Banner

Kigördült a DVTK villamos

Szerző: amigeleken.hu | 2020-11-16 22:40:00

A napokban kigördült a remízből a DVTK alapításának 110. évfordulójára készült dekorációt viselő villamos, amelyet érvényes utazási okmánnyal, jeggyel, bérlettel bárki igénybe vehet.



Mint azt a városban és az országban minden labdarúgást szerető már nagyon jól tudja, idén ünnepli a DVTK alapításának 110. évfordulóját - nyilatkozta dr. Világi Péter a DVTK kommunikációs- és marketing igazgatója - A klubvezetés úgy döntött, hogy e jeles alkalomból szeretne kedveskedni azoknak a szurkolóknak, akiknek nagy álma volt, hogy ismét piros-fehér villamos közlekedjen Miskolcon. Szerettünk volna az idei esztendőben egy nagyobb ünnepségsorozattal is megemlékezni az alapítás óta eltelt 110 esztendőről, azonban sajnos a koronavírus-járvány kellős közepén erre nincs lehetőségünk.

A klub jelmondata idén a "DVTK 1910-2020 110 Év Szenvedély!", ezért természetesen ez is megjelenik a DVTK villamoson, de a legfontosabb üzenet most a Diósgyőr indulójából kölcsönzött "Együtt vagyunk, győzni fogunk!" sor, amely ezúttal nem csak a szurkolóknak szól, hanem mindazoknak az egészségügyben, az oktatásban, a kiskereskedelemben és a rendvédelemben dolgozóknak is, akik minden nap megfeszített munkával azon dolgoznak, hogy közösen minél hamarabb legyőzzük a járványt azért, hogy az életünk hamarosan ismét olyan lehessen, mint azt megszokhattuk.

A DVTK villamos a klub, a Miskolc Holding Zrt., a Miskolc Városi Közlekedési Zrt., valamint a Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. közötti kiváló együttműködésnek köszönhetően készült el. Ezúton is szeretnénk megköszönni partnereink segítségét!



forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

15. antiabs |Válasz erre: 14. betyarok
2020-11-21 18:14:29 Piros öves, Őstag
Jól látod sajnos. Nincs közöm hozzá, de nekem kellemetlen.

Igaz, tökéletes példa a klubnál zajló munkavégzés minőségére. A "nemodafigyelés meg a beleszarás" eredménye.

Történik mindez a "születésnap" után bő 9 hónappal, biztosan eddig keresték azt a rohadt N betűt, de nem lett meg és 12 hét múlva itt a 111. születésnap, uh nem lehetett már tovább tökölni.
Vérprofik minden szinten, egyértelmű.
14. betyarok
2020-11-20 13:08:08 Fekete öves, Őstag
Jól látom? Nálam a villamoson ez a felirat van: "Együtt vagyunk, győzni FOGUK"...
Még valami: Múzeummal mi a helyzet?
2020-11-17 21:15:46 Kék öves, Tag
Ha onnan nézem, hogy mekkora büdzséje maradhatott Világinak marketingre a víruspara közepette, szinte már elismerendő teljesítmény ez a matrica.
Emberek látják, lehet egy szépet nyilatkozni is, mindezt pár százezerből és néhány email-ből.
Na ez a marketing!
2020-11-17 16:30:09 Barna öves, Fanatikus tag
Ez azután az igazi marketingfogás! Világi dolgok Világi szervezésben, micsoda ünnep ez a 110. évforduló. Én jobban örültem volna, ha már szeptemberben új edző és új vezetés készítené elő a februári ünnepet, amely már a 111. lesz!!!
És ez az ünneplés elnyúlik majd május végéig és gond nélkül bentmaradunk az MB1-ben.
11. tamaskpt |Válasz erre: 9. grosser
2020-11-17 15:38:42 Piros öves, Őstag
Szavazás volt a színéről.
10. tamaskpt
2020-11-17 15:37:27 Piros öves, Őstag
Ennél még a Soós tészta reklám is látványosabbra sikerült... inkább szekunder szégyenérzetet ad ez, mint büszkeséget.
9. grosser
2020-11-17 15:26:25 Piros öves, Veterán
Jó ötlet, csak attól tartok ezzel pár évet késtek, akkor kellett volna ezt megcsinálni, mikor Plzenből megjöttek a villamosok.
Ja és igen, a két oldala okés, piros-fehér, de azért juthatott volna előre és hátra is kis piros-fehér matrica.
Az, hogy zöld-fehér lett eredetiben - itt Miskolcon - a villamosok (egyébként az új buszok is azok (sajnos), csak azért van, mert valami "Zöld nyíl" projekt futott itt végig..., mindegy, lenyeltük a békát, tudomásul vettük, de akkor is elkéstetetek ezzel gyerekek pár évet.
8. dudik-attila |Válasz erre: 7. objektiv
2020-11-17 13:44:57 Piros öves, Őstag
Helyes!
Most lehet pölö olyan, hogy kik hányszor értettek egyet a szerkesztőkkel? :)
Akkor nekem már van egy pontom :)
7. objektiv
2020-11-17 12:02:38 Fekete öves, Őstag
Srácok, ugye csak húzzátok egymást? Remélem!
Egyébként mindig más szempont lesz a mérvadó a bögre tulajdonosának kiválasztásánál. Az első hónapban a kommentek száma volt. A 2. hónapban más lesz a döntő.
6. repohár |Válasz erre: 4. szaky
2020-11-17 10:43:44 Piros öves, Őstag
Ha azt hiszed, nem látom, hogy azóta vagy ilyen aktív, amióta elindult ez a nyereményjáték, tévedsz! Pl lehet nekem is pont jól jönne egy ilyen, erre teleszpammaled egysoros ostobaságokkal az oldalt. Nem irigylem tőled, nehogy azt hidd, vigyed csak, használd egészséggel. Gondolom már ki is nézted a helyét a konyhában...

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...