Kibővül Bódog Tamás feladatköre

Szerző: dfcwolf | 2017.06.16 20:05

A mai naptól az első csapat működését érintő változások lépnek életbe a DVTK labdarúgó csapatánál.

- Az elmúlt másfél évben Árki Gábor váratlan lemondása után Benczés Miklós egyedül látta el az első csapattal és az utánpótlással kapcsolatos sportigazgatói, valamint az akadémiai igazgatói feladatokat is, de miután az MLSZ hivatalosan is Regionális Utánpótlás Központtá nyilvánította a DVTK-t, a megnövekedett feladatmennyiség miatt egyértelművé vált, hogy ez a helyzet hosszú távon nem fenntartható - mondta el Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője.

- Sokáig kerestük a legjobb megoldást, amit végül házon belül találtunk meg, így Miklós első csapattal kapcsolatos feladatait a mai naptól Bódog Tamás veszi át, aki ezentúl szakmai igazgatóként a játékoskeret kialakításáért és a felkészítésért is felel. Ezzel a döntéssel egyrészt egy kézbe kerülnek az első csapatot közvetlenül érintő feladatkörök, másrészt Miklós még több időt és energiát tud fordítani a klub, a labdarúgó akadémia, és a regionális utánpótlás képzési rendszer fejlesztésére, vagyis a DVTK sikeres jövőjének építésére.

Mind Tamásnak, mind Miklósnak sok sikert kívánok a jövőbeni feladataik sikeres ellátásához!

forrás, fotó: dvtk.eu

Segítsd az amigeleken.hu munkáját, hirdess nálunk!

Írd meg nekünk elérhetőséged az [email protected] és felvesszük Veled a kapcsolatot!

És ezt olvastad már?
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

134. kakukk1 |Válasz erre: 115. szurkolo
2017-06-19 07:47:14
Ugyanarról beszélünk. Végigjárta a megyét, egyedül itt nem fért be.
133. anszkord |Válasz erre: 119. tabak
2017-06-17 18:12:59
Szalmaláng.
132. tabak |Válasz erre: 131. norbi
2017-06-17 16:52:41
Nyilván nincs sok pénz, akkor ez a megoldás is megteheti, bízzuk Bódogra, de nem vagyok abban biztos, hogy a két említett nem jön vissza, majd kiderül a hét végére.
131. norbi |Válasz erre: 130. tabak
2017-06-17 16:45:08
Mahalek? Lehető ő helyettesítené. Amúgy meg 3-4-3-at kell játszani és nincs baj :P
130. tabak |Válasz erre: 129. norbi
2017-06-17 16:40:09
Ha Jagodinskis nincs, akkor meg egy bv is jo lenne...
129. norbi |Válasz erre: 128. tomi87
2017-06-17 16:37:56
Szerintem Buba és Jago nem plusz szabadság miatt hiányoznak, tehát ők valószínűleg távoznak. Érkezik még egy középpályás, plusz egy csatár, így lesz teljes a keret. Az is lehet, hogy külföldiek jönnek, mivel így csak 3 légiós lenne a keretben (Vela, Nono, Karan). Aztán lehet, hogy nem így lesz.
128. tomi87 |Válasz erre: 127. norbi
2017-06-17 16:30:14
Makrait , Óvárit azt gondolom . Mert velük lesz 22-es a keret. De azon kívül ??
127. norbi |Válasz erre: 126. tomi87
2017-06-17 16:28:36
Terveink szerint fogunk még igazolni az elkövetkező napokban.

Előbb bemásolod, aztán rákérdezel...
126. tomi87
2017-06-17 16:16:45
Jeneleg akkor Antal, Rados, Bukrán , Eperjesi ,Nagy T., Lipták , Karan, Jago ,Mahalek, Forgács, Tamás , Oláh, Busai , Buba, Kitl, Vela , Nono, Ternován , Szabó I Balázs , Fülöp, Szarka, Bacsa, Ugrai,

+Makrai ? Óvári ? ( velük 22 + a 3 kapus )
Akkor meg is lennénk ??
125. tabak |Válasz erre: 123. tomi87
2017-06-17 16:13:18
Ez világos beszed! En is szurkolok a két visszatérőnek, kéz nb2 élcsapatnál voltak és azert játszottak, ha nem is voltak sztenderd kezdők!

És Szabó magyarázata a váltásról is emészthető, logikus! Szerintem jo lesz így, Miki több időt tölthet a fiatalok gardirozasaval!

1 2 3 4 5 >  Utolsó