Banner

Leleményes Timót, avagy szar van a palacsintában

Szerző: amigeleken.hu | 2018-05-25 20:09:00

A Leleményes Timót, avagy szar van a palacsintában című mese szurkolótársaink műve, amely úgy született, hogy sch1910 fórumtársunk hozzászólását és az arra érkező folytatásokat egy történetté fűztünk össze. Az alábbi történet szereplői kitalált alakok, akár a legkisebb hasonlóságuk is a valósággal, kizárólag a véletlen műve lehet!

Köszönet sch1910-nek, johnynak, kerecsennek, illetékesnek, elzettnek, alfonznak és fules1-nek, hogy egy kis mosolyt csaltak az arcunkra.


Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, éldegélt egy legény, Leleményes Timót. Timót gazdag ember volt, komoly cégbirodalommal. Cégei szerteágazó tevékenységet folytattak még az Üveghegyen túl is. Mint általában, az ő esetében is rejtélyek övezték az első aranytallérjait, de azt suttogták, erős hátszélben szerezte… Egy napon csendben kávézgatott egy teraszon a part mellett a megváltozott szélirányban, amikor dagadó vitorlákkal befutott egy hajó. A kormányos leült mellé, beszélgettek. Nagy és bölcs ember volt ez a kormányos, sok jó tanácsot adott Timótnak. Például, hogy széllel szemben lehet ugyan pisilni, de nem szerencsés, és sebtében kiokosította az új időjárási viszonyokról is. Azt mondta még, most a cukrászda a jó biznisz, mert ugyan nem termel sokat, sőt külső szemlélőnek még tallérnyelőnek is tűnhet, de úgy kifényesíti az innen-onnan pottyanó tallérokat, hogy szinte megvakítja azokat, aki csak rájuk néz. Nem számít, hogy hol van, milyen szolgáltatások vannak a cukrászdában, nem számít az ott árult termékek minősége, a személyzet képzettsége, létszáma stb. Semmi nem számít, a tallérok csillogni fognak. A titok egyik nyitja a Törvényes Adakozási Opció. De figyelmeztette is a bölcs Timótot egy nagyon fontos dologra: a cukrászda nem lehet Bergengócia legjobb cukrászdája. Lehet szép, lehet népszerű, de a legjobb nem. Majd amilyen hirtelen jött, úgy tovább is állt a bölcs, hiszen volt még, akit tanítania kellett. Leleményes Timót bele is vágott, tudja most már az összes titkot. A cukrászda szép, és nem zavarja, ha, mondjuk szar kerül a palacsintába, hiszen jól tudja, hogy úgy még véletlenül sem lehet a legjobb!

És szegény Timót nemhogy a legjobb cukrászdát nem csinálta meg, hanem éppen ellenkezőleg, az egyik legrosszabb cukrászdája van, ahol romlott a portéka. Pedig a legjobb cukrászda és legrosszabb cukrászda között létezik még néhány fokozat. Lehet, hogy Timót alkalmatlan a cukrászda vezetésére?

Az is baj, hogy Timót egyébként utálja a süteményeket, inkább a zöldséget szereti. Meg a cukrászda helyszínével sincs annyira kibékülve.

Nem, nem, Timót nem alkalmatlan a cukrászda vezetésére, sőt. De pláne, Timót összes vegyesboltja, péksége, fagyizója és nyalodája remekül műxik. Még a cuki is frankón csilingel úgy is, hogy Timót és az összes cukrásza beleszarik a palacsintába.

Timót cukrászdája hamarosan ismét értékelve lesz, objektíven, számok alapján. Valószínűleg 1 csillagot fog kapni (∗), legjobb esetben is csak kettőt (∗∗). Tavaly is csak éppen megúszta az egy csillagos értékelést. Legjobb állapotában sem volt jobb a cukrászdája, mint három csillagos (∗∗∗), azaz közepes. Pedig a cukrászda törzsvendégei szeretnének már egy stabilan négy (∗∗∗∗) csillagos cukrászdába járni.


