Ítéletnap

Ahogyan az előző két évben is, most is az utolsó fordulóban fog eldőlni az, hogy jövőre is az első osztályban láthatjuk csapatunkat, vagy meg kell elégednünk egy alacsonyabb bajnoksággal. Ha azt nézzük, hogy az elmúlt két esztendőben csak az óriási szerencse segített nekünk abban, hogy bent maradjunk, akkor kijelenthetjük, nem kellene nagyon csodálkoznunk azon, ha esetleg kipottyannánk. De még ha nem is érdemelnénk meg a teljesítményünk alapján a bentmaradást, kit érdekel? Szerintem egyetlen diósgyőri érzelmű szurkolót sem, és abban is biztos vagyok, hogy sok semleges fociszerető is inkább annak drukkol, hogy ne essünk ki.

Nem akarok újra belemenni abba, ki érdemli meg, hogy NB1-es legyen és ki nem, hiszen úgyis minden a pályán dől el, és ha mi is hoztuk volna a fontos pontokat, akkor nem lennénk gondban. Felesleges azzal foglalkozni, milyen eredmények kellenek ahhoz, hogy vereség esetén is mi örüljünk, mert erre nem szabad hagyatkozni. Ha már a saját kezünkbe került a sorsunk egy fantom síppal, akkor ragadjuk is meg a lehetőséget és arassunk győzelmet holnap. Akkor majd nem kell a telefonokat nyomkodni a meccs után és együtt örülhet majd 12 000 ember a stadionban.

Mert erre a csapatra most ennyien kíváncsiak. Tudom, olcsó a jegy, de akkor is. Teltház előtt játszik a kiesés elől menekülő DVTK! Bele sem merek gondolni abba, hogy mi lenne itt, ha nem az utolsó két hely fenyegetne minket, hanem az első három hívogatna. Milyen jó lenne sikereknek szurkolni egy olyan szurkolótáborral, aki ezt nagyon megérdemelné. Megint bebizonyosodott, hogy elég egy szikra annak, hogy ez a pislákoló diósgyőri tűz újra belobbanjon.

Azt kérem a szakmai stábtól, hogy ha sikerül kiharcolni azt, amit mindannyian szeretnénk, tegyenek meg mindent azért, hogy ez a tűz égve maradjon! Mindenkinek jobb lenne.

A holnapi meccsben még az is jó, hogy lesz végre ellenfél a lelátón, akik arra készülnek, hogy leszurkolják a hazai tábort. Merész vállalkozás és becsülendő, de biztos vagyok abban, hogy ez nem fog sikerülni. Holnap mi leszünk a győztesek a szurkolásban és nagyon remélem azt, hogy a pályán is. Sokkal édesebb lenne a bentmaradás, ha az saját erőből menne. A kiesésre nem gondolok és nem is beszélek róla!

Egy jó meccset várok és győzelmet. Nem érdekel, hogy az ellenfél csapata előrébb áll a tabellán és sokkal erősebb a kerete! A saját csapatom érdekel és bízom benne, hogy a szurkolók segítségével képesek lesznek nyerni!

Holnap este eldől, hogy sírunk vagy nevetünk, de abban biztos vagyok, hogy menny és pokol vár ránk majd a mérkőzés érzelmi hullámvasútja közben. 90 perc. Ennyi lesz az egész, eddig kell a pályán és a lelátón odatennünk magunkat. Aztán majd ítéletet hirdetnek.

De mi fel vagyunk készülve mindenre. Rajtunk nem fog múlni. Mert MI VAGYUNK A DIÓSGYŐR!