Banner

Jöhetnek a belgák

Szerző: objektív | 2016-06-23 07:41:00

Nem lehetett szavakba önteni azt az örömöt, amit megannyi magyar futballbarát érzett tegnap este, amikor lefújta a játékvezető a portugálok elleni mérkőzést. Az ország focilázban égett eddig is, de a tegnapi utolsó csoportmérkőzés hab volt a torta tetején. Szurkolók tízezrei, százezrei lepték el Magyarország kis-, és nagyvárosait, utcáit, tereit. Igazi euforikus hangulat uralkodott el kis hazánkban, és ezt annak a két tucatnyi embernek köszönhetjük - persze nem kizárólagosan csak nekik tulajdonítva a sikert - akik bennünket, az országunkat képviselik most az Európa-bajnokságon..

Egy fantasztikus mérkőzést láthattunk Portugália ellen - talán mondhatom ezt a semleges szurkolók nevében is - mely alatt háromszor is vezetést szereztünk. Sajnos, mindháromszor egyenlíteni tudtak a portugálok, köszönhették ezt nagyban Ronaldonak, aki az eddigi balszerencséje után - talán ez valamelyest törvényszerű is volt - kétszer is megzörgette a hálónkat. Gera szépségdíjas gólját két másik magyar találat is követte - persze, nem sorrendben - de itt ne feledkezzünk meg azért a szerencse-faktorról sem, hiszen Dzsudzsák mindkét lövése úgy került a kapuba, hogy előtte megpattant a labda. Lövés nélkül viszont nincs gól, úgyhogy ez az érdemeinkből nem von le egy fikarcnyit sem.

A portugál kapitány - nekem pökhendinek tűnő - fogalmazása másmilyen álláspontot sugall, legalábbis így venni ki a sajtótájékoztatón elmondottakból.
"Magyarországnak szerencséje volt két alkalommal is, és ne felejtsük el azért, hogy három gólt is kaptak. Ami minket illet: sikerült a csoportkörön túljutni, szerettünk volna csoportelsőként végezni, és nem így zárni. A három meccs alapján akár azt is megérdemeltük volna, hogy elsőként menjünk tovább. Ma a góllövés ment jól, a védekezés kevésbé, eddig ez fordítva volt. Az első percekben próbáltunk nyomni, de Magyarország jól tartotta meg a labdákat. Ez a meccs számunkra egy döntő volt, de mostantól újabb döntők jönnek."

Az újságírók felvetésére, miszerint lebecsültek minket, ez volt a válasz:
"Nem érzem úgy, hogy nem adtak volna meg eddig a maximális tiszteletet a magyaroknak, vagy a kapitányuknak, de ez nem jelenti azt, hogy nem mondhatok véleményt az ellenfeleinkről."

Az égiek is velünk voltak tehát, talán köszönhető ez annak az akaratnak, elszántságnak, amit a magyar mezben pályára lépő játékosok tanusítottak az eddigi mérkőzések alatt.

A belgák következnek. Mindegy mi a vége, számunkra az elkövetkező mérkőzés(ek) már örömünnepet kell hogy jelentsen(ek). Egy felszabadult, de okos játékkal és ilyen önbizalomtól, akarattól duzzadó mentalitással ők sem legyőzhetetlenek. Már csak azért is lenne érdekes egy ilyen "csoda", mert a következő fordulóban a Wales - Észak-Írország győztese lehetne az ellenfelünk. Gondolkodjunk csak...!

Merünk nagyot álmodni? Fel akarunk ébredni belőle?

táblázat forrása: csakfoci.hu

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.