Banner

Már előre dolgozik Tajti József

Szerző: dfcwolf | 2018-10-14 19:14:00

Egy klub utánpótlásának erősségét nem a korosztályos szinten elért eredmények, hanem a felnevelt labdarúgók száma jelzi, foglalta össze Tajti József, a DVTK sportigazgatója, aki már a téli, sőt a jövő nyári igazolásokon is dolgozik.

- Véget ért az átigazolási szezon, mivel telik ilyenkor a sportigazgató ideje?
- Valóban lezárult az átigazolási szezon, de szerződés nélküli labdarúgót lehet igazolni, mi is így szereztük meg Márkvárt Dávid és Polgár Kristóf játékjogát. Emellett Orosz Donát, Szűcs Kornél és Tóth Borisz példája mutatja, hogy az utánpótlás-válogatottjaink fejlődését és a bennük rejlő potenciált profi szerződéssel is elismerjük.
Ilyenkor előre dolgozunk, készülünk a téli átigazolási szezonra, illetve tervezzük, jövő nyáron, de akár később is milyen játékosmozgás lehet a keretünkben. Már most tudjuk, hogy melyik posztra és milyen típusú játékost szeretnénk igazolni. Figyelembe kell venni, hogy kinek jár le a szerződése, melyik poszton milyen életkorú játékosaink vannak, kivel számolunk, vagy éppen milyen profilú labdarúgókat szeretnénk helyettük. Ezért folyamatosan követjük a saját tartalékcsapatunkban feltűnő 16-17-18 éves játékosokat, minden hétvégén személyesen nézzük az NB II.-ben játszó, elsősorban 20-22 év alatti labdarúgókat, és természetesen igyekszünk minél jobban képbe kerülni az élvonalbeli, és a menedzserek által a megadott mutatók alapján figyelmünkbe ajánlott külföldi játékosok teljesítményét illetően is.

- Több figyelem jut ilyenkor az utánpótlásra is?
- A hosszú távú tervet már elődeim kidolgozták, Benczés Miklóstól egy olyan komplex elképzelést vettem át, amivel magam is azonosulni tudok. Az észak-magyarországi régióra támaszkodva szeretnénk egy olyan erős klubot fölépíteni, amely egyrészt ebből a régióból meríti szurkolótáborát, másrészt az itt dolgozó klubok utánpótlás-nevelésére támaszkodik. A kettő összefügg, mert ha borsodi, abaúji, zempléni, hevesi, nógrádi gyerekek szerepelnek a csapatban, akkor könnyebben tudnak azonosulni velük a borsodi, abaúji, zempléni, hevesi, nógrádi szurkolók. Középtávon belül szeretnénk elérni azt, hogy az első csapat keretének felét saját nevelésű labdarúgók alkossák. Bacsa Patrik és Eperjesi Gábor évek óta stabilan a keret tagja, akikhez idén csatlakozott Bárdos Bence, valamint a régióból Makrai Gábor és Bukrán Erik. Már ott kopogtat az első csapat ajtaján Tóth Borisz és Orosz Donát, valamint a jelenleg sérült Ivánka Patrik, de ne feledkezzünk meg a kölcsönben szereplő Óvári Zsoltról, Ternován Patrikról, Szabó I Balázsról, Boros Gáborról vagy Kitl Krisztiánról sem. Tisztában vagyunk vele, hogy a keret fele (3 kapussal és 20 mezőnyjátékossal számolva 11-12 fő) magas szám, ezért nagy feladat előtt állunk, de hosszú távon csak ez az út vezet eredményre. Ennek érdekében építjük a régiós utánpótlás-képzést a partnerklubokra és a Regionális Utánpótlás Alközpontokra támaszkodva.

