Banner

Maikel López az Aluinvent DVTK sportigazgatója lett

Szerző: Jáborcsik András | 2017-05-07 21:41:00

Maikel López három és fél éven keresztül irányította vezetőedzőként az Aluinvent DVTK női kosárlabda csapatát, és ezen idő alatt újra a sportág hazai élcsapatai közé vezette klubunkat. Folytatva munkáját, a spanyol szakember sportigazgatóként dolgozik tovább a diósgyőri sikerekért.


- "Maikel hosszú idő után vezette ismét kupagyőzelemre az Aluinvent DVTK csapatát, amiért Miskolc városától kiérdemeltük csapat kategóriában az Év sportolója díjat, ezzel örökre beírta a nevét a klub történelemkönyvébe - nyilatkozta Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője. - Az ő vezetésével értük el, hogy ma a DVTK újra megkerülhetetlen tényező a magyar női kosárlabdában, és az Európa Kupa menetelés idején nemzetközileg is felfigyeltek ránk. Hálásak vagyunk az elvégzett munkáért, köszönettel tartozunk az eredményekért! Azt gondoljuk ugyanakkor, hogy az Aluinvent DVTK továbbfejlődése szervezeti és működési változtatásokat tesz szükségessé, amelyek első lépése a sport- és utánpótlás igazgatói poszt létrehozása. Az igazgató fő feladata a klubnál folyó szakmai munka irányítása, a leendő új vezetőedző munkájának a támogatása. Hosszú hónapok előkészítő munkája és több hazai és külföldi jelölt számbavétele után úgy döntöttünk, hogy házon belül oldjuk meg az új pozíció betöltését. Maikel López kiemelkedő sportszakmai tudása mellett komoly nemzetközi kapcsolati hálóval és a szükséges helyismerettel is rendelkezik, ezért ideális megoldást jelent. Mostantól ő felel a külső és belső igazolásokért, azaz első feladata az új keret kialakítása lesz. Ennek során egyrészt meg kell találnia a távozó játékosok utódait, illetve biztosítania kell az utánpótlásból érkező saját nevelésű fiatalok beilleszkedését és továbbfejlődését, másrészt fontos szerepet szánunk neki az új kosárlabda akadémia kialakításában is. Biztos vagyok benne, hogy az új feladatkörben is sokat tud majd tenni azért, hogy felépüljön egy olyan fiatal, agilis, és helyi kötődésű játékosokat is foglalkoztató csapat, amely rövidesen újra reálisan célozhatja meg a bajnoki címet.


Ide kattintva elolvashatod Lopez nyilatkozatát is a dvtk.eu-n >>>>


forrás: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

30. benji |Válasz erre: 26. fezo.ferenczi
2017-05-09 01:25:16 Lila öves, Őstag
Ha esetleg Adamecz és/vagy Gorjanácz marad + a még U20-as Bach és Vörösházi, akkor kell melléjük 4 légiós és 3-4 magyar.

Állítólag a PEAC-ból jön valaki Diósgyőrbe, és ha Svitek lesz nálunk, akkor a válogatott miatt valószínűleg ez Zele vagy Licskai lesz (szerintem sajnos az utóbbi).
Nagy Dóri valóban jó lenne Betti megüresedő helyére.
A BEAC-ból Lelik Rékának örülnék, és Pusztai Petra is jöhetne; Barnai Juditnak is egész jó szezonja volt, biztosan jobb lenne, mint Győri Dorottya.

