Banner

Ki fog kiesni az élvonalból? A Haladás és az MTK!

Szerző: Szabó József | 2019-05-20 11:30:00

Az Otp Bank Liga 2018/19-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük a Mi csapatunk is.

Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, a mezőnyből kiemelkedő Ferencváros-Videoton kettős mögött, tíz fordulóval a bajnokság vége előtt a dobogó és a kieső hely között mindössze 13 pont a különbség!

Ezen belül, 23 fordulót követően az ötödik - és a kieső hely között csupán nyolc pont a távolság, így a Paks-Puskás-Diósgyőr-Kisvárda négyes igen izgalmas versenyben döntheti el, ki kerüli el az egyik kieső helyet. A másik kieső helyre az eléggé leszakadó Haladás pályázik.

Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg még csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".

A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.

Elsőként íme a hátralévő tíz forduló sorsolása:

A vastagon szedettek a csapatok hazai meccsei, a zöld-sárga-piros háttérszín a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.

Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagramm:




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 5 6 7 89 10 11 12 13 >  Utolsó

381. Szabó József* |Válasz erre: 380. toki
2019-05-06 11:20:44 Fekete öves, Veterán
Nálam:

Honvéd- DVTK 1-1, Újpest - PAFC 1-0, Fradi - DVSC 1-0, Vidi-MTK 2-0, Paks-Kisvárda 2-1, Mezőkövesd - Haladás 1-2

DVTK-Újpest 2-1, DVSC-Paks 2-1, Haladás-Vidi 1-0, Kisvárda-Mezőkövesd 1-1, MTK-Honvéd 0-1, PAFC- fradi 1-1

A vége így:
7. Paks 38p
8: Pafc 37p
9. Dvtk 37p
10. Kisvárda 36p
11. Haladás: 35p
12.Mtk: 34p
380. toki*
2019-05-06 10:40:31 Fekete öves, Veterán
Nálam a következő forduló eredménye így nézne ki:
Honvéd- DVTK 1-2, Újpest - PAFC 2-0, Fradi - DVSC 2-0, Vidi-MTK 1-0, Paks-Kisvárda 1-0, Mezőkövesd - Haladás 2-1.

Az utolsó forduló:
DVTK-Újpest 2-1, DVSC-Paks 1-1, Haladás-Vidi 0-1, Kisvárda Mezőkövesd 1-1, MTK-Honvéd 2-1, PAFC- fradi 1-2.

Így kiesik a hali meg a várda (ahogy az elején megtrippeltem) - bár mind a PAFC, mind a mötökö jobban megérdemelnék a kiesést, ez már csak az én véleményem -.
379. mr-d |Válasz erre: 377. ötvenöt
2019-05-06 09:06:28 Fekete öves, Őstag
Na erre nem gondoltam, köszi a kiegészítést. Én már csak előre néztem:) Ez is azt mutatja, meg kell várni a szombatot, addig igazából még számolgatni sem érdemes, annyira sokismeretlenes a képlet. A hat pont viszont mindenképpen elég lenne. Ehhez lehet nem is kecskét, hanem elefántot kellene áldozni a kezdőkörben.
378. fekete-peter |Válasz erre: 375. magyar-hazafi
2019-05-06 09:05:38 Barna öves, Tag
Azt felejtetted ki, hogy azóta lett számos más szakosztály, ami szintén TAO-s pénzből van fenntartva.

Tehát így a felnőtt férfi focira elképzelhető, hogy az eddigi évekhez épest még kevesebb jut.
377. ötvenöt |Válasz erre: 374. mr-d
2019-05-06 08:59:13 Zöld öves, Tag
" de ha az MTK kikap a Vidi és a Debrecen ellen, akkor nyilván egy pont az Újpest ellen minden más eredménytől függetlenül elég"

Ha a Haladás megnyeri az utolsó 2 meccsét, és mi kikapunk a Honvédtól, akkor nem elég, mert ugyanannyi pontja lenne, mint nekünk, de eggyel több győzelmük, így ők megelőznének minket.
376. toki* |Válasz erre: 374. mr-d
2019-05-06 08:20:24 Fekete öves, Veterán
Viszont azt néztem, ha a Vidi megveri a mötököt, mi meg a Honvédot (amelyik szintén nincs jó formában), akkor a fújpest ellen elég egy X - bár bennem van 1 revans a 0-5 miatt -. Az utolsó fordulóban a Honvéd úgy is leadja a pontot a libásoknak.
2019-05-05 22:13:37 Barna öves, Tag
Fernando:
"
Úgy vélem, hogy nagyon fontos, hogy mindenki megértse, ez a legkisebb költségvetésű keret az NB I-ben, ha valaki azt gondolja, hogy ennek a csapatnak az Európa Liga indulás eléréséért kellene harcolnia, az rosszul teszi, a bennmaradásért kell csatáznunk.
"
"
ahhoz, hogy elérjük a célunkat összefogás kell. És azt szeretném kérni, hogy legyen ez meg a szurkolók, a klubban dolgozók, és a csapat részéről, mert a célt csak együttesen tudjuk elérni.
"
Nekem ebbol az jon le, hogy Fernando fel van haborodva, hogy a szurkolok nem ertik meg, hogy egy 12. koltsegvetesu csapat, ha a 11. helyen all az nem rossz...