- Mi a szerepe ebben a rendszerben a tartalékcsapatnak?
- A DVTK tartalékban csak utánpótláskorú játékosok szerepelnek, ezalól az a néhány fiatal jelent kivételt, akik rendszeresen az első csapattal edzenek, de az NB III.-ban kapnak játéklehetőséget (Bukrán Erik, Bárdos Bence, Ivánka Patrik). Bízunk benne, hogy jövőre néhányan közülük is csatlakozhatnak az első csapathoz, de vannak későn érő típusok, akik az NB II.-ben fejlődhetnek tovább. És ha így történik, akkor visszahozzuk őket. A szakmai stáb tagjai jelenleg is folyamatosan figyelemmel kísérik az előbb említett kölcsönjátékosok fejlődését, rendszeresen ott ülnek a lelátón a Balmazújváros, a Budafok és a Cegléd mérkőzésein.
A DVTK tartalék szerepe az idén és a jövőben is az lesz, hogy hidat képezzen az utánpótlás és a felnőttfutball között, amire mindenképpen szükség van, hiszen ritkán nevezhető kész labdarúgónak egy 18-19 éves fiatal. Nem kell sokat ecsetelni, hogy mekkora a különbség egy nagyon erős utánpótlás bajnokság és az NB III. között, az egyikben rutintalan fiatalok, a másikban dörzsölt profik szerepelnek. Csak fiatal gyerekekkel nagyon nehéz, kell egy félév, hogy beleszokjanak a nagyobb iramba, küzdelembe.
Ezt segíti, hogy Vég Csongor, az első csapat másodedzője és Fogarasi Zoltán, az U19-es csapat vezetőedzője közösen irányítja a DVTK tartalék munkáját, egyúttal első kézből tudnak visszajelzést adni Fernando Fernándeznek is. A tartalékcsapat és az U19 közösen edz, hétvégén pedig kettéválnak.
A DVTK tartalék és az utánpótlás csapatok minimális célkitűzése a bennmaradás, aminek érdekében lehet, hogy egyes mérkőzéseken ennek megfelelően csoportosítjuk a játékosokat, de a koncepció akkor sem változik.

- A DVTK tartalék eredményei még váratnak magukra, bár az előző hétvégén megszerezték második győzelmüket, de az élvonalban szereplő U17 már több szép skalpot gyűjtött a bajnokság első szakaszában is.
- Nagyon örülünk neki, de számunkra nem erről szól az utánpótlás-nevelés, mi egyértelműen egyéniségekben és nem csapatban gondolkodunk. Ezért minden tehetséges játékost az idősebbek között játszatunk, ahol többet tudnak fejlődni. A szurkolók számára legszembetűnőbb példa erre az U17-es válogatott, azaz 16 éves Tóth Borisz és Orosz Donát bemutatkozása a Magyar Kupában, de a csapattársaik közül ketten az U19-es bajnokin szerepeltek a hétvégén. Tisztában vagyunk vele, ha a legjobbakat kivesszük az U17-es csapatból, akkor az meggyengül, de sokkal többet nyerünk a fiatalok tapasztalatszerzésével. A DVTK Labdarúgó Akadémia célja az, hogy játékost adjon az első csapatnak, nem pedig a jó bajnoki szereplés. Inkább legyen sok saját nevelésű játékosunk az NB I.-ben, minthogy bajnoki címeket halmozzunk, ami nem azt jelenti, nem akarunk jó eredményt elérni. Keressük a győztes típusú játékosokat és edzőket, de a klubérdeket a tehetséggondozás szolgálja, nem a csapatépítés. Szerencsére sok ilyen szakember dolgozik nálunk, akiket meg kellett arról győzni, hogy más legyen a motiváció, mindig a rendelkezésre álló keretből hozzák ki a maximumot. Amikor viszont Tóth Borisz és Orosz Donát bemutatkozott az első csapatban, akkor az összes korábbi edzőjüknek személyesen gratuláltam, mert ez az ő munkájuknak is az elismerése.
Rengeteg olyan példát lehetne sorolni, ahol sorra nyerte a korosztályos bajnokságokat egy klub, de az első csapatban csak mutatóban szerepelt saját nevelésű labdarúgó. Mára egyértelmű, egy klub utánpótlásának erősségét nem az elért eredmények, hanem a felnevelt labdarúgók száma jelzi. És ebbe a körbe beletartoznak azok a szuper tehetségek, akiket később elvisz egy erősebb, gazdagabb klub, a DVTK első csapatában szereplő saját nevelésű játékosok, és azok is, akik az NB II.-ben, NB III.-ban szerepelnek profiként.

