Banner

Honvéd - DVTK 1-0

Szerző: objektív | 2019-11-09 13:33:00

Tévés mérkőzés lesz a mai látogatásunk Kispestre az OTP Bank Liga 12. fordulójában. Az összecsapás 19:30-kor kezdődik.

Két győztes meccset követően a Honvéd ellen gyarapíthatjuk pontjaink számát, amire szükségünk is lenne az elkövetkező nehéz sorozat előtt. Az önbizalom remélhetőleg felfelé ível a játékosokban, mert az kell a jó megoldásokhoz, a tiszta fejekhez, az 1-1 elleni párharcokhoz és ami a legfontosabb, a kapu előtti helyzetek kihasználásához.

Feczkó Tamás meccs előtti nyilatkozatából pár mondat:

Igen, és nagyon bízunk benne, hogy még nagyon sokáig tovább javul a hangulatunk. Ehhez az kell, hogy legyőzzük a nagyon jó formában játszó Honvédet. Ellenfelünk a legutóbbi öt mérkőzésen egy döntetlen mellett négy győzelmet aratott, ezért nehéz mérkőzésre számítok, de azért utazunk Budapestre, hogy három ponttal térjünk haza.

A Kisvárda ellen jó százalékban használtuk ki a helyzeteinket, ezt szeretném a Honvéd ellen is látni. Serhii Shestakov rögtön a mérkőzés elején értékesítette első lehetőségét, egészen másként indult emiatt a találkozó. Az edzéseken külön hangsúlyt fektettünk a támadásépítésre és a támadásbefejezésre, valamint gyakoroltuk, hogyan tudjuk megbontani a Honvéd ötvédős rendszerét.

OTP Bank Liga 12. forduló

Budapest Honvéd FC - Diósgyőri VTK 1-0 (1-0)

Miskolc, DVTK Stadion, 2669 néző. Játékvezető: Pintér Csaba (Buzás Balázs, Szert Balázs; Csonka Bence; Takács János).
Honvéd: Tujvel - Batik, Kamber, Lovrić - Uzoma, Vadócz, Nagy G., Gazdag, Aliji - Lanzafame, Moutari. Vezetőedző: Giuseppe Sannino.
DVTK: Danilović - Polgár, Brković, Karan, Tamás M. - Márkvárt, Iszlai - Shestakov, Rui Pedro, Prosser - Hasani. Vezetőedző: Feczkó Tamás.

Csere: Hasani helyett Ivanovski az 58., Rui Pedro helyett Szabó B. a 66., Shestakov helyett Bacsa a 72., Vadócz helyett Kesztyűs a 74., Moutari helyett Banó-Szabó a 81., Gazdag helyett Ben-Hatira a 86. percben.
Sárga lap: Karan a 40., Brković a 80., Márkvárt a 81., Nagy G. a 90+4., Banó-Szabó a 90+5. percben.
Piros lap: Ivanovski, Sannino és Feczkó a 90+3. percben
Gólszerző: Lanzafame (1-0) a 29. percben.



Edzői értékelések

Giuseppe Sannino: - Egy küzdelmes mérkőzést láttunk, a mi részünkről is volt benne küzdelem, és a labdabirtoklás terén is győzedelmeskedtünk.
El kell ismerni a DVTK teljesítményét is, az utóbbi időben feljöttek, 2 győzelmet arattak és egy döntetlent játszottak. Az én csapatomon látszódott, hogy sokat kivettek belőlük az utóbbi mérkőzések, megérdemeljük a szünetet.
Az új játékosok sokat segítettek a javuló eredményekhez, Tujvel leigazolása önbizalmat adott a védelemnek, ami ma is látszott.
A szívemet is beleadom a munkába, olyan vagyok, mint egy vulkán, de soha nem az ellenfél vagy a játékvezetők ellen kiabálok a kispad előtt, megadom a tiszteletet nekik. Korábban is mindig a technikai zóna elhagyásáért tiltottak el, ezt a szabályt nagyon szigorúan veszik Magyarországon. Semmi problémám nincs a hivatalos személyekkel, elnézést kérek tőlük!


Feczkó Tamás: - Ma nem játszottunk olyan jól, ahogy kellett volna, ezzel együtt nem érdemeltünk vereséget, reálisabb lett volna a döntetlen. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a második félidőben nem tudtunk ziccereket kialakítani, hiába kerültünk a Honvéd védelmi vonala mögé. Mindig rossz megoldásokat választottunk, hiányzott a támadójátékból az a kreativitás, ami az elmúlt mérkőzéseket jellemezte. Vezető góljuk után a hazaiak visszahúzódtak, többet birtokoltuk a labdát, de lassan járattuk az ellenfél térfelén. Sajnos csak öt percig játszott együtt a Rui Pedro-Ivanovski páros, pedig ekkor kissé megélénkült a támadójátékunk, még ha nem tudtuk nagy nyomás alá helyezni az ellenfél védelmét.
Legutóbb két éve küldtek el a kispadtól, de érthