Banner

Ma sorsolnak a nemzetközi kupákban

Szerző: amigeleken.hu | 2019-06-18 10:25:00

Bajnokok Ligája, 1. forduló

Ferencváros - Ludogorec (bolgár)


Európa Liga-selejtező, 1. forduló

Debreceni VSC-Kukesi (albán)
Budapest Honvéd-Zalgiris Vilnius (litván)
FK Zeta (montenegrói)-MOL Vidi FC


Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a hivatalos honlapján közzétette a keddi Bajnokok Ligája-selejtező sorsolásának csoportjait, így kiderült melyik öt csapat közül kap ellenfelet az első körben csatlakozó Ferencváros.

Az érdekelt csapatokat az UEFA három csoportba sorolta; a csoportokon belül a kiemelt csapatok a nem kiemeltek közül kapnak majd ellenfelet – mint ismert, a magyar bajnok a nem kiemeltek között szerepel, így már előre lehetett sejteni, hogy akár már az első körben komoly csapat kerülhet az útjába.

A FERENCVÁROS AZ ELSŐ FORDULÓBAN A SVÉD AIK SOLNÁT, A KAZAH ASZTANÁT, A BOLGÁR LUDOGORECET, A SZERB CRVENA ZVEZDÁT ÉS A MACEDÓN FK SKENDIJÁT KAPHATJA.

A sorsolásra kedd délután 14.30 órakor kerül sor Nyonban, míg a párharcok első mérkőzéseit július 9-én és 10-én, míg a visszavágóit egy július 16-án és 17-én rendezik.



Azok után, hogy a Bajnokok Ligája-selejtező első körére készülő Ferencváros lehetséges ellenfeleinek listája is szűkült, az Európa Liga-selejtezőben is kialakította az Európai Labdarúgó Szövetség a selejtező sorsolási csoportjait, ami három magyar csapatot, a MOL Vidi FC-t, a DVSC-t és a Budapest Honvédot is érinti.

A kiemelt fehérváriak a máltai Hibernians, a szlovák Ruzomberok, az északmacedón Akademija Pandev, a moldáv Speranta Nisporeni vagy a montenegrói FK Zeta ellen lép pályára az első selejtezőkörben.

A nem kiemeltként szereplő DVSC ellenfele a kazah Tobol Kosztanaj, az albán Kukësi, a román FCSB, a szerb Csukaricski és az izraeli Maccabi Haifa közül kerül ki, míg a Budapest Honvéd a szlovák Spartak Trnava, a litván Zalgiris Vilnius, a luxemburgi Fola Esch, az örmény Alaskert és a szlovén Olimpija Ljubljana ötöséből kap egyet.


forrás: csakfoci.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 > 

16. sverige
2019-06-18 15:07:59 Barna öves, Tag
Na így nem kell mennem... :-)
15. El Bandi
2019-06-18 14:50:21 Piros öves, Őstag
Nem lesz egyszerű...nem olyan rossz csapat az, sőt..
14. krajci77
2019-06-18 14:45:56 Zöld öves, Tag
Pont a a Ludogorecet kapták. :)
13. toki*
2019-06-18 14:40:38 Fekete öves, Veterán
És még mákja is van, mert idegenben is kezd.
12. toki*
2019-06-18 14:40:09 Fekete öves, Veterán
Na a Bolgárok ellen megmutathatja a fagyika, hogy van olyan mint a vidi.
11. árpádvezér |Válasz erre: 4. sverige
2019-06-18 14:31:17 Barna öves, Fanatikus tag
Én is úgy tudom, hogy a csapat előző éveinek értéke határozza meg a sorsolási helyét.
Tehát, ha mi is bejutnánk, magunknak kell kiverekedni minél jobb pozíciót!
Az igaz, hogy esetleg több csapattal vehetnénk részt a kupákban, ha mindenki jobban teljesít.f
10. sverige |Válasz erre: 9. krajci77
2019-06-18 14:01:31 Barna öves, Tag
Tavaly nyáron (augusztusban) a Haladás ellen, akkor nyertünk 1-0-ra, de borzasztó volt... :-) Mondjuk érdekes, hogy én akkor is azért némi szervezettséget véltem felfedezni a csapatban, viszont a Haliról már akkor az volt a véleményem, hogy 100%, hogy kiesik. Ráadásul a hangulat sem volt az igazi... Annyi pozitívum azért volt, hogy akkor voltam elöször az új stadionban, az azért kompenzált.
Egyébként egy meccsen a totális élményt egyértelmüen a hangulat határozza meg. Egy jobb meccs is unalmas, gyengének tünik nézök, szurkolók nélkül, és fordítva. Ezért is nehéz összehasonlítani a két ország bajnokságát. Pl. a legutóbbi AIK meccs, amin kint voltam az a Hammarby ellen volt (egy az évi 6 derbi közül), 32000 nézö volt, koreo, végig piró, szurkolás. Azon a meccsen a lentebb említett Salétros volt az egyik legjobb.
Ráadásul a tv-közvetítések is színvonalasabbak itt, a riporterek úgy kiabálnak egy bajnokin is, mintha BL-döntö lenne (nem m4sport színvonal).
Szerintem az iram itt nagyobb, de mint írtam nehezen megítélhetö, nagyon tartják a taktikát a csapatok, de talán technikailag nem annyira képzettek, ezért nagyon sok a hiba.
9. krajci77
2019-06-18 13:38:39 Zöld öves, Tag
Amugy nem tudom mikor voltál egy dvtk meccsen de mi legszivesebben sirnank az iram es a szinvonal miatt. :)
8. krajci77 |Válasz erre: 7. sverige
2019-06-18 13:33:11 Zöld öves, Tag
Elképzelhető. Főleg ha látod őket élőben. Tavaly a Malmő elleni meccs óriási csata volt a fehérváriaknak. A fraddinál folyton drasztikusan változik a keret ezért égnek le állandóan
7. sverige |Válasz erre: 5. krajci77
2019-06-18 13:27:08 Barna öves, Tag
Azt én is úgy tudom, de az, hogy mikor kapcsolódik be egy csapat, illetve hány csapat játszik bl-ben, el-ben, stb. az már nemcsak csapatfüggö.

 < 12 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...