Külföldön van még Honti Kata, de nem hiszem, hogy hazajön Török/Olaszországból. Illetve Szamosi Amadea elvileg végzett a tanulmányaival az USA-ban, de mivel pécsi, szerintem oda tér vissza.
29. benji
2017-05-09 00:27:47 Lila öves, Őstag
A zuhanyhíradós infók szép sorban valós hírekké válnak, Maikel már nem vezetőedző és Sterbenz sem. Ha Svitek az EB után lemond a kapitányi posztról, jöhet Diósgyőrbe (fél lábbal itt is van), és őt válthatja Sterbenz a válogatottnál, ezzel bezárva a kört.
28. Karpfen
2017-05-08 19:59:12 Barna öves, Veterán
Tinát megértem, mégiscsak az Euroligában fog játszani. Persze, sajnálom, de azért van játékos a piacon, akikből lehet válogatni. Majd megszeretünk mást. A hazaiakkal kapcsolatban már jóval pesszimistább vagyok. Fontosnak tartanám, hogy jó edző érkezzen és legyen szisztéma a játékunkban, így lehet valamelyest kompenzálni az egyéni képességek hiányát. Ezt arra az esetre értem, ha gyenge lenne a magyar mag, amire jó esély van.
27. tamas81 |Válasz erre: 26. fezo.ferenczi
2017-05-08 18:42:42 Citromsárga öves, Tag
Nagyon jól összefoglaltad! Cegléden annyiban változott a keret, hogy Skoric távozott, Zsovár odaigazolt az MTK-ból. A ZTE-ből tényleg nagyon jó lenne hazacsábítani Nagy Dórit, de valamiért nem akar hazatérni, pedig minden évben megkerestük. Jó lenne, és zegről még Burkholder egy légiósnak. A BEAC-ból esetleg Lelik Réka, aki az egyik legnagyobb tehetség. Attól tartok, hogy a tőlünk távozók mind közvetlen vetélytárshoz fognak igazolni. Bevallom, hogy nagyon pesszimista vagyok átigazolások szempontjából.
2017-05-08 18:07:57 Citromsárga öves, Tag
Az hogy Lopez helyett egy magyar edző mit hozott volna ki a keretekből nem fogjuk megtudni soha. Szerintem egyikünk se konyít a női kosárlabdához sokat szóval én csak a technikai vezető egy beírását veszem alapul amiben azt állította hogy van összehasonlítási alapja Rátgébertől Vukicevicig sorolt fel edzőket akikkel dolgozott és Lopezt jó edzőnek tartja. Azt hallottam hogy Allison vagy Coulibaly vagy Jovanovic direkt az ő kérésére jöttek de mondjuk az újonc amerikaiakba csak beletörődési joga volt. Svitek már Miskolcon ácsingózik Lopez székére tavaly óta. Nem ő fogja idehozni mert már Szabó megtette. Az előttünk végzett 3 csapatból már minden magyar hosszabbított ugyanott kivéve Krnjicet a Sopronból. Viszont őt a nemzetisport fórumán baromi drágának írták a tudásához képest. Győrből aligha jön ide bárki normális Svitek miatt. A Peacból jöhet esetleg Zele meg Licskai akiket kiszorított egy junior Juhász a csapatból és láttuk hogy Jovanovic hogy csinált belőlük bohócot. Vagy Fűrész bár 33 évesen ő se a jövő. Raksányi talán nem hagyja ott a Pécset. A Zalaegerszegből jó lenne Nagy már csak azért is mert miskolci. Más magyar nem volt nagyon emlékezetes. Kivéve persze Őrit aki kinyírta Brewert tavaly. Vasasból Beacból csak 1-1 fiatal volna az MTKból meg senki. A PINKK magyar ismertebb játékosait mint Sarok Ruják Bozóki hülyére vették a BEAC ifistái. A külföldön játszók közül Vajda lemondta a válogatottságot. Vajon miért? Krivacevic és ő is Törökországban sokat kereshet szóval igen kicsi az esély rájuk. Jovanovic, Czank, Rasheed és Szécsi szerették Lopezt. Sviteket meg egyáltalán nem. Szóval ha őket nem sikerült hasonló szintű játékosokkal pótolni akkor Lopez edzőként való tovább nem foglalkoztatása nem sok jót ígér.
25. tamas81 |Válasz erre: 24. korxi
2017-05-08 17:00:32 Citromsárga öves, Tag
Ha aláírt volna török, orosz, cseh, spanyol csapathoz egy szót sem szólok, de pont sopron... Óriást csalódtam!
24. korxi
2017-05-08 16:58:11 Piros öves, Veterán
Én is néztem a hírt, láttam hogy keretet hirdettek jövőre, gyorsan meg is néztem...és hát akkor erről ennyit.
Tinát értem, nyilván nem az ő szintje a magyarországi alsóközépcsapat Diósgyőr, de bazmeg Sopron....mindennek jobban örültem volna annál minthogy oda megy.
Tudomásul kell venni hogy a tulajdonos a saját pénzéből annyit áldoz amennyit akar, arra amire akar. Ami a méltó szintet, avagy az arra való törtkvést illeti, marad a foci és a jégkorong.
Ha valaki hőzöng hogy miért nincs egy-két százmisivel több a kosárra, tolja be ő maga, senki nem fogja megtiltani. Szóval tudomásul veszem, de egyúttal sajnálom Leisztinek pl. ezt a nőifocis buzulását. Lehet hogy külföldön egyre népszerűbb meg minden, engem sosem fog érdekelni, a kosárcsapat helyett meg pláne nem.
23. Csabi K
2017-05-08 16:39:51 Kék öves, Tag
Jovanovic -ot már be is jelentették Sopronban.. meg még egy pár dolgot:

"Ahogy azt lassan két évtizede megszokhatták a soproni női csapat szurkolói, a klub a szezonzárással egy időben keretet hirdet a 2017-18-as szezonra. A játékoskeret mellett ezúttal a szakmai stábban is változás történt.
Török Zoltán ügyvezető közleményéből idézünk:
Sterbenz László az elmúlt 3 szezonban 6 kupa és bajnoki döntőn dirigálta csapatunkat. Vezetése alatt 5 aranyéremmel gazdagodtunk. Személyében egy olyan vezetőedzőtől köszönünk el, akinek óriási köszönettel tartozik a klub, és akinek a személyes barátságunk okán én magam is hálás vagyok. Az öt arannyal a klub legsikeresebb edzői közé került. Még egy évig érvényes szerződését a klub kezdeményezésére szüntetjük meg. A szezonnyitó mérkőzésünkön, zászlóink felavatásakor szeretnénk méltó körülmények között megköszönni neki mindazt, amit Sopronért tett! Laci arany betűkkel írta be nevét a soproni sport történelem könyvébe.

Kellerné Seres Éva közel egy évtizedig volt segítője aktuális vezetőedzőnknek. Az Aréna vezetőjeként, utánpótlás és képző edzőként stábunk nagyra becsült aktív tagja marad, ám a felnőtt csapat kispadján nem találkozhatunk vele a következő szezonban.

Igor Polenek szerződése lejártával, dr. Lukasz Trzaskoma pedig közös megegyezéssel történt szerződés bontás eredményeként távozik tőlünk. Valamennyiüknek nagy köszönettel tartozunk, hálával gondolunk rájuk.

Helyüket spanyol edzőtrió veszi át a 2017-18, valamint a 2018-19-es szezonokra!

Roberto Iniguezt talán nem kell bemutatni azoknak a szurkolóknak, akik követik az Euroligát. Roberto Euroliga győztes a Valenciával, valamint kétszer játszott Euroliga döntőt a Fenerbahce és egy alkalommal az Orenburg csapataival. Óriási meglepetésre bajnoki címet szerzett az esélytelennek tartott spanyol Gironával, de van török bajnoki címe és spanyol bajnok volt a Valencia csapatával is. Korábban a spanyol élvonal több csapatában játékosként szerzett magának hírnevet, majd hosszú évekig a Valencia profi férfi csapatának közvetlen utánpótlás játékosaival dolgozott. Segítői a szintén spanyol Carlos Cantero, aki segédedzői és a játékelemző edző pozícióba kerül, valamint Alberto Martinez, aki az erőnlétért és a rehabilitációért lesz felelős.

Az edzői stábtól egyértelműen azt várjuk, hogy a következő két év alatt honosítsák meg azt az iskolát, amely a spanyol kosárlabdát jellemzi, kiemelten foglalkozzanak a nálunk felhalmozott fiatal generáció egyéni képzésével és juttassák csapatunkat újra az európai kosárlabdázás jegyzett csapatai közé.

Klub szinten szeretnénk minél többet tanulni tőlük!