ELOLVASOM AZ EGÉSZET>>>

forrás:dvtk.e

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

51. Thurzó |Válasz erre: 46. xDoNx
2018-10-18 15:55:48 Barna öves, Tag
Ahogy Lakatos Lacival mellé nyúltál,úgy a kisVityával is.Az apjával ment és Bp-en egyetemista.Egerben és a többi régiós csapatban is több fiatal játszik a DVTK-ból.Erősödni fognak a felnőtt mezőnyben./nem úgy,mint Bacsa.../Azt nem tudom,hogy kik vannak kölcsön,kik nem.Tájékozódhatnál körültekintőbben,ha nagyon ekézni akarsz.Még annyit hogy többször le lett már írva,hogy a játékosokkal kapcsolatos döntéseket egy 6-8 fős team hozza meg,a végső szó Fernandoé.MégisTajtit égetitek többen.
50. portugál |Válasz erre: 48. pecz-dezso
2018-10-18 10:43:36 Barna öves, Fanatikus tag
Itt olyan komplex elképzelések vannak, hogy Bacsán kívül 20 éve nincs saját nevelésű játékosunk.Biztos bele lehet kötni,hogy van x is meg y is. Semmi sincs igazából.
49. KáGábor* |Válasz erre: 48. pecz-dezso
2018-10-18 08:23:07 Fekete öves, Veterán
Vagy téved. Óriási a különbség. Nem kellene rögtön a rosszindulatot feltételezni!
48. pecz-dezso |Válasz erre: 35. xDoNx
2018-10-18 07:17:10 Narancs öves, Tag
Sajnálom, hogy sokan nem emlékeznek, az amigélekén és a Semleges térfél által készített Benczéssel és Sütővel készített interjúra. Tajti a riportban arra hivatkozik , hogy "Benczés Miklóstól egy olyan komplex elképzelést vettem át, amivel magam is azonosulni tudok".
Én nem tudok azonosulni vele, mert engem nem érdekelnek a színfalak mögötti gusztustalan dolgok. Egy dolog érdekel, hogy ki mit nyújt a pályán. Nem kell MLSZ papír ahhoz ,hogy valaki észre vegye ki nem bír futni , folyamatosan rosszak a passzai, guruló labdát nem tud beadni, a jobb lábas nem tud bal lábbal rúgni . Ezeket a dolgokat valószínű helyi kötödésem miatt,azoknál vesszem észre leginkább ,akiket a sasszemű "szakemberek" csapaterősítés címszó alatt idehoztak. Persze ez így nem teljesen igaz, az NB I-es csapatban szereplőkről mindent elmond a tabella. Az utánpótlásnál pedig lényegtelen a csapat szó, mert itt a darab a lényeg. Ha valaki nem tudná, Felcsúton eddig 32 db olyan játékost neveltek ki aki NB I -ben is játszott. AZ ,hogy nem első osztályú játékosokról van szó azt a diósgyőri publikum is tapasztalhatta. Többen ráadásul nálunk lettek NB I-es játékosok.
Azért írtam amit , hogy akit érdekel összehasonlíthassa a dolgokat. Ha valaki figyelmesen olvassa mind két cikket, akkor azt hiszi itt a kánaán. Nem mellesleg ez a cikk több helyen valótlanságot állít ( nem részletezem!) Aki nem mond igazat az hazudik......
47. toki* |Válasz erre: 46. xDoNx
2018-10-16 15:48:48 Fekete öves, Veterán
Azért Tóth Laci nagyon szívesen visz tőlünk játékosokat hozzájuk a Zsóriba. De az jogos, hogy az utóbbi idők nagy tehetségei miért nem kaptak több szerepet. Akár így, akár úgy. És tényleg, én is itt erre a tavalyi garnitúrára gondolok. Na mind1 kíváncsi leszek Orosz Donátra, Tóth Boriszra és Szűcs Kornélra, hogy odaérnek-e, és ha igen mikor. Nem mindenki fog egyből. Pl.: a tarcsiban van Orosz Marcell (akit valaki itt Orosz Donáttal kevert). 2000-es születésű. Még 1 fél évet adnék neki, ha nem jó, jövő nyáron mehet kölcsönbe, de lehetőleg nb2-be.
46. xDoNx |Válasz erre: 45. toki
2018-10-16 15:31:07 Barna öves, Fanatikus tag
Akkor Lakatos Lacikáról is ennyit...
Ami miatt felhoztam a gesztelyi példát, hogy hárman is ott játszanak, a tőlünk kiebrudalt u19-es korosztályból.
Tavaly az Eger még megye I-es volt. De az elég, hogy NB III-ra nevelünk?
Majd minden klub 2 évente fel tud mutatni legalább egy saját nevelésű játékost, akit be tud építeni a felnőtt csapatba. Sokszor helyi általános iskolai tornatanárok, a klub ex-játékosai és lelkes foci bolond amatőrök által tartott edzésekkel! Akiknek nem ez a fő állásuk.
Mi kiket építettünk be Bacsa és Eperjesi óta?
Pedig büszkén verjük a mellünket, hogy régiós központú akadémia vagyunk, "profi", főállású szakedzőkkel, akik nem minimálbérért oktatnak!
Miközben nálunk megvan a bent lakásos iskoláztatás, külön szakács team, nyelvtanárok, pszichológus, logopédus, meg a franc meg tudja még mi... és fel tudunk mutatni 8 év alatt kettő azaz kettő fő saját nevelést....
Pedig Benczés milyen büszkén mondta itt a fórumon, hogy már a 12 éves kórtól profi kiválasztás működik nálunk. Igen látszik...