Történt egyszer, hogy Leleményes Timóthoz beállított egy egyszerű vándorcukrász, aki nem ismerte a csíziót. Ő idegen országokban tanulta a cukrász mesterséget. Gondolta, itt is bemutatja idegenben szerzett tudását. Csinált is habcsókot meg mézes puszedlit. Csodájára jártak az összes cukrászok, hogy dicsak, így is lehet? Csinálta is a mesterséget úgy, ahogyan azt Ő tanulta.
Igen ám, de a cukrászinasok kezdtek belefáradni a habverésbe "Minek verjem én a habot szakmányba, ha a régi is jó volt?" és elkezdtek fékezett habzású habot verni és halkan zúgolódni kezdtek a segédeknek, miközben suttyomban újra kezdtek beleszarni a palacsintába. Leleményes Timót egyszer csak azt veszi észre, hogy a sütik kezdenek a régi formájukhoz hasonlitani. Nosza, legott megkérdezte régi cukrászsegédjét, hogy - "Na mivan?"
- Timótom az a nagy harci helyzet, hogy zugolódnak az inasok, hogy izomlázuk van a habveréstől, fáj a hatuk a krémkavarástól. Meg különben is, minek ez a látványcukiság, amikor a régi is jó volt.
- Na, hívjátok fel, oszt kűgyétek a picsába a habverőt!
- Hogy gondolja ez a gyütt-ment, hogy megváltoztatja a régi, jól bevált receptet?
- No. kérdezzétek meg a Horváth Rozit, ráér e kicsinykének lenni


Erre a vendégek tanakodni kezdtek, vajon ki szart bele a palacsintába? Megint? Merhogy némelyike észre se vette, hogy szaros, aszitték ez ilyen gyárilag (persze, sokuk már látott a teledobozba igazi csokis palacsintát, hogy hogy csinálják a külhoni mestercukrászok meg inasok, meg vót már aki egészen közelről, burkus, ánglius meg porosz czukrázdába is járt már, tutták, hogy a színe az ugyanaz, de az íze meg a szaga másmilyen!). Merhogy szerették ezek ezt a czukrázdát, még a Timót előtti időkből, Mikor még öreganyám annya is tüzes menyecske vót, aszonygyák, akkor olyan fínom sütemények vótak benne, hogy messzefődön csudájára jártak a népek.
Egyik részük aszonta, biztos a gyüttment vándorcukrász vót a, hiszen előtte is szaros volt az a palacsinka, azután egy kicsit jó vót, aztán megint nem kakajókrém vót a barna része, csak ő lehetett a bűnös, merhogy a segédeknek szorulása van mostanság, úgyhogy azok istókuccse nem lehettek.
Másik részük aszonta, hogy biztos az inasok vótak, merhogy régen is ők csinálták ezt a desznyóságot, szorulás ide, vagy oda, bizonyára tejet ittak a savanyúkáposztára, meg lekvároskenyért ettek aluttejjel, oszt az segített. Meg a Timót megígérte a vándorcukrásznak, hogy új inasokat is felvesznek, meg hogy annyi aranytallért kapnak majd a tarisznyába, amennyit dógoznak! Na, ettől jól beszartak az inasok, némelyiknek még a savanyúkáposztás tej se kellett, úgy ment a hasa, hogy még ma se érte utol!
Aki nem hiszi, járjon utána!


Az igazság az,hogy Timót a sok közül akkor vitte csődbe két világhírű vállalkozását,mert meghamisították a termékeket, de a gonosz cégek az Óperenciás tengeren túl levették a polcokról...Bánatos volt, a hajós megszánta és átvette ezt a két vállalkozást és más módszerekkel felvirágoztatta. Utána megvett egy sportklubot, amely néhány év alatt világhírű csapat lett!/nem foci/. Szegény Timót a mai napig is csak néz és nem jön rá, hogy csak jó minőséggel lehet előrelépni. Lehet, hogy jön egy másik hajós, aki már vásárolt más elemeket a vállalkozásából? Mindegy,de jó lenne, ha úgy működne végre a cukrászat, hogy sok ezer vendég elégedett legyen...És hozzon is, ne csak vigyen.


