Banner

Ki fog kiesni az élvonalból? A Haladás és az MTK!

Szerző: Szabó József | 2019-05-20 11:30:00

Az Otp Bank Liga 2018/19-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum öt csapat pályázik, köztük a Mi csapatunk is.

Megszokhattuk, hogy a 12 csapatos élvonal kiegyensúlyozott mezőnyt ad, ahogy most is, a mezőnyből kiemelkedő Ferencváros-Videoton kettős mögött, tíz fordulóval a bajnokság vége előtt a dobogó és a kieső hely között mindössze 13 pont a különbség!

Ezen belül, 23 fordulót követően az ötödik - és a kieső hely között csupán nyolc pont a távolság, így a Paks-Puskás-Diósgyőr-Kisvárda négyes igen izgalmas versenyben döntheti el, ki kerüli el az egyik kieső helyet. A másik kieső helyre az eléggé leszakadó Haladás pályázik.

Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőévé válhat, azaz bekerülhet a jelenleg még csak öt csapatos "kiesési mezőnybe".

A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.

Elsőként íme a hátralévő tíz forduló sorsolása:

A vastagon szedettek a csapatok hazai meccsei, a zöld-sárga-piros háttérszín a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.

Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagramm:




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Első  < 8 9 10 1112 13 14 15 16 >  Utolsó

351. CLIPNOH |Válasz erre: 338. pala17
2019-05-01 13:11:39 Piros öves, Fanatikus tag
Én csak arra próbáltam rávilágítani, hogy demagóg, amit írtál. Egy adott nézőpontból közelíted meg, hogy saját magadat igazold. De én is mondhatom ugyanilyen demagóg módon, hogy pl. a Paks elleni meccset megelőzően négy meccsig nyeretlenek voltunk, a Mezőkövesd előtti zakó előtt viszont közvetlenül ott volt a győzelem, így a szánalmas teljesítmény ellenére is lehetett nagyobb a türelem (azzal ellenben, amit te írtál, hogy nálad a Mezőkövesd ellen nyílt ki a bicska). Remélem érted, hogy hova akarok kilyukadni. Mindannyian különbözőek vagyunk, más értékrenddel, véleménnyel, ingerküszöbbel. Ebben soha nem lesz totális konszenzus. De abban mindannyian egyetérthetünk, hogy most már (ismét) fel kell lépni határozottabban, és ITT és MOST kell fellépni, mert a szemünk láttára teszik tönkre a csapatunkat. És ha mi nem lépünk fel, akárcsak egy egyszerű kiírás vagy rigmus formájában, akkor a bűnösök felelőssége örökre a feledés homályába vész!

Hogy mi lesz kiesés esetén, azt meglátjuk...
350. tomi87*
2019-05-01 12:04:29 Fekete öves, Veterán
349. mr-d
2019-05-01 08:55:12 Fekete öves, Őstag
Egy klasszikust idézzek:
-Ki fog kiesni az élvonalból?
-Következő kérdést kérem....
348. gazember* |Válasz erre: 346. pala17
2019-04-30 22:23:05 Fekete öves, Veterán
...főleg hogy fény sincs...
347. Dajdi2
2019-04-30 22:03:01 Fehér öves, Újonc
Na L.T most nyúlj a zsebedbe és kérd meg a hátralévő meccsen az ellenfeleket hogy rúgjanak már egy pár öngólt maguknak, mert mi alkalmatlanok vagyunk rá és kell a gól a bennmaradáshoz.
346. pala17 |Válasz erre: 343. Domoo
2019-04-30 22:00:45 Piros öves, Fanatikus tag
De Te is tudod,hogy minden sorozat megszakad egyszer,legyen az pozitív vagy negatív,és ebben az esetben lehet ott lehetett volna a fordulópont,mint ahogy a negatív így visszagondolva a 2 pesti meccs volt,ami előtt ugyanők (némi szerencsével ugyan),de lehozták azt a 8 meccset. Mindegy mostmár sajnos csak történelem,fölösleges rúgózni rajta. Amúgy sztem 3000-s nézőszámoknál már nem nagyon beszélhetünk "fényrejárókról".
345. pala17 |Válasz erre: 342. vebgy
2019-04-30 21:56:25 Piros öves, Fanatikus tag
:) nem veszem nyilván,de ez akkor sem volt szép,arról nem is beszélve,hogy elég súlyos fenyegetés,ami után ha nem fog semmi rendkívűli történni(nyilván nem lincselés),akkor onnantól súlytalan lesz a szavuk.
344. gbacsi* |Válasz erre: 339. KáGábor
2019-04-30 20:16:09 Fekete öves, Veterán
Jól láthatóan nem nagyon követed a többi csapat meccseit. De nyugodtan gondold azt, hogy a Paks ellen - ha ők is 11en vannak végig - ugyanúgy nyerünk. Szerintem meg nem. Ebben semmi arcoskodás nincs, csak nem értem, mégis milyen pozitívum is volt a Paks ellen, mikor 10-en játszottak ellenünk több mint egy félidőt. Én ebből a meccsből pont ezért nem vonnék le túl sok pozitív következtetést, sőt, de ha te igen, akkor tőlem nyugodtan. Ennyi erővel pl a Várda ellen is tuti nyernünk kellett volna, mert vezettünk? igaz törte a hátunkat a háló ott is a második félidőben, nem is húztuk ki kapott gól nélkül. Meg végülis ami gólt szereztünk, alapvetően nem is mi lőttük még azt sem. (Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogyha Kassai nem csal a Paks Felcsút meccsen, akkor 2 ponttal lenne több a Paksnak, s nem 1 ponttal, ahogy írod, mivel a Paks Felcsút meccs döntetlen lett. Nem olyan bonyolult dolog ez, itt az MB1-ben a győzelemért 3 pont jár, döntetlenért 1. Ezek után kissé fura hogy te írsz nekem bámulatos helyzetértékelésről, meg pökhendi arcoskodásról.)
343. Domoo |Válasz erre: 338. pala17
2019-04-30 19:58:44 Fehér öves, Újonc
Teljesen jó érvelés De! Tedd a szívedre a kezed hogy ez a rigmus nem az első rossz eredmény után született hanem a sorozatos negatív hullám után. Kiesünk. Bármennyire is fáj .De a lelátóról is kihullik a selejt. Arra lesz jó az mb2 hogy végre össze kovácsolódjon a Diósgyőri a Diósgyőrivel! Újból ! És ne csak divat legyen a címer!
342. vebgy* |Válasz erre: 338. pala17
2019-04-30 19:48:51 Fekete öves, Veterán
Ne vedd már te is szóról szóra ezt a rigmust...ami különben is messze nem csak a játékosoknak szól.

Első  < 8 9 10 1112 13 14 15 16 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...