Banner

Jó esélyünk van a továbbjutásra

Szerző: Jáborcsik András | 2017-11-15 20:16:00

A klubtörténelemben első alkalommal jutott tovább a DVTK Jegesmedvék csapata a Kontinentális Kupa második köréből. Olaszországban a házigazda Ritten Sport mellett a francia Grenoble Bruleurs de Loups és a kazah Nomad Astana vár Mikael Tisell tanítványaira a harmadik körben, ahonnan két csapat jut a négyes döntőbe.

A csapat szerdán még Miskolcon edzett, majd csütörtökön Budapest és Milánó érintésével autóbusz, repülő, autóbusz kombinációval utazik Dél-Tirolba a háromszoros bajnok DVTK Jegesmedvék.

- A Kontinentális Kupa harmadik selejtezőköre a következő szint, ahol erősebb csapatok várnak ránk - nyilatkozta Mikael Tisell, a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője. - Ezzel együtt jó esélyeink vannak, mert a Visegrád Kupában hasonló színvonalon játszó csapatokkal találkozunk, és már sokszor megmutattuk, hogy ellenük is versenyképesek vagyunk. Tiszteljük mindhárom ellenfelünket, mert jó játékerőt képviselnek, azonban szeretnénk a továbbjutást jelentő két hely egyikén végezni.

- Három nap alatt három kemény meccset játszunk, döntő lesz, hogy ki milyen gyorsan tud regenerálódni - osztotta meg Galanisz Nikandrosz, aki korábban már szerepelt a Kontinentális Kupa harmadik körében. - Úgy érzem, készen áll a csapat a hétvégére, tudjuk, hogyan kell beleállni a meccsekbe. Nagyon bizakodó vagyok, hogy lesz esélyünk a továbbjutásra.



Kontinentális Kupa, 3. forduló (Ritten, Olaszország)

2017 november 17., péntek
16:00 Nomad Astana - DVTK Jegesmedvék
20:00 Ritten Sport - Grenoble Bruleurs de Loups

2017 november 18., szombat
16:00 Grenoble Bruleurs de Loups - DVTK Jegesmedvék
20:00 Nomad Astana - Ritten Sport

2017 november 19., vasárnap
16:00 Grenoble Bruleurs de Loups - Nomad Astana
20:00 DVTK Jegesmedvék - Ritten Sport


forrás: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
7. Bobák Kornél* |Válasz erre: 6. perecesi-diosgyor-szurkolo
2017-11-17 11:25:34 Fekete öves, Veterán
Király vagy! :)
2017-11-17 10:23:19 Fekete öves, Veterán
A Rittner Buam oldalan lesz kozvetites 15:45-tol

https://www.rittnerbuam.com/it/continentalcup-cup/continental-cup-livestream/#clip=9sopqhfr76kg
5. grosser
2017-11-17 04:35:41 Piros öves, Veterán
Pont jó időpont, kb négyre érek haza, lefőzöm a kávét és meccs közben kortyolgathatom egy cigi mellett. :) Feltéve, ha lesz élő stream, de miért ne lenne.
Más, valaki elmagyarázná, hogy miért van az, hogy évek óta sikeresek vagyunk, háromszor nyertük meg a bajnokságot meg a ligát, és egyetlen edző se maradt itt, minden évben cserélünk, miért?
2017-11-16 06:44:09 Piros öves, Őstag
Hajrá Fiúk! Én bízom ebben a Csapatban s legfőképpen az eronletunkben. Amennyiben a holnapi meccs megvan, úgy vasárnap ki-ki mérkőzés lesz az olaszokkal. Nagyon fontos a holnapi rajt. Mindenki ismeretlen mindenkinek. Rögtön daráló módban kell kilépünk a jégre, hogy megremegjen az ellenfél. Amennyiben mi diktáljuk a tempót, úgy meglesz a mecs. Itthon egy egész megye s most országszerte is szoritanak!
3. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 1. Bobák Kornél
2017-11-15 22:33:30 Fekete öves, Veterán
Remelem az iihf valamit csinal, azert megiscsak egy kupa dontojenek kapujaban a csapatok. Most mibe telne nekik mondjuk 3 kozvetitokamera szemelyekkel, meg egy partatlan kommentator?
Es kitenni nekik a youtubera a hivatalos csatornajukra.
Nezve az olasz forrasokat ott semmi erdemlegeset nem leltem. Talan holnap talalok valami okosat is.
2. abori
2017-11-15 21:08:38 Lila öves, Fanatikus tag
Tavaly egy innsbrucki u12-es tornán már megvertük a Ritten csapatát. ;) Hajrá fiúk!
2017-11-15 20:55:22 Fekete öves, Veterán
Francia, kazak, olasz ellenfelekkel talán soha nem játszottunk még. Én már nagyon izgulok. Lesz valahonnan közvetítés?
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...