látszik, sokukat csak néhány meccsen használták, inkább a szlovák 1-ben játszanak, vagy az U-20-ban.
Persze pont ezzel a néhány meccsel hidalják át a hasonló problémáikat.
Ebből is látszik, mennyivel előrébb tart a szlovák hoki még mindig.
23. szolnoki
2020-01-22 21:46:48 Citromsárga öves, Tag
Hát ekkora hülyeséget csinálni,nem értem mi értelme van az egésznek,rohejes az egész.Ennel okosabbnak gondoltam a vezetőséget.Megse várja a bajnokság véget,honnan vesz egy szuper trénert,ki top csapatot varázsol ilyen rövid idő alatt.Kibol és miből ha csak sérültjeink vannak,Tényleg úgy látszik ez bajnokság kuka.......
22. szolnoki
2020-01-22 21:46:45 Citromsárga öves, Tag
Hát ekkora hülyeséget csinálni,nem értem mi értelme van az egésznek,rohejes az egész.Ennel okosabbnak gondoltam a vezetőséget.Megse várja a bajnokság véget,honnan vesz egy szuper trénert,ki top csapatot varázsol ilyen rövid idő alatt.Kibol és miből ha csak sérültjeink vannak,Tényleg úgy látszik ez bajnokság kuka.......
21. Takács Gábor |Válasz erre: 17. Geotic
2020-01-22 21:43:17 Lila öves, Tag
Ez is olyan, mint a háború! Csak pénz és ember kell hozzá. Viszont ha nincs pénzünk plusz 5-6-7 játékosra (hogy most az minőségibb magyar vagy légiós tulajdonképpen mindegy, még ha a légiós drágább is), akkor fölösleges bevásárolni is magunkat ebbe a ligába.
Bandi! Nincs egy statisztikád, hogy a többi csapat mekkora kerettel nyomja?
20. korxi
2020-01-22 21:32:57 Piros öves, Veterán
Nem vitás, hogy ezek olyan dolgok, amiket az edzőnek kell tudnia kezelni. De ez az edzői erényeknek szerintem abba a kategóriájába tartozik inkább, amikre az edzőknek nem született tehetsége van, hanem edzői pályafutásuk során tapasztalatok útján szerzik meg. És Rodman, mint elsőéves edző, lehet hogy ezen a téren (még?) nem a legjobb.
De ezze oda jutunk vissza, hogy tisztában voltunk azzal hogy előttünk még sehol nem volt vezetőedző, és ennek tudatában szerződtettük le két évre.
19. Geotic |Válasz erre: 18. jaborcsik-andras
2020-01-22 21:24:37 Piros öves, Őstag
Igen, Beach esete a végén.
Az utolsó percben, ahelyett hogy a támadóharmadban, lehozott kapussal támadunk az egyenlítésért, kihisztizik magának egy fegyelmit, és emiatt mehettünk a saját harmadunkba.
Azért itt is megkérdőjeleződik az edző szerepe.
Hanlon-nál vagy Bradley-nél tuti nem merte volna ezt megcsinálni.

Én egyébként Bradley-t szeretném vissza, őt is sokat szidtuk szezon közben, viszont a rájátszásra olyan formába hozta a csapatot, csak néztünk.
18. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 17. Geotic
2020-01-22 20:51:52 Fekete öves, Veterán
Teljesen egyetértek veletek.
Nem tudhatjuk azt sem, hogy mióta érlelődött a klubvezetésben a lépés. A Nagymihály elleni meccsen nagyon feltűnő volt pl. Dudas lassúsága, mintha súlyfelesleg lenne rajta, másrészt pedig, hogy Beach mennyire fegyelmezetlen. Meglehet, hogy Rodman nem tudta kezelni ezeket a problémákat, nem tudom.
17. Geotic |Válasz erre: 16. Takács Gábor
2020-01-22 20:35:22 Piros öves, Őstag
Na ez meg a másik dolog, nagyon jól mondod.
Eljövünk egy erősebb ligába, hogy a magyar játékosok fejlődjenek, és ebből a válogatott profitáljon, erre az van, hogy mire eljön a VB, egy totálisan kifacsart, agyongyötört, sérülésekkel teli játékosok mennek, nem utolsósorban tele kudarcélménnyel.
Ami a keretet illeti, szerintem nem nagyon van már olyan magyar játékos, aki megüti a szintet, vagy akar is ezen a szinten játszani (lásd Nagy Gergő, Benk, vagy Varga Arnold).
A legjobb megoldás esetleg az lehetett volna, hogy több légióst igazolunk, akikből a létszám felettiek az adott meccseken kimaradnak, ezáltal még versenyhelyzet is kialakulna, dehát gondolom erre azért nincs pénzünk, hogy a padra igazolnunk légiósokat.
Illetve a lelátóra.

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...