Banner

Joachim Adukor a DVTK labdarúgója

Szerző: dfcwolf | 2019-07-01 14:09:00

Ahogyan már egy június 17.-én megjelent Facebook posztban megemlítettük, az egykori ghánai U23-as válogatott, Joachim Adukor a DVTK ötödik nyári igazolása.

A 26 éves labdarúgó, aki legutóbb a bosnyák bajnok és kupagyőztes FK Sarajevo csapatát erősítette a középpálya több posztján is használható, de a védelem közepén is megállja a helyét. Már egy hete Diósgyőrben készül, és pályára lépett a DVSC elleni felkészülési mérkőzésen

Joachim Adukor a tengerparti Temában született, és az észak-ghánai Bolgatanga városában nevelkedett egy hatgyerekes családban. A ghánai FC Parma és az Emirates SC utánpótlásában tanulta meg a foci alapjait, ahol 18 évesen felfigyelt rá a svéd élvonalbeli Gefle IF. Három évig játszott Észak-Európában, közben meghívták a ghánai U23-as válogatottba is. Utána Portugáliában, Franciaországban és Krétán légióskodott, legutóbb a bosnyák FK Sarajevo labdarúgójaként bajnokságot és kupát nyert.

Pályafutása során 7 mérkőzést játszott az Európa Liga selejtezőjében 2013-ban az észt Trans Narva és a ciprusi Anorthosis, 2018-ban az örmény Banants és az olasz Atalanta ellen.

Joachim Adukor középső védőként és védekező középpályásként is hasznos tagja lehet a csapatnak - nyilatkozta Tajti József, a DVTK sportigazgatója. - Sok évnyi európai tapasztalattal rendelkezik, ahogy az edzéseken is bizonyította, azonnal bevethető. Tavasszal előszerződést kötöttünk vele, amit a szarajevói szerződésének lejárta után véglegesítettünk. Reményeink szerint nagyon komoly erősítést jelent a leigazolása

Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek - mondta el Joachim Adukor. - Bevallom őszintén, korábban nem sokat tudtam a DVTK-ról, de mielőtt tavasszal aláírtam volna az előszerződésem, alaposan utánanéztem a klubnak. Szerencsém volt, mert egy régi ghánai barátom, Abraham Frimpong az FTC-ben játszik, és ő biztatott, hogy fogadjam el az ajánlatot, mert Magyarországon rendezettek a körülmények, és egyre jobb a bajnokság is. Motiváltan érkeztem Diósgyőrbe, szeretnék a DVTK-val jól szerepelni a bajnokságban. Egyéni célkitűzéseim megegyeznek a csapatéval, mert a labdarúgás csapatsport, ezért közösen kell küzdeni a céljaink eléréséért.

ELOLVASOM AZ EGÉSZET>>>

fotó:dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 > 

17. farao57
2019-07-01 23:01:33 Fehér öves, Lelkes újonc
Remélem, sok örömet fog szerezni nekünk DVTK szurkolóknak. Számunkra nagyon szomorú ez a nap. Drága fiam ezen a napon, 5 éve, halt meg csecsemőmirigy-visszamaradás okozta embóliában. A 25 évet sem élte meg. Mindene volt a Diósgyőr és a Macik. Minden hazai meccsen ott voltunk a nagyobbik fiammal együtt. Még együtt sirattuk Rakaczki Bencét és fél év sem telt el Ő is elment. A síremlékére rávésettem a diósgyőri címert és minden nap elmormogom a sírjánál, hogy Ő "... volt a legjobb gyerek, AMÍG ÉLT..."
Bocs, hogy ilyen tragikus dologról írtam, de szomorú szívvel ki kellett írnom magamból.
16. tvk-003 |Válasz erre: 14. Kezdökör
2019-07-01 18:57:09 Barna öves, Fanatikus tag
Talán olimpiai válogatott lehetett ott 23 év alatt a korhatár.
2019-07-01 18:23:54 Fekete öves, Veterán
Udv nalunk.
Szerdan delutan ot oratol ujra megnezhetjuk. Vagyis a hivatalos 17:00ra irja a csaba elleni itthoni merkozest.
14. Kezdökör |Válasz erre: 11. Szabó József
2019-07-01 17:32:16 Piros öves, Őstag
Én úgy tudom, hogy sem a FIFA, sem pedig az UEFA hivatalosan nem ismer el olyat, és ezáltal nem is versenyeztet, hogy U23. U21 után már a felnőtt válogatott jön. Lehet, hogy tévedek, nem tudom!
13. diodio
2019-07-01 17:07:23 Barna öves, Fanatikus tag
Meg jött *Odakur*remélem jól be épül a csapatba és akkor kiabálhatjuk, hogy odakur Adukor.
Hajrá Diósgyőr!!!!
12. gbacsi* |Válasz erre: 9. zorba
2019-07-01 16:02:35 Fekete öves, Veterán
Ez LT játékos ügynöki cége lehet a valóságban? “költői kérdés”
11. Szabó József* |Válasz erre: 10. Kezdökör
2019-07-01 15:46:59 Fekete öves, Veterán
Itt van Ghánai U23:
https://www.transfermarkt.com/ghana-u23/kader/verein/46770
Itt van benne Joachim (még a 2015/16-os szezonból):
https://www.transfermarkt.com/ghana-u23/kader/verein/46770/plus/0/galerie/0?sais
10. Kezdökör |Válasz erre: 4. bred88
2019-07-01 15:41:07 Piros öves, Őstag
A manegere az U23 válogatott dumával tette „versenyképesebbé” a piacon. :) Aztán lehet, ha jól teljesít nálunk meghívót kap a ghánai U27-es válogatottba is. :)
9. zorba*
2019-07-01 15:28:32 Fekete öves, Veterán


forrás: https://www.imgrumweb.com/post/BzX3ijuHWPV
8. KáGábor*
2019-07-01 15:13:26 Fekete öves, Veterán
Üdv Diósgyőrben! Sok sikert kívánok!

 < 12 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...