Banner

Két diósgyőri is a végleges keretben

Szerző: Jáborcsik András | 2016-08-27 15:19:00

Ennél jobb híreket nem is lehetett volna kapni Telkiből!

Bognár István meggyőzte teljesítményével Bernd Storckot és Elek Ákos mellett második diósgyőriként tagja maradt a világbajnoki selejtezőre készülő magyar válogatott keretének.


A magyar válogatott több újonccal, és az U21-es csapat legjobbjaival készült Telkiben az előttük álló vb-selejtezőre. A felkészülést műfüves tesztmérkőzés zárta, melyen bizonyíthattak a fiatalok.

Az mlsz.hu tájékoztatása szerint a fiatalok közül ezúttal a diósgyőri Bognár István, és az újpesti Kálnoki Kis Dávid ragadta meg a lehetőséget, mellettük ott lesz a válogatott keretben Kovács István is (Videoton FC).

Bernd Storck kiemelte: pályafutása során még soha nem dolgozott ilyen fiatal kerettel, egyben hangsúlyozta, hogy a válogatott megújulása a csapat hosszú távú érdeke.

"A folyamat már az Európa-bajnokság előtt elindult, a stratégiai célok miatt olyan játékosok helyére kellett fiatal játékosokat keresnem, mint Vanczák Vilmos vagy Leandro. Az Eb-t követően a csapat több meghatározó játékosa is lemondta a válogatottságot, és ugyan még feltétlenül számítok a rendkívül tapasztalt, de ezúttal sajnos sérült Gera Zoltán segítségére, a szemem előtt már a markáns fiatalítás lebeg. Ez a stratégiai szempont vezérelt a bő keret összehívásánál, majd a keretszűkítés során is. Az elmúlt két hét közös munkája a távlati céljainkat erősítette, és meggyőződésem, hogy ez az európai szinten is fiatal csapat – amely egyben pályafutásom legfiatalabb gárdája is – szolgálja leginkább a magyar futball hosszú távú érdekeit és céljait" – tájékoztatta döntései hátteréről az mlsz.hu-t Bernd Storck.

A szövetségi kapitány az intenzív munkával, fizikai tesztekkel és felmérésekkel zajló összetartás után lejátszott tesztmérkőzést követően hirdette ki a keretét, melyhez a jelenlegi tervek szerint csatlakozhat még az U21-es válogatottból Vida Máté (Vasas) a csapat Liechtenstein elleni, szeptember 1-jén sorra kerülő Eb-selejtezője után.

A magyar válogatott kerete

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Megyeri Balázs (Greuther Fürth)

Védők: Bese Barnabás (Le Havre), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Guzmics Richárd (Wisla Kraków), Kádár Tamás (Lech Poznan), Kálnoki-Kis Dávid (Újpest FC), Korcsmár Zsolt (Vasas), Korhut Mihály (DVSC), Lang Ádám (Videoton FC)

Középpályások: Bognár István (DVTK), Elek Ákos (DVTK), Kalmár Zsolt (RB Leipzig), Kovács István (Videoton FC), Kleinheisler László (Darmstadt), Nagy Ádám (Bologna)

Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Dzsudzsák Balázs (al-Vahda), Németh Krisztián (al-Garafa), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa), Priskin Tamás (Slovan Bratislava) Stieber Zoltán (Kaiserslautern), Szalai Ádám (Hoffenheim)

A keret a Feröer-szigetek elleni világbajnoki selejtezőre készül, amelyet szeptember 6-án rendeznek Tórshavnban. Magyarország a 2018-as, oroszországi vb egyetlen olyan európai selejtezőcsoportjában szerepel, amelyben három Eb-nyolcaddöntős gárda van: az Európa-bajnok Portugália mellett Svájc, a Feröer-szigetek, Lettország és Andorra lesz az ellenfelünk. A kilenc csoportból csak az első helyezettek jutnak ki a tornára, míg a nyolc legjobb második pótselejtezőt játszik majd a részvételért.


forrás: mlsz.hu

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.