Banner

InStat DVTK-Debrecen

Szerző: Jáborcsik András | 2016-09-25 15:35:00

Szurkolótársunk, Mr.D így értékelte a mérkőzést hozzászólásában: "Nehéz érdemben elemezni, mert számomra ez a védekezési forma, amit játszunk, ismeretlen. Nem voltam ott az öltözőben, nem tudom, hogyan gondoltuk megállítani a Tőzsér, Szakály, Holmann középpályát három középpályásunkkal, akik még mélységben is tagozódnak? Ezzel megnyúlik a védekezésünk, mind középen, mind szélen hatalmas területek vannak, ezáltal minden támadásuk olyan, mintha rendezetlen védelemre jönnének, széleken is könnyedén 2-1-ket tudtak kialakítani. Az eredményt láttuk az első félidőben, milyen szabadon jöttek a védelmünkre a debreceniek. A keretben összesen van három belső védő, akiből egy sérült, egy meg nyomás alatt rendre rossz döntéseket hoz. Így bevállalni ezt a rendszert bátor vállalkozás, tökös gyerek Horváth. Az eredményt tekintve viszont annyi látszik, hogy a rendszer előnyét nem tudjuk kiaknázni, nem birtokoljuk a kapu előtti területet, rendre kapunk onnan gólokat. Érdekes lenne összehasonlítani a Szivics, Egervári, Horváth-féle védekezést, aki nyitott szemmel figyelt, láthatta a különbséget (talán annyit, hogy Szivicsnél a zaphod által kedvelt széleket hagytuk inkább szabadon, Egervárinál a halfspaceket, Horváthnál meg "mindent"). Az első félidőben talán egyszer indítottunk a félpályára feltolt debreceni védelem mögé, csatáraink a leshatáron statikusan állva várták a labdát. A labdabiztos debreceni középpálya (és általában az érdemi, csapatszintű letámadás hiánya) miatt középpályás labdaszerzés sem volt, nem volt esély rendezetlen védelemre vinni a labdát.
A másodikban több dinamikus mozgás volt, ezzel sikerült saját kapuja elé nyomni az ellenfelet, voltak beindulások végre, de botorság azt várni, hogy 90 percig ezt meg tudjuk tenni."


Listavezetők: kapura lövések / pontos passzok száma / nyert párharcok száma


forrás: mlsz.hu

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.