De ... - Itt valaki hazudik...
Nem kicsit..
80-as evektol jarok meccsre.
Nagyon sokszor nem volt penz, s nb1 szegenyei koze tartoztunk.
De most "elvileg"
- 2.5 milliárd FT a DVTK koltsegvetese
- ennek 80% TAO penz ; maradek pedig LT altal "vissza-osztott" es ide iranyitott szponzori pen
- 30 fős igazgatosag van
- s kb 40 ceges auto, mert utanpotlas technikai vezetoknek is jut vagy 3 PRD-s Jetta

Ja?
Kiderül, hogy tenyleg a ferfi felnott NB1- es csapatra, marmint jatekosok megvetelere + berezesere koltott osszeg itt a legkevesebb.
Transfermarkt szerint is valojaban utolso a keretunk erteke 5.15 millio EUR-rel
Akkor talan 2018. juliusaban Tajti, Szabo Tamas, Santha, Leisztinger uraknak kommunikalniuk kellett volna, hogy 12. a csapat erteke/ s a felnott ferfi labdarugasra koltott pénz..s a szurkolok a 11. helynek is oruljenek, s ha 10.kent bentmaradunk " leadott" , s isteni fortuna meccseken a 10. helyen, .. mint az elozo 2 evben, - az mar a mennyorszag....

De azert arra kivancsi lennek, hogy a 30 fos igazgatosag + Benczes ( mit is csinal most ő hivatalosan ..) . -- mennyi a "tisztlet-dijuk " ?
Őket is beleszamolja Fernando a költsegvetesbe ?

' mer Mezokovesden 1/2 annyi ceges auto sincsen, s 1/10 mennyiségegu igazgato
megis tudnak normalisan igazolni, meg csapatot osszerakni...

Fernandonak uzenem :
vegre mar 3000 szurkolo + 300 komment .... utan ő is rajott, hogy a 3-5-2 felallas nem mukodik...
Ha kicsit .. hamarab kapcsol pl : UTE ellen, akkor lehet bentmaradnank....
Csak stabil vedkezessel lehet valamit kezdeni.
3 vedovel egy egeszen mas szintu csapat tud eredmenyt elerni...
374. mr-d |Válasz erre: 371. gbacsi
2019-05-05 21:39:30 Fekete öves, Őstag
Valaki MTK edzőnek képzelte magát, mert ez rájuk igaz. Ha legyőzik a vidit, minden más eredménytől függetlenül bennmaradnak. Ugyanez vonatkozik a Paks-Kisvárda mérkőzés győztesére is. Ránk az igaz, ha begyűjtenénk a három pontot a Honvéd ellen, akkor is három csapat megelőzhet a 33. utolsó fordulóban (függetlenül a 32 forduló többi eredményétől), amennyiben az Újpest ellen nem szerzünk pontot. Jelenleg nincs olyan forgatókönyv, hogy matematikailag négy megszerzett pont elég a következő két fordulóban a bennmaradásunkhoz, de ha az MTK kikap a Vidi és a Debrecen ellen, akkor nyilván egy pont az Újpest ellen minden más eredménytől függetlenül elég. Ha Honvéd ellen kikapunk, matematikai esélyünk akkor is marad, de az már a végletekig necces. Egyelőre felesleges ezért nagyon számolgatni, egy-hat között szóródik a megszerzendő pontok száma. 0 ponttal nincs miről beszélni.
373. totalrecar
2019-05-05 14:45:32 Piros öves, Őstag
Lázadás!!!
372. KáGábor*
2019-05-05 12:57:21 Fekete öves, Veterán
Szerintem csak félrefordították. A meccs utáni sajtótájékoztatón még azt mondta, hogy ha nyerünk, akkor a többi meccstől függetlenül biztosan ellépünk a kieső zónából.

Első  < 5 6 7 89 10 11 12 13 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...