Banner

Isten éltessen Gyuri Bácsi!

Szerző: Jáborcsik András | 2015-12-10 18:09:00

A mai napon ünnepli 66. születésnapját csapatunk legendás kapuvédője, Veréb György.

Gyuri NB1-es pályafutása 1968. március 31-én kezdődött. Ezen a napon az MVSC pályán fogadta a DVTK az Újpesti Dózsa együttesét.

A Varga Lajos által összeállított „A Futball-labda diósgyőri útja” című könyv így emlékezik vissza erre a mérkőzésre:

„A hónap utolsó mérkőzésén az Újpest ellen Veréb állt a háló elé. Az újoncnál elsőként Dunai Antal tette le a névjegyét, amikor a 61. percben gólt szerzett a kifutó kapus mellett. Gyuri mégsem vesztes, hanem döntetlent hozó mérkőzésen mutatkozott be, mert a játékidő vége előtti percben nagy kavarodás után Szucsányi a mellel maga elé tett labdát továbbította a vendégek hálójába.”

Az első idényben 11 találkozón védett, majd az 1970-71-es bajnokságtól kezdődően vált stabil csapattaggá.

Harminc éves pályafutása során bajnoki bronzérmet szerzett és kétszer hódította el csapatával a Magyar Népköztársasági Kupát.

Olyan felejthetetlen kupamérkőzéseken védte kapunkat, mint a Besiktas és a Hajduk Split elleni Kupagyőztesek Európa Kupája meccseken, valamint a Rapid Wien, a Dundee United és a Kaiserslautern elleni UEFA Kupa mérkőzéseken.

Két alkalommal védte az olimpiai válogatott hálóját. A lengyel és a csehszlovák válogatott elleni mérkőzésen is sikerült megőriznie hálóját a góltól. Sokak szerint a válogatott azért nem jutott ki az olimpiára, mert az utolsó mérkőzésen, a csehszlovákok elleni idegenbeli találkozón Lakat Károly a jó formában levő Veréb helyett Mészöly Kálmán nyomására Katzirz Bélát állította a kapuba.

Gyuri így emlékezett vissza erre a napra: „Volt egy óriási hátrányom, a 176 cm-es magasságom. A prágai visszavágóra engem jelöltek. Előtte sokak szerint jól védtem, jó formában voltam. Prágában szinte glória vett körül, de a rádióban az esti hírekben Salamon Józsival együtt hallottuk, hogy nem én fogok védeni. Még akkor sem mondták meg Mészölyék. Az utolsó pillanatig vártak vele. Gondolom, én nem kaptam volna gólt. Nem estünk volna ki. A csehek jutottak ki a moszkvai olimpiára és bajnokok is lettek.”

Veréb Gyuri pályafutásának méltatásakor két mérkőzést feltétlenül ki kell emelni!

1981. október 7. Újpesti Dózsa – DVTK 1 – 1

Részlet „A Futball-labda diósgyőri útja” című könyvből: „A közel négy hónapos mellőzés után visszatérő kapus, Veréb György nagyszerű teljesítményt produkált Újpesten. A DVTK a 18. percben Kolár öngóljával vezetéshez jutott, ami a 82. percig tartott. A sosem volt, de a játékvezető által megítélt 11-est Veréb sem tudta hárítani. A mérkőzés tudósítója, Lakat T. Károly a korábban alig-alig előfordult 10-es osztályzattal honorálta a Népsportban a kapus egész mérkőzésen nyújtott pazar teljesítményét.”

1998. június 6. DVTK - Videoton 4 – 1

A bajnokság zárómérkőzésen Tornyi Barnabás a sérült Rácz Róbert helyére a kapusedzőként dolgozó, 49 éves Veréb Györgyöt állította a kapuba. Gyuri korát meghazudtoló frissességgel őrizte hálóját. 4-1-es vezetésnél a 68.percben a közönség hatalmas ünneplése közepette cserélte le Tornyi Barnabás.

Érdekesség, hogy a helyére beálló 17 éves Dávidot néhány perc múlva kiállította a játékvezető és tizenegyest ítélt a vendégek javára. Kiser Laci állt a gólvonalra és szenzációs vetődéssel kivédte a büntetőt.

1988 áprilisában Csáki József, a DVTK vezérszurkolója ezekkel a szavakkal méltatta Gyuri 20 éves pályafutását a DVTK műsorfüzetében:

Kedves Gyuri!

Valamennyi DVTK szurkoló nevében gratulálok ahhoz a ritka jubileumhoz, amivel nem sok magyar labdarúgó dicsekedhet.

1 csapatban 1 poszton 20 év.

Szép! Visszapillantva, 20 év röpke idő, mégis mennyi közös szép emléket jelent. Feljutás, bentmaradás, kupasikerek, dobogós helyezés, olimpiai válogatottság, majd néhány, napjainkig tartó gyengébb esztendő, de Veréb mindenkor csapata rendelkezésére állt és a szurkolók kevésbé aggódtak, ha az ellenfél támadott.

Köszönjük Gyuri!

Ritka jubileumod alkalmából szívből kívánom Neked és mindnyájunknak, hogy ősztől újra NB1-es játékosként köszönthessünk 21. DVTK idényed alkalmából.

Szurkolótársaim nevében is szeretettel: Csáki József”

Gyuri Bácsi a csapathoz és a városhoz való hűségének elismeréséért idén a város napján tartott ünnepi közgyűlésen "Miskolc város sportjáért" díjban részesült.

Pályafutása elismeréseként számos kitüntető cím birtokosa:

1992-ben a belügyminiszter dísztőrt adományozott számára sport- és munkateljesítményéért;

2003-ban Miskolc város közgyűlése Nívó-díjjal jutalmazta;

2006-ban az abaújszántói Szent Ivó Borlovagrend tiszteletbeli tagja;

2007-ben szülőfaluja, Méra díszpolgári címet adományozott neki.

Fáradhatatlanságát mi sem bizonyítja jobban, hogy jövőre immár 10. alkalommal kerül megrendezésre az abaújszántói futball motorja, Soltész Zoltán által szervezett Veréb-Kövesfalvi kapustábor. Ezeken évről-évre töretlen lelkesedéssel adja át tapasztalatait az ifjú kapuspalánták részére.


Gyuri Bácsi!

A DVTK szurkolók nagy családja nevében mi is nagyon boldog születésnapot kívánunk és bízunk benne, hogy még sok-sok éven keresztül láthatunk a csapat mellett munkálkodni és reméljük, hogy ez idő alatt még nagyon sok siker fog a nevedhez fűződni!

Isten éltessen sokáig!

Halhatatlanok, akik örökre beírták magukat a DVTK történelemkönyvébe: Veréb György, Salamon József, Borostyán Mihály, Fekete László és Görgei János.

Csapatképek Gyuri pályafutásából:

1970-71 - Veréb az álló sor jobb szélén

1972-73 - Veréb az álló sor közepén fekete mezben

1979-80 - Veréb az álló sorban jobbról a harmadik, zöld mezben

1980 Magyar Népköztársasági Kupa győztes csapat - Veréb az álló sor jobb szélén

fotók: magánarchívum és minap.hu

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.