Persze a Honvéd, aminek a költségvetése és fizetései össze sem hasonlíthatóakkal a miénkkel, éves szinten fel tud hozni 1-2 saját nevelést a nagy klubhoz. Ott miért működik az utánpótlás nevelés?!

Azért szerintem az mindent elmond, hogy sem a Mezőkövesdnek, sem az NB II-es Kazinbarcikának, nem kellenek az általunk "nevelt" fiatalok. Marad a fiataloknak az NB III, meg a megye I.
45. toki* |Válasz erre: 41. xDoNx
2018-10-16 14:09:05 Fekete öves, Veterán
Semmi kötekedés ózdi barátom, de Lakatos Lacika már rég Tállyán van, és szerintem ő volt az első számú tehetségnek kikiálltva és nem Gantner. Lacinak jött a betegség, és sajnos Gantner is elég sérülékeny, de az tény, hogy mind a 2 ügyes srác. Szabó II. Balázs Barcikára lett kölcsönadva ott sérült meg elég súlyosan (ahogy én tudom). Az Egert láttad már, hány DVTK-s játszik ott?? Kicsivel több mint Gesztelyben és 1 osztállyal feljebb is vannak.
Mondom ezt nem bántásként, vagy kioktatásként, hanem a tények kedvéért írtam.
44. elzett |Válasz erre: 43. xDoNx
2018-10-16 13:46:55 Piros öves, Őstag
1. Thx.
2. Peace. Persze, hogy nem. Csak az én szemem bántotta.
43. xDoNx |Válasz erre: 42. elzett
2018-10-16 13:29:59 Barna öves, Fanatikus tag
1. Kijavítottam.
2. Nem ismerhetek minden egyes községet és/vagy falut Borsodban. Úgy tudtam th-val írják...
De hát én csak egy "ostoba" északi vagyok. :P
42. elzett |Válasz erre: 41. xDoNx
2018-10-16 13:24:30 Piros öves, Őstag
elnézést, hogy nem a témában szólok hozzá, de qurvára báncsa aszememet ez e ne:
Geszthely.
Amire te gondolsz, az GESZTELY.

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...