Játékoskeretünk kialakítása során figyelembe vettük azokat a szempontokat, amelyek Klubunk filozófiáját tükrözik.
Fegyverneky marad, spanyol ígéret érkezik

Hátvéd poszton továbbra is csapatunkat erősíti kapitányunk, Fegyverneky Zsófia, aki 2020-ig szóló szerződést irt alá, a már magyar állampolgár és 2019-ig szerződtetett Turner Yvonne, valamint a saját nevelésű szintén korábbról szerződéssel bíró és sokat fejlődött Weninger Virág, továbbá a Zalaegerszegen kölcsönben szereplő Böröndy Dominika. Melléjük érkezik a spanyol kosárlabdázás talán jelenlegi legnagyobb ígérete, a 20 esztendős Angela Salvadores, akit 2019-ig szerződtettünk a spanyol Salamanca gárdájától. Salvadores 3 különböző utánpótlás világversenyen volt MVP és egy ízben a FIBA az Év Európai Utánpótlás Játékosának választotta.

Érkeztével nem kevesebb, mint 5 olyan játékos van keretünkben, akik az elmúlt években valamely utánpótlás VB-n vagy EB-n érmet szereztek.

Bedobó pozícióban 3 fiatal játékosunk kap bizonyítási lehetőséget. Az idei évben itt játszó Shenise Johnson és Binta Drammeh helyén immár honi nevelésű státuszban Alexandra Crvendakic, valamint a korábbról szerződéssel rendelkező Dubei Debóra alapjátékos a keretben ezen a poszton, továbbá a 3 évre, 2020-ig szerződtetett saját nevelésű Czukor Dalma személyében további rendkívül tehetséges U20-as játékossal számolunk.

Erőcsatár poszton a távozó Cayla George helyén saját nevelésű játékosunk, az Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes szerb válogatott alapembere, Jelena Milovanovic tér haza Sopronba. Jeca idén a Salamanca meghatározó embereként a spanyol bajnokság rájátszásának MVP címét is elnyerte. Az ötödik szezonját kezdi meg hamarosan klubunkkal.

A távozó Tijana Ajdukovics helyére szerződtetett szerb Tina Jovanovic két poszton is bevethető, aki imponáló szezonokat produkált Magyarországon és hívta fel magára a figyelmet. Biztosak vagyunk benne, hogy jól illeszkedik majd rotációnkba és értékes tagja lesz keretünknek.

Távozik még Laura Aldazabal, ugyanakkor továbbra is számítunk az elmúlt bajnokság utolsó kosarát szerző saját nevelésű játékosunkra, Bakó Patríciára.

Center pozícióban, az idei évben már több mérkőzésen bizonyított Határ Bernadett további 1 éves szerződéssel rendelkezik.

Krnjic Sara nem kevesebb, mint 6 szezon után távozik Sopronból. Helyére a Bourges Basket brazil válogatott centere, Clarissa Dos Santos érkezik. Dos Santos rendkívül erőszakos játékos, akire a csapat védekezésének megszilárdítása szempontjából kulcs szerep hárul majd.

Aki figyelmesen vizsgálja a keret összetételét, annak feltűnhet, hogy csak egy tengerentúli státuszú játékos szerepel a listán. A másik lehetőséget az átigazolási szezon lezárásáig szeretnénk nyitva hagyni, szükség esetén kitölteni.

A csapat augusztus 14-én, Sopronban kezdi meg az alapozó munkát.

Legfontosabb célunk továbbra is a minőségi és eredményes nemzetközi szereplés, valamint fiatal generációnk fejlesztése a magyar bajnokság mérkőzésein és a mindennapi edzésmunkában.

Immár 11-szeres magyar bajnokként izgatottan és motiváltan várjuk a folytatást! – zárta gondolatait Török Zoltán. "
22. korxi
2017-05-08 15:04:37 Piros öves, Veterán
Az nagyon jó ha valaki a szakmai hozzáértése mellett még emberileg szimpatikus is, de önmagában az viszont kevés.
21. tamas81
2017-05-08 14:55:00 Citromsárga öves, Tag
Nem tisztem Maikelt védeni. Sőt! Én sem marasztaltam volna tovább, mint vezeőedző. DE! Az biztos, hogy kb. annyi beleszólása volt az igazolások 99%-ába, mint itt bármelyikünknek.

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...