Banner

Már az új szezonra készül az Aluinvent DVTK vezetése

Szerző: objektív | 2019-05-26 09:31:00

Alig ért véget a mögöttünk hagyott pontvadászat, már javában az új szezonra készül az Aluinvent DVTK vezetése. Pénteken sajtótájékoztatót tartottunk, amelyen Csöbör Katalin társadalmi elnök, Szabó Tamás ügyvezető, és Völgyi Péter sportszakmai igazgató válaszolt az újságírók kérdéseire. Az eseményen a szurkolókat talán leginkább foglalkoztató kérdés, a DVTK jövő évi kerete is szóba került. - írja a klub hivatalos oldala, a dvtk.eu.

- A bajnokságban ezüstérmet, a Magyar Kupában bronzérmet szerzett az Aluinvent DVTK a tavalyi esztendőben, amire a magam részéről nagyon büszke vagyok - kezdte Csöbör Katalin, a DVTK kosárlabda szakosztályának társadalmi elnöke. - Sőt, egy olyan sorozatba jutott ki a női kosárlabda csapat, ahová miskolci egyesület még eddig sosem. Nagy álmunk válik valóra az Euroligával. Ezek olyan eredmények, amire a jövőben lehet és kell is építkezni. A bajnoki címet megcélzó csapatot akarunk építeni. A legfőbb feladatunk pedig az, hogy a legjobb és legbiztonságosabb körülményeket és a legjobb infrastruktúrát biztosítsuk a lányoknak. Ehhez anyagi támogatásra is és a szurkolók támogatására is szükség van. Ez egy olyan csapat, amely viszi a nagyvilágban nem csak a DVTK, hanem Miskolc hírnevét is.

- Tavaly egy új úton indultunk el a DVTK-val - folytatta Szabó Tamás, az Aluinvent DVTK ügyvezetője. - mindig az a célunk, hogy előrelépjünk és fejlődjünk. most abban látjuk az előrelépés lehetőségét, hogy egy új szakmai struktúrát és egy új klubmodellt állítunk fel. Az utóbbi célja az volt, hogy a klub társadalmi támogatottságát tovább tudjuk növelni, ezért is kértük fel Csöbör Katalin országgyűlési képviselő asszonyt, hogy vállalja el a társadalmi elnöki szerepet. Az elmúlt időszakban nagyon nagy segítséget nyújtott abban, hogy a csapat működése nyugodt legyen. Ezt köszönjük szépen! A másik nagy változás az volt, hogy a klub szakmai munkáját is erősítsük. Ehhez Völgyi Pétert sikerült idecsábítanunk, aki szakmai múltja alapján méltó arra, hogy a DVTK sportszakmai igazgatói feladatát ellássa. Ahogy az eredmények is mutatják ez egy sikeres váltás volt, hiszen sokat léptünk előre az elmúlt évhez képest. A vezetés, a szakmai stáb és a játékosok között kialakult kémiának köszönhetően a klub történetének egyik legszebb évét tudtuk produkálni és ezért idén elindulhatunk az Euroligában is. Egyelőre nem kaptunk a FIBA-tól hivatalos tájékoztatást azzal kapcsolatban, hogy egyből a főtáblára kerülünk, vagy selejtezőt kell játszanunk, mi jelenleg a selejtezőkre készülünk. Ennek megfelelően próbáljuk összerakni a játékoskeretet. A célunk az, hogy a tavalyinál erősebb kerettel bejussunk a bajnoki döntőbe, hogy kiszolgáljuk hazánk legjobb szurkolótáborát és a támogatóinknak is örömet szerezzünk. Bízom benne, hogy sikerrel járunk. Mindenkinek szeretném megköszönni a támogatást, amivel hozzájárul ahhoz, hogy ez a csapat nyugodtan tudjon működni és jó eredményeket legyen képes elérni. Az előrelépéshez természetesen mindig több anyagi forrás szükségeltetik, ezért bízom benne, hogy Miskolc város sporttámogatási sorrendjében is előre tudunk lépni és csatlakozni tudunk azokhoz a sportágakhoz, amelyek kiemelt támogatásban részesülnek.

- Elhangzott egy kulcsszó, amit Tamás mondott, ez a kémia - tette hozzá Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója. - Nem csak a vezetőségben, a szakmai stábban, hanem a csapatban is olyan kémia volt, olyan szinten tudtak egymásért küzdeni a lányok, ami az eredményekben is megmutatkozott. Szerintem minden idők legerősebb és legkiegyensúlyozottabb magyar bajnokságában értük el ezt az eredményt, ami számomra ezért kifejezetten értékes. Ez a szezon lezárult. Örültünk neki, hogy az első közös évünk ilyen jól sikerült, kicsit megünnepeltük, de igazából már november óta tervezgetjük a jövőt és a következő évet. Jó úton haladunk, hogy az az erősítést, amit terveztünk - egy még erősebb szezon előtt - meg is tudjuk valósítani. Van még pár kérdőjel, de a csapat magja egyben marad. Medgyessy Dóra, Szűcs Réka, Kányási Veronika, Maja Škorić, Katona Szidónia, Zele Dorina, Chanel Mokango, Kiss Angelika és Frindt Nikolett a következő szezonban is az Aluinvent DVTK csapatát erősíti. Egy érkezőnk már biztosan van. Pusztai Petrát Zalaegerszegről igazolta le a klub, ő a magyar válogatott erőssége. Király Sándorral egyeztetve hozzájuk csatlakozhatnak majd az akadémiáról azok a tehetséges fiatalok, akik ezt a teljesítményükkel kiérdemlik. Eglė Šulčiūtė-nak ha jól tudjuk, akkor Olaszországból van ajánlata, így ő és a sérülése után a pótlására érkezett Aija Putnina távoznak a csapattól. Utóbbi játékos a Galatasaray elleni párharcot leszámítva sajnos nem tudta hozni azt a szintet, amit elvártunk tőle. Szabó Fanni a több játéklehetőség reményében távozott Diósgyőrből. Shatori Walker-Kimbrough jelen pillanatban is egy rendkívül jó női NBA csapatban játszik, gondolkodunk rajta, hogy vele is hosszabbítsunk. Probléma ugyanakkor, hogy a csapata esélyes arra, hogy megnyerje a női NBA-t, és az NBA bajnoki döntőjének utolsó mérkőzése jóval később van, mint az Euroliga selejtezői, amin ő így biztosan nem tudna játszani. Mindezeken túl, a négyes posztra szeretnénk még egy meghatározó játékost igazolni. A vezetőedzői feladatokat a következő esztendőben is Cziczás László látja majd el. Úgy szeretnénk összeállítani a csapatot, hogy minden posztra két hasonló képességű, jó játékosunk legyen. Most a legfontosabb célunk, hogy az Euroliga selejtezőjében eredményesek legyünk. Ha már itt a lehetőség, akkor meg szeretnénk méretni magunkat és megmutatni, hogy mire vagyunk képesek.

Forrás, fotó: dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

26. vebgy* |Válasz erre: 25. kohasz
2019-06-01 23:52:19 Fekete öves, Veterán
..mert lehet, nélküle nem lenne nb 1 sem kosárlabdában. A futballban aztán végképp teljes homály, mit keres ott...
25. kohasz |Válasz erre: 1. korxi
2019-06-01 19:18:17 Barna öves, Fanatikus tag
Nem értem én sem, hogy ezt a nőt minek engedik a kosárlabda meg a labdarúgás közelébe! Tényleg az ember végleg elveszti a sportba vetett bizalmát!
24. Népkert
2019-05-29 21:40:04 Fehér öves, Tag
A Zalaegerszeg kerete is kész.

http://www.wbasket.hu/2019/05/29/bemutatta-keretet-a-2019-2020-as-evadra-a-zte-nkk.html
23. Karpfen
2019-05-29 14:04:51 Barna öves, Veterán
Megvan a szekszárdi keret is, kevés változás.
22. Népkert
2019-05-28 12:35:50 Fehér öves, Tag
Egyébként simán lehet, hogy nem feltétlenül akarunk még idén EL-t, mivel Cziczás és Völgyi ezerszer jobban látja nálam/nálunk a keret képességeit összehasonlítva egy EL csapattal.
Ez jutott eszembe a "Kimaxoltuk a szezont" olvasva Dóri kijelentése után:"Jelen állás szerint EL selejtezőt kell játszanunk, ami elsőre még lehet, hogy nagy falat lesz számunkra. Ettől függetlenül mindent el fogunk követni azért, hogy kivívjuk a csoportkörben való szereplés jogát."
21. piros79
2019-05-27 22:12:24 Lila öves, Fanatikus tag
valaki reaktiválhatná Szécsi Orsolyát is! legtehetségesebb all-round játékos.
20. Attila11 |Válasz erre: 19. kiskapu
2019-05-27 21:41:05 Kék öves, Tag
Nem tudtam, hogy Snytsinával már nem ,,haverkodik". Simon Zsófival kb. ugyanaz a gond, mint Krivaceviccsel. Ezt az egységet, ami jellemzi a csapatot, nagyon kár lenne megbontani. Azt viszont nem igazán értem, ha egy nagyon jó játékost akarunk a négyes posztra, ahová véleményem szerint, talán a legnehezebb jó európait találni, akkor ott is várunk, vagy nem várunk, hogy vége legyen a WNBA-nek?
19. kiskapu |Válasz erre: 16. Attila11
2019-05-27 21:28:51 Fehér öves, Lelkes újonc
Goree hozhatja magával vissza a barátnőjét is. /Tatsiana Likhtarovich/. Így meg is lenne az idegenlégió. Mind a kettőnek bőven van nemzetközi tapasztalata.
18. kiskapu |Válasz erre: 11. korxi
2019-05-27 21:25:28 Fehér öves, Lelkes újonc
De, van egy magyar játékos, aki még képes lenne egy EL színvonalat hozni. Ez pedig Simon Zsófi. Ennek éppen most lenne itt az ideje, hogy a Diósgyőrben játsszon.
17. Népkert |Válasz erre: 13. achilleus68
2019-05-27 20:38:01 Fehér öves, Tag
Jovanovic 2 évre aláírt Sopronban, hivatalos, szerepel a honlapjukon, egyhamar nem jön. :-(
Ha Gray jönne, akkor Tori lenne a 3. európán kívüli Mokango miatt, így valamelyiküket ki kellene hagyni minden EL/EK/magyar bajnokin, ez elég nagy luxus lenne.

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...