Banner

Kibővül Bódog Tamás feladatköre

Szerző: dfcwolf | 2017-06-16 20:05:00

A mai naptól az első csapat működését érintő változások lépnek életbe a DVTK labdarúgó csapatánál.

- Az elmúlt másfél évben Árki Gábor váratlan lemondása után Benczés Miklós egyedül látta el az első csapattal és az utánpótlással kapcsolatos sportigazgatói, valamint az akadémiai igazgatói feladatokat is, de miután az MLSZ hivatalosan is Regionális Utánpótlás Központtá nyilvánította a DVTK-t, a megnövekedett feladatmennyiség miatt egyértelművé vált, hogy ez a helyzet hosszú távon nem fenntartható - mondta el Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője.

- Sokáig kerestük a legjobb megoldást, amit végül házon belül találtunk meg, így Miklós első csapattal kapcsolatos feladatait a mai naptól Bódog Tamás veszi át, aki ezentúl szakmai igazgatóként a játékoskeret kialakításáért és a felkészítésért is felel. Ezzel a döntéssel egyrészt egy kézbe kerülnek az első csapatot közvetlenül érintő feladatkörök, másrészt Miklós még több időt és energiát tud fordítani a klub, a labdarúgó akadémia, és a regionális utánpótlás képzési rendszer fejlesztésére, vagyis a DVTK sikeres jövőjének építésére.

Mind Tamásnak, mind Miklósnak sok sikert kívánok a jövőbeni feladataik sikeres ellátásához!

forrás, fotó: dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

124. tb |Válasz erre: 123. tomi87
2017-06-17 16:08:16 Piros öves, Őstag
Néhány megállapítás:
- Anyagi lehetőségeink még mindig korlátozottak, van, akit a kérése ellenére nem sikerült megszerezni.
- Jön fel 4-5 fiatal, köztük Lakatos Laci. Ezek a 22+3 fős kereten felül értendők. Elég kéne, hogy legyen.
- Nem szívbajos kitenni a keretből azokat, akik nem ütik meg a mércét. Nagyon remélem, hogy Pepe és Oláh meggyőzőek lesznek, ha valaha fejlődni tud még Pepe, akkor Bódog mellett. Bárcsak...
- Radosról egy szót sem szólt...
123. tomi87*
2017-06-17 16:02:49 Fekete öves, Veterán
Mint azt a szakvezetőtől megtudtuk: a keret kialakításával kapcsolatban Benczés Miklós sportigazgatóval tartotta a kapcsolatot szabadsága idején. Arra a felvetésre, hogy túl sok időt nem rabolhattak el egymástól, hiszen a játékoskeret zöme adott, az érkezők és távozók száma a DVTK történelmének elmúlt éveihez képest alacsonynak mondható, így reagált Bódog Tamás:

– Az alatt a 10 bajnoki meccs alatt, amit együtt csináltunk a játékosokkal az előző évad végén, mindent beleadtak, és ezek a labdarúgók bebizonyították, hogy képesek arra, hogy a kiesés elkerülésénél nagyobb célokért küzdjenek. Úgyhogy vérátömlesztésre nincs szükség, az állomány csak kisebb frissítést igényel. Reményeim szerint a keret a jövő hét végére végleges lesz, és edzőtáborozni már kompletten mehetünk. Terveink szerint fogunk még igazolni az elkövetkező napokban, és bár van olyan, akit szerettem volna a csapatban látni, de a klub lehetőségei nem teszik lehetővé, hogy megszerezzük, a mag adott, és az érkezőktől függetlenül is hiszek abban, hogy a tavalyitól jobb eredményeket érhetünk el.

A visszatérőkről
Arra a kérdésünkre, hogy hány fős keretet szeretne, a DVTK vezetőedzője azt válaszolta, hogy 22 mezőnyjátékost, 3 kapust, és ehhez jön még 4-5 fiatal a saját utánpótlásból. Bódog Tamás közülük négyet meg is nevezett: Orosz Marcell, Bárdos Bence, Lakatos László és Ivánka Patrik csatlakozhat majd az első csapat keretéhez. A szakvezetőt a kölcsönből visszatérőkről is kérdeztük, arról, mennyi időre van szükség ahhoz, hogy el lehessen dönteni, hogy szükség van-e rájuk.

– Bacsáról és Oláhról is jókat hallottam, de az a tény, hogy az NB II-ben tavasszal nem sok lehetőséghez jutottak. Hogy meg tudjam ítélni, mire képesek, két hét biztosan kell, de lehet, hogy három is. Rajtuk múlik minden, ha jól teljesítenek, kerettagok lehetnek, ellenkező esetben olyan csapatot kell keresnünk nekik, ahol ténylegesen van lehetőségük a folyamatos játékra – mondta Bódog Tamás.

