Banner

"Jól szervezett, nagyon koncentrált játék" - Feczkó Tamás interjú

Szerző: objektív | 2020-12-04 14:31:00

Az OTP Bank Liga legjobb védelmét kell feltörnie a DVTK-nak szombaton, miközben meg kell találni az ellenfél igen hatékony támadójátékának ellenszerét is. Feczkó Tamás vezetőedzőt kérdeztük a DVTK - FTC mérkőzés előtt. - írja a dvtk.eu

Látható, hogy a szakvezetést mindent megtesz a sikerhez vezető út megtalálásában. A bajnokságot 4-2-3-1-es felállással kezdte a DVTK, majd átállt a 3-4-3-as hadrendre, Mezőkövesden viszont már 5-2-3-ban állt fel a csapat. Legutóbb a kezdőcsapatban is több változás történt, ráadásul Márkvárt Dávid a támadósorban kapott helyet.

- A saját játékunk mellett mindig figyelembe vesszük az ellenfél felállását is, ennek megfelelően alakítjuk ki a mérkőzésre a taktikánkat. A statikus mezőkövesdi belső védők ellen a mozgékonyságra építettünk. Láthatóan nem is tudtak eleinte mit kezdeni Márkvárt Dáviddal, két egymást követő kényszerítő után került rögtön az elején ziccerbe, majd ugyanő indította Stefan Dražićot, aki úgyszintén ziccerből lőhetett. Az első negyedórában kétszer is csak a kapussal álltunk szemben, de ezek az edzői húzások csak győzelem esetén nevezhető jónak, ellenkező esetben csupán próbálkozásnak minősülnek.

Molnár Gáborra még Mezőkövesden sem lehetett számítani, ahol Dejan Karant agyrázkódás miatt le kellett cserélni, és a vérző fejsérülést szenvedő Serhii Shestakov sem tudta végigjátszani a mérkőzést. Szombaton kikre lehet számíthat közülük?

- Molnár Gábor rehabilitációja tovább tart, még mindig gyógytornára jár, és nem edzésre - tájékoztatott a vezetőedző. - A csapatkapitányunk, Dejan Karan igazi harcos, már edzésre jelentkezett, de majd az orvosi stáb mondja ki, hogy szombaton pályára léphet-e. Serhii Shestakov pedig szinte elpusztíthatatlan, összevarrták a sebét, és szerdától százszázalékos intenzitású munkát végez.

A mérkőzés után azt mondta Feczkó Tamás mérkőzés közben a kihagyott helyzetek miatt csak bosszankodni tud. És a vasárnap eltelt napok mire voltak elegendőek?

- Az edzések során minden játékelemet gyakorlunk, a védekezést, az átmeneteket és a befejezést is, bízom benne végre kijön a sok befektetett munka - válaszolt.

Olvasd el a teljes cikket >>>

forrás, fotó: dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23

8. Mama Tanya 2 |Válasz erre: 6. dvtk-3534
2020-12-04 16:54:29 Lila öves, Tag
Úgy tudom Kuttorral tárgyalnak.(??)
7. szombatondelelott* |Válasz erre: 6. dvtk-3534
2020-12-04 16:49:51 Fekete öves, Veterán
5 perce olvastam én is. Érdekes.
6. dvtk-3534*
2020-12-04 16:43:01 Fekete öves, Veterán
idézet az nb1.hu ról

"A diósgyőriek jelenleg a kieső, 11., helyen állnak a tabellán, szombaton a Ferencvárost fogadják, majd két idegenbeli, méghozzá fővárosi fellépésük következik, méghozzá az MTK és a Honvéd vendégeként, majd 2020 utolsó mérkőzésén a Paksot fogadják.

Az nb1.hu információi szerint egyébként a klubvezetők sem elégedettek a gárda szereplésével, mint ahogyan a szurkolók sem.Az nb1.hu úgy tudja, amennyiben a miskolciak vereséget szenvednek a Ferencvárostól, akkor edzőváltásra is sor kerülhet a klubnál, a kispadra meg az a Geri Gergely a legesélyesebb (úgy tudjuk, egy elismert, nemrég még az NB I-ben dolgozó szakemberrel is egyeztettek már a klub elöljárói), aki a minap állt fel az FC Nitra kispadjáról, mert a tulajdonos beleszólt a csapat összeállításába. Játékosként egyébként a felvidéki szakember Magyarországon a Szpari kötelékéhez tartozott."

akkor elvileg nem egy bólogató jános lenne, kérdés, hogy ez jó e Sánthának és LT-nak?

remélem egy erőnléti edzőt is hoz magával.
5. sadab1*
2020-12-04 16:02:24 Fekete öves, Veterán
húúúú mackó! Ezek a sablon dumák. Az a mákod, h a ratyinak fontosabb az ukrán meccs, előtte a barca oktatta! Ezért lehet megúszod egy nagy verés nélkül, de mindenképp húzz innen utána, azonnal!!! /sajnos megint nem lesz ebből semmi/. Ha ennek ellenére is kaptok egy ötöst, na akkor bencus, veled együtt takarodó, a téli alapozást más szakmai körrel akarom látni!!!
4. 10. hely
2020-12-04 15:23:34 Citromsárga öves, Lelkes újonc
1:0, érzem.
3. v1910
2020-12-04 14:59:33 Fekete öves, Őstag
Nagyon helyesen kiváratták Feczkóval a következő kudarcot. Szombat estére viszont remélem megérkezik az új edző, és már a meccs után edzést tart ennek a szerencsétlen társaságnak.
2. grosser
2020-12-04 14:41:17 Piros öves, Veterán
Életemben először tippeltem a tippversenyben magunk ellen. Na nem a megszerezhető pontok miatt, mert arra szarok rá (bocsánat), amennyi összejön a szezonban a játékban, annyi, slussz.
De most hazai győzelmet nagyon nem érzek és még finom voltam :), mondtak kollégák 0:8-at, meg hasolókat, annyi tuti, hogy nem lesz, én egy laza 1:4-et, sajnos ez a realitás.
Bár kérdés, hogy a Barca-verés után mennyire fáradtak el a zöld majmok, de hát van annyira bő a keretük, hogy ez nekik meg se kottyan.
Ja és kedden még játszanak majd Kijevben.
Sokan tudjátok rólam, hogy kárpátaljai (Munkács) születésű vagyok, és volt szerencsém egyszer a kijevi Dinamo stadionjában lenni, az akkori gyárban, ahol dolgoztam Munkácson, össze szövetkeztünk és szervesztünk egy buszos túrát Kijevbe a Dinamo Kijev - Barcelona KEK-meccsre, az út borzalmas volt, Munkács-Kijev kb. 800 km, de a hangulat parádés volt, 80.000 ember a stadionban, de - hál'istennek, nyert a Barca akkor, ha jól felejtek 4:3-ra, talán 1990 vagy 1991 lehetett.
Ketten, egyik kollégámmal a gyárból szurkoltunk a Barca-nak, egyik gólnál fel is ugrott, mondom neki maradjál már, mert meglincselnek. :) De túléltük.
2020-12-04 14:34:44 Fekete öves, Őstag
Péntek délután van, holnap jön a fradi, sehol egy beharangozó, hozzászólás, várakozás, tippelés...tényleg már ennyire senkit nem érdekel a Diósgyőr? :(
Nihil az egész, amire a zárt kapu még rárak egy lapáttal.

 < 1 23

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...