Leleményes Timót, amint észlelte, hogy szar van a palacsintában, gondolt egy merészet, és szeretett volna a Nagy Vizen túlról, messze délről cukrászinasokat hozatni az ő kis cukrászdájába. Csakhogy Leleményes Timótunk hazájában van egy olyan törvény, hogy bevétele a cukrászdának nem csak a palacsinta eladásából származik, ha valamelyik cukrászda honi cukrászokkal vagy cukrász inasokkal végezteti a palacsinta sütést, azt Timótunk hazájának cukrász szövetsége díjazásban részesíti. Mivel Timót cukrászmester nem akarta veszni hagyni a cukrász szövetség tallérjait, elállt a Nagy Viz túloldaláról hozandó cukrászok szerződtetésétől. Teltek, múltak a hetek. A honi cukrászok továbbra is beleszartak a palacsintába, amit Leleményes Timót észlelt ugyan, de így gondolkodott magában "Igaz ugyan, hogy még mindig szar van a palacsintában, de mivel úgysem tudok mit tenni ellene, ráadásul vannak még bőven, akik megveszik a szaros palacsintát, és a cukrász szövetség is fizet a cukrászinasok után, ezért továbbra is így fogom működtetni a cukrászdámat". Mivel Jó Timótunk egyre ritkábban tette tiszteletét az ő cukrászdájában, ezért nem vette észre, hogy a régi jó törzsvendégek közül, és a csak időnként beugró vendégek közül is egyre többen elmaradoznak.........


Háborogni kezdtek a népek a szaros palacsinta miatt. Leleményes Timót hozatott hát a spanyol királyi udvarból egy főcukrászt. Erre aztán a népeknek nem lehetett egy szavuk se. Közben a király, aki nagyon szerette az édességeket, és fiatal korában maga is cukrászinas lévén, szívén viselte a honi cukrászatot, mihelyst fejére rakták a koronát, rögvest új cukrászatokat építtetett.

Egyszer csak Leleményes Timót cukrászdája is sorra került. A megnyitóra tódultak is a népek az ország, mit az ország, a világ minden tájáról. Erre már ki kellett volna az inasoknak tenni magukért. Emberemlékezet óta nem látott népsereg lepte el a cukrászdát.
Az inasoknak még mindig tartott a hasmenése, és WC nem lévén, valahová csak tenni kellene a végterméket, becsomagolták hát szépen a palacsintákba, ahogy korábban megszokták, ezt egyétek népek! Ennyi emberrel etetni a fínom palacsintát, mégse lehet mindennap. A spanyol cukrász is tudja már, hogy a honi alapanyag nem csokoládé, csak a színe ugyanolyan...


A spanyol főcukrász nagy tervekkel érkezett Leleményes Timót cukrászatába. Szegény nem tudta, hogy Timótunk hazájában a palacsintát egészen más anyaggal töltik meg, mint náluk otthon, Hispániában. Mivel már sok mindent átélt életében a cukrásziparban is, és alapvetően jóindulatú ember lévén azt feltételezte, hogy a honi cukrászinasok jóindulatát meg kell nyernie ahhoz, hogy a cukrászatot sikerre vihesse. Csakhogy Timótunk hazájában a cukrászinasok nagy része nem szeret cukrászkodni és mire erre a spanyol mester rájött, már nagyon nagyon rossz híre lett a cukrászatnak. A spanyol mester mindent megpróbált, hogy megmentse a vállalkozást, mivel szívén viselte a cukrászat és a vendégek sorsát, nem úgy mint a cukrásinasok, akik alig várták, hogy csődbe menjen Jó Timótunk vállakozása és kérhessenek maguknak másik cukrászatot, ahol megint jó pénzért, jókat lehet szarni a palacsintába. Hát jelen pillanatban itt tartunk, a spanyol cukrász minden tiszteletet megérdemel, hogy meg akarja menteni a vendégeknek a cukrászdát. Reméljük ez sikerülni is fog neki......




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 > 

41. illetekes
2018-06-04 17:47:42 Lila öves, Fanatikus tag
Na most nem lennék Timót helyében.
40. illetekes |Válasz erre: 9. DVTK_Rendet_Vegre
2018-06-03 14:44:56 Lila öves, Fanatikus tag
Na most nem lennék Timót helyében.
Tegnap a másként is dolgozni tudó inasok megmutatták, hogy lehet ezt másként is csinálni ha örömtetni akarják a nagyérdeműt. Az édesszájúak tegnap jelezték is, hogy vevők lennének másfajta recept által készült süteményekre
Ráadásul a többi cukrászda is összezárt, hogy Timót kapjon egy utolsó esélyt, arra, hogy alkosson valami mást szaros palacsinta helyett.
Kapott néhány hónap haladékot, hogy bebizonyítsa, akar és tud is másfajta cukrászatot is üzemeltetni.
Most aztán már valóban csak rajta múlik az, hogy akar e másfajta módon iparkodni, vagy marad a régi módi
Tegnap kiderült, hogy az inasok közül ki az aki nem akar és nem tud csak a régi leszarom stílusban sütögetni
Ráadásul ha minden igaz van már szakmai vezetője a cukrászdának aki látott már belülről frankó cukrászipari tanodát.
No és akkor most itt az ideje, hogy Timót és a spanja körülnézzen a tengeren túl, hogy hozzon néhány ipari tanulót akik tudnak nádcukorból is nyalókát kovácsolni.
39. samanhegy |Válasz erre: 38. vebgy
2018-05-29 20:29:21 Piros öves, Őstag
Az nem nagyon lesz, mert mi magyarok vagyunk, nem balkániak. Ez tesz bennünket különbözővé. Erre vagyunk hivatottak, példát mutatunk. Persze kigúnyolnak még, hogy velünk bármit meg lehet tenni. De nálunk, bennünk az isteni akarat. Embernek lenni, csak ez az út.
38. vebgy* |Válasz erre: 20. dudik-attila
2018-05-29 20:22:06 Fekete öves, Veterán
Túl sokszor kapunk mi diósgyőriek ebből a "palacsintából"...úgyhogy jöjjenek a balkáni megoldások.
37. aciduzzu
2018-05-28 12:07:57 Citromsárga öves, Lelkes újonc
szellemes mese, kár, hogy igaz :(

DVTK szurkolónak lenni olyan, mint szerelmesnek lenni egy kurvába...
reménytelen, mert tudod, hogy megcsal, átver, de mégis újra és újra elmész hozzá, és örömmel megbocsátasz, ha egyszer rád mosolyog
36. dudik-attila |Válasz erre: 35. kanap
2018-05-27 13:40:22 Piros öves, Őstag
Ez a szokásos "ha tudtam volna" történet. Szerintem ha tudták volna hogy nem segít semmi, akkor maradt volna Bódog. Habár ezt felül írja Timót nyilatkozta.
35. kanap |Válasz erre: 30. norbee
2018-05-27 13:15:55 Piros öves, Fanatikus tag
Jól mondod. Ezek úgy köptek szembe a nyitómeccsen, hogy még mindig csüng rólam a csula...Amíg hétről-hétre az edzőbuktató, lusta, lelketlen futball-imitátorok felhúzhatják a Diósgyőri mezt, engem személy szerint nem érdekel ez az egész. Se 4500, se 3000 se 5 forintért, de még ingyen sem! Imádom a klubot, éppen ezért nem tudom hová tenni ezt az egész helyzetet. Tényleg sokkal jobban esett volna a lelkemnek 17-19 éves ifikkel meg azzal a 3-4 játékossal a mostani keretből emelt fővel kiesni. Mindegy, ez van...
34. norbee
2018-05-27 12:27:29 Barna öves, Tag
nem az edzön mult, hogy büdös tirpak az egesz csapat barmilyen kivetel nelkül es hogy a teljes stab olyan amatör, mint egy alban negyed osztalyu falusi csapatmenedzser.
2018-05-27 11:44:23 Fekete öves, Veterán
Bizony, bizony, egészen úgy játszottunk mint a Liverpool...
32. alfonz |Válasz erre: 21. betyarok
2018-05-27 10:42:08 Lila öves, Tag
És érdekelné,kik dézsmálják a pénzeket...

1 2 3 4 5 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...