Banner

Kiss Dániel a DVTK Jegesmedvék játékosa

Szerző: amigeleken.hu | 2018-05-23 13:54:00

- Már korábban is tárgyaltam a DVTK csapatával, de mostanra erősödött meg bennem az az érzés, hogy váltanom kell és élnem kell a remek lehetőséggel - mondta el Kiss Dániel, a DVTK Jegesmedvék újonnan igazolt védője. - Többek között kihívásként is tekintek erre az esélyre, ki szeretném próbálni magam egy új környezetben. Mindent megteszek annak érdekében, hogy a legjobb formámat hozzam, és hogy a csapatot ezzel is hozzásegítsem a közös sikerekhez. A csapatból sok játékost ismerek, így nem lesz probléma a beilleszkedéssel. A várossal még csak most ismerkedem, de eddig csak jót hallotam, szerintem jól fogom magam itt érezni.

Kiss Dániel Dunaújvárosban ismerkedett meg a jégkorong alapjaival, majd egy rövidebb fehérvári kitérő után az elmúlt négy szezonban az Újpesti TE játékosa volt, ráadásul az utóbbi szezonban már csapatkapitányként vezette a lila-fehéreket egészen a Magyar Kupa döntőjéig, ahol épp a DVTK Jegesmedvékkel szemben maradt alul a fővárosi csapat. A 26 esztendős hátvéd tagja volt a magyar válogatott világbajnokságra készülő keretének, azonban sérülése miatt lemaradt a budapesti VB-ről.



Kiss Dániel pályafutásához sok sikert kívánunk!


Névjegy

Név: Kiss Dániel
Született: 1991. augusztus 2.
Születési hely: Dunaújváros
Magasság: 182 cm
Pozíció: hátvéd

Pályafutása
2015-2018 Újpesti TE
2013-2015 Fehérvár AV19
2007-2013 Dunaújváros


forrás: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
2. abori
2018-05-23 19:48:38 Lila öves, Fanatikus tag
Olyan érzésem van, mintha a válogatott kerettagság háttérbe szorult volna az Extraliga mellett. De lehet, hogy a válogatási "feltételek" változtak? Pedig sok kerettag érkezik és még várható is.:) Minden esetre örülök. Nagyon kíváncsi vok a légiósokra.
1. laca
2018-05-23 14:27:11 Lila öves, Fanatikus tag
Üdv a Jegesmedvéknél!
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...