Banner

Ki fog kiesni az élvonalból? A Vasas és a Balmazújváros

Szerző: Szabó József | 2018-06-02 21:45:00

Az Otp Bank Liga 2017/18-es idény két kieső helyének elkerülésére minimum hat csapat pályázik, köztük a Mi csapatunk is.

Rendkívül kiegyensúlyozott a mezőny, a mezőnyből kiemelkedő Ferencváros-Videoton kettős mögött, hét fordulóval a bajnokság vége előtt a dobogó és a kieső hely között mindössze 10 pont a különbség!

Ezen belül, 26 fordulót követően a hetedik- és a kieső hely között csupán három pont a távolság, így a Haladás-Diósgyőr-Felcsút-Balmazújváros-Mezőkövesd-Vasas hatos igen izgalmas versenyben döntik el a két kieső csapat személyét.

Azonban a feljebb tanyázó csapatok se érezhetik magukat biztonságban, így a harmadik-hetedik helyen álló csapatok közül, amely hullámvölgybe kerül, könnyen a kiesési harc résztvevőévé válhat.

A folyamatosan frissülő cikkünkben segítséget nyújtunk a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem áttekinthetőségéhez. Ezzel együtt teret adunk a küzdelem kitárgyalására.

Elsőként íme a hátralévő hét forduló sorsolása:

A vastagon szedettek a csapatok hazai meccsei, a zöld-sárga-piros háttérszín a győzelem-döntetlen-vereség hármasát jelenti.

Itt pedig a kiesésre esélyes csapatok teljesítményét mutató diagramm:

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 34 5 6 7 8 >  Utolsó

444. Szabó József* |Válasz erre: 443. pinatinajkosz
2018-06-02 22:21:07 Fekete öves, Veterán
Reméljük! :)
443. pinatinajkosz |Válasz erre: 441. Szabó József
2018-06-02 22:16:39 Piros öves, Tag
Remélem jövőre nem leszünk érintettek!:)
2018-06-02 22:03:10 Fekete öves, Veterán
Micsoda öröm, hogy Rudika lesgólt lőtt a végén. .)
2018-06-02 21:46:15 Fekete öves, Veterán
Hú, micsoda meccs volt!
Elég nagy örömmel szerkesztettem utoljára a cikket. :)
440. toki*
2018-06-01 18:01:03 Fekete öves, Veterán
Sok a pénzéhes okoskodó a szagmai berkekben pláne, hogy máshogy nem tud kitünni csak ha valamelyik bulvár sajtóban lövi az okosat (tények és rálátás nélkül), a szurkolók javarésze meg a nagyon okos, de amnéziában szenvedő naiv szőke!
439. Bobák Kornél* |Válasz erre: 435. hrabal-tamas
2018-06-01 15:30:20 Fekete öves, Veterán
Az már nem az Ott Erzsis, és még nem a SZEVIÉP-es idő volt, ő hozta magával a Balaton Kft-t vagy jó ég tudja milyen nevűt Siófokról. Tény, hogy azzal lehettünk NB.I-esek, függetlenül attól, hogy az NB.I/B. negyedik helyével akkor kivívtuk elvileg a jogot, de ha ez a megoldás nincs, nem lett volna licencünk. (A Pápa is úgy lett NB.I-es, hogy a Lombard Szombathelyről Pápára költözött, pedig abban az NB.I/B-ben csak nyolcadik hely körül végeztek)
Az afrikaiak sem a klubunk játékosai voltak, hanem Sallóié, vagy cégéé. Amikor innen elment, vitte is magával Foxit, Sadjot, Ebalát. Hubicsákkal együtt nagy szöveg az volt, talán akkor voltam utoljára szurkolói találkozón az ITC-ben.
Egy dolog viszont kétségtelen, akkor volt a legmutatósabb mezünk. Nekem is van olyan, abból az időből származik az egyik mezem, abban jártam meccsekre 2014 végéig. Az anyaga annyira már nem szerencsés.
438. Krapulax |Válasz erre: 435. hrabal-tamas
2018-06-01 13:48:36 Piros öves, Őstag
Inkább csak okoskodó.
A digisportos nagyképű premier league-szakértéseitől rosszul voltam.
437. Rusty Nails |Válasz erre: 436. bred88
2018-06-01 13:47:34 Barna öves, Fanatikus tag
"Elmegy a néger a szélen, beadja középre, másik néger fejel..." :)
436. bred88 |Válasz erre: 435. hrabal-tamas
2018-06-01 12:41:57 Barna öves, Fanatikus tag
olyan okos,hogy belemondta a kamerába,hogy 8 BL szintű négert hozott diósgyőrbe afrikából
muhhhahahah
emlékszik rá valaki?
2018-06-01 12:06:19 Zöld öves, Lelkes újonc
Sallói talán a legokosabb magyar labdarúgó szakember. Nem véletlenül választotta Dárdai Pali a stábjába annak idején. Pont.
Egy rendezett körülmények között működő Diósgyőrben ideális vezető lenne.
Egy Ott Erzsis, SZEVIÉPES DVTK-ban ki a f@szom tudott volna normális munkát végezni? Akkor, amikor a fizetés a tippmix- bunda kombó volt?

 < 1 2 34 5 6 7 8 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...