Banner

Ki fog kiesni az élvonalból? A Haladás és az MTK!

Szerző: Szabó József | 2019-05-20 11:30:00

Az Otp Bank Liga 2018/19-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük a Mi csapatunk is.

Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, a mezőnyből kiemelkedő Ferencváros-Videoton kettős mögött, tíz fordulóval a bajnokság vége előtt a dobogó és a kieső hely között mindössze 13 pont a különbség!

Ezen belül, 23 fordulót követően az ötödik - és a kieső hely között csupán nyolc pont a távolság, így a Paks-Puskás-Diósgyőr-Kisvárda négyes igen izgalmas versenyben döntheti el, ki kerüli el az egyik kieső helyet. A másik kieső helyre az eléggé leszakadó Haladás pályázik.

Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg még csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".

A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.

Elsőként íme a hátralévő tíz forduló sorsolása:

A vastagon szedettek a csapatok hazai meccsei, a zöld-sárga-piros háttérszín a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.

Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagramm:




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 2 3 4 56 7 8 9 10 >  Utolsó

411. gbacsi*
2019-05-09 12:24:03 Fekete öves, Veterán
Érdemes elolvasni a mai Kubatov interjút az nso-n. Van benne pár érdekesség. Pl Elekről.
410. gbacsi* |Válasz erre: 404. sapisanyi
2019-05-09 12:22:19 Fekete öves, Veterán
Az komoly, ha ezek valós igazolások lesznek.. s egy tromf: Csank lehet megint a Csaba edzője lesz :)
409. KáGábor* |Válasz erre: 408. mr-d
2019-05-09 05:17:44 Fekete öves, Veterán
Végülis mindegy is... A lényeg, hogy nagyon nyerni kellene szombaton, és akkor ellépünk a kieső helyről.
408. mr-d |Válasz erre: 407. KáGábor
2019-05-08 18:37:57 Fekete öves, Őstag
Jó az, ha van:) Szerintem nem kerül többe, az infrastruktúra meg adott, de nem ismerem a pontos feltételeket.
407. KáGábor* |Válasz erre: 406. mr-d
2019-05-08 18:01:52 Fekete öves, Veterán
Akkor most már csak a pontok kellenek...

Egyébként mi a búbánatnak kérünk nemzetközi licencet?
406. mr-d |Válasz erre: 405. lnorbi
2019-05-08 17:42:25 Fekete öves, Őstag
https://szovetseg.mlsz.hu/hir/ulesezett-az-elsofoku-licencado-bizottsag-tizenhet-klubnak-adott-nb-i-es-licencet
elvileg ez hivatalos, nemzetközit kaptunk
405. lnorbi
2019-05-08 17:33:16 Kék öves, Fanatikus tag
Egy szűkszavú cikkben a klub bejelentette,hogy megvan a licenc. Most már mindenki megnyugodhat.

http://dvtk.eu/17992-Megvan_a_licenc-cikk-labdarugas
404. sapisanyi
2019-05-08 17:16:25 Lila öves, Fanatikus tag
van itt lóvé csak be kell lépni a tábor kapuján: A Ckozep szerint Varga és Lanzafame a kispestiekhez tart, honlapunk úgy értesült, nem elképzelhetetlen, hogy Gazdag Dániel érkezik a helyére az FTC-be. Böde a hírek szerint az élvonalba visszajutó Zalaegerszeg futballistája lehet.
403. dvtk-3534*
2019-05-08 15:32:32 Fekete öves, Veterán
egy nemszabadkimondani a nevét (számokból).hu weboldal nagyon jó interjút készített Granát Balázzsal. Mai napig szereti és szurkol a dvtk-nak :)
402. dvtk-3534*
2019-05-08 14:57:00 Fekete öves, Veterán
Érdekes cikk a mai boon-ról…

"– Az önkormányzat annyit ígért, hogy a következő bajnoki évadtól a 2011-es esztendőével megegyező összegben támogatja a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaságot. Ez azonban nem elegendő ahhoz, hogy a klub tőkehelyzete rendeződjön, így a többségi tulajdonosnak jelentős vállalásokat, lépéseket kellett tennie annak érdekében, hogy a klub a licenceljárásban foglaltaknak megfelelhessen – nyilatkozta lapunknak Sántha Gergely, a DFC Kft. ügyvezető igazgatója."

Nem vagyok megnyugodva hogy meglesz az a licenc, megy a ködösítés mindkét részről. Az önkori szerint teljesítették a dfc kft. szerint nem teljesítette az önkori.

a Kft. szerint LT tett vállalásokat, viszont em mondja ki egyértelműen hogy 100% hogy meglesz a lincenc…

Első  < 2 3 4 56 7 8 9 10 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...