Banner

Instat DVTK - Vasas

Szerző: objektív | 2016-08-22 15:52:00

A küzdelmes mérkőzés ellenére sportszerű volt a 90 percnyi játékidő, mindössze háromszor villant sárga lap a játékvezető kezében. A csapatok statisztikáját figyelembe véve most is, mint eddig, szinte a mért adatok minden elemében alulmaradtunk ellenfelünktől. A javulást a múlt héthez képest a labdabirtoklás hozta, itt a százalékos arány majdnem egál lett. Szombathelyen volt lehelletnyivel jobb a mutatónk, itt 47,55% szerepelt a csapatunk neve mellett. Hasonló volt a Honvéd ellen is itthon, de annak tudjuk, mi lett a vége. Lövési kísérletekből már kétszámjegyű az eredmény, bár a kaput eltaláló lövések számában nem tudtunk előrelépni. Szögletek számát tekintve nagy vendégfölény mutatkozott meg, és a pontos passzok száma is 160-nal volt több ellenfelünknek. A nyert párharcok számában javulás mutatkozott, ebben a statisztikában kitűnt a küzdeni akarás, a lelkesedés, aminek az elmúlt fordulókban hiányát láttuk csapat-, illetve egyéni szinten.

Érdekes a kapuralövések személyekre történő lebontása. Csapatunk legeredményesebb játékosa a védő Lipták volt, aki 2-ből 2-szer talált kaput a lövéséből. Pontos passzok tekintetében a grúz válogatott játékosunk vitte a prímet 39 "szemes" labdával.

A nyert párharcokat figyelembe véve Lázár, Bacsa, Daushvili a dobogós sorrend, ez annak függvényében lehet elgondolkodtató, hogy éppen a legtöbb párharcot nyert játékost érték kritikák szurkolói oldalról. Ebben a mutatóban bizton állítható, hogy nem szolgált rá ezekre az észrevételekre, legalábbis ebben a mért statisztikában semmiképp.

Oszd meg te is az észrevételeidet a statisztikákkal kapcsolatban!

És ezt olvastad már?
Banner

Ez egy archivált cikk, így nincs lehetőség hozzászólás írására.