A szakvezetőtől azt is megkérdeztük, hogy a tavalyi keret néhány tagja miért nem volt jelen az első edzésen. Az edző elmondása szerint Szalóczy Dávid sérült, míg Lőrincz Patrik, Nemes Milán, Boros Gábor, Szabó II Balázs és Halmai Ramon esete azonos, a fiatalok azért nem lesznek az első csapat keretének tagjai, mert nekik olyan együtteshez kell kerülniük fejlődésük érdekében, amelyben rendszeresen szóhoz jutnak.

Csatárposztra
Arra a kérdésünkre, hogy mely posztokon kellene még erősíteni, Bódog Tamás azt felelte, hogy elsősorban csatárposzton lenne szükség erre, elsősorban egy rutinos játékosra, de a középpályára is érkezhetne még olyan labdarúgó, aki gyors, és a támadó­játéka erős.

boon.hu
122. tabak |Válasz erre: 121. tabak
2017-06-17 15:27:28 Piros öves, Őstag
A FIFA Transfer Matching System, azaz az Összehasonlító Átigazolási Rendszer egy internetes szoftver, ami a játékosok átigazolását gyorsabbá, egyszerűbbé és átláthatóbbá teszi a klubok számára. 2008 februárjában mutatták be a tesztverziót, de ma már mind a 208 FIFA tagországban ezt használják kötelezően a nemzetközi átigazolások során, így több mint 4600 klubot érint világszerte.

A TMS rendszernek csak nemzetközi átigazolások esetén jut szerep, csak akkor, amikor a játékos egy másik országba szerződik, tehát országon belüli klubváltások esetén nem.

A TMS rendszer működése egyszerű, a használata gyorsabbá és korszerűbbé teszi az átigazolások folyamatát, egyben kevesebb papírmunkát is jelent. Mindkét félnek egyformán kell felvinnie a játékossal kapcsolatos összes adatot: a személyes infókat, a szerződésben meghatározott dátumokat, összegeket, tehát mindent. Ha nem ugyanazokat az adatokat rögzítik mindkét oldalon, akkor a rendszer blokkolja az ITC, az International Transfer Certificate, azaz a Nemzetközi Átigazolási Bizonyítvány kiadását addig, amíg a klubok a hibát ki nem javítják. (Ezért összehasonlító a rendszer, mert sorról sorra vizsgálja, összehasonlítja a bevitt adatokat.)
121. tabak |Válasz erre: 120. tabak
2017-06-17 15:24:49 Piros öves, Őstag
TMS menedzser??? Hmmm.
120. tabak
2017-06-17 15:24:00 Piros öves, Őstag
Ez most a stab a nagycsapat mellett:
Bódog Tamás szakmai igazgató
Vas László másodedző
Barney Lord erőnléti edző
Szalma Pál kapusedző
Molnár Ákos technikai vezető, TMS menedzser
Petránné Dudás Bettina TMS menedzser, szolidaritási és képzési kártalanítás ügyintéző

Elférne még egy másodedző, ha máshogy nem, akkor úgy, hogy az ifitől visznek fel mindig egyet tanulni? Persze állandóra még jobb lenne!
119. tabak |Válasz erre: 118. zorba
2017-06-17 15:21:05 Piros öves, Őstag
Szalma Pál?
118. zorba* |Válasz erre: 114. anszkord
2017-06-17 15:10:55 Fekete öves, Veterán
Andrusch József?
117. Bobák Kornél* |Válasz erre: 100. tb
2017-06-17 15:07:01 Fekete öves, Veterán
Olyan is van? Az meg ki? De akkor mit csinál a szakmai igazgató?
116. pala17 |Válasz erre: 93. kakukk1
2017-06-17 14:26:33 Piros öves, Fanatikus tag
Az előttem szóló leírta a válaszom lényegét, másodszor pedig majd kiderül, hogy a Molnár Gábor csak egy hype-e vagy tényleg tud huzamosabban jól játszani, nálunk is itt van a tavaly előtti hype Kitl aki eddig nem nagyon tudott maradandót alkotni 2! év alatt.
115. szurkolo |Válasz erre: 93. kakukk1
2017-06-17 14:06:03 Fehér öves, Lelkes újonc
Molnár Gábor sosem volt Diósgyőrben. K.barcikáról igazolták M.kövesdre. Volt egy Tiszaújvárosi kitérője is. Csak a pontosítás végett.

 < 12 3 4 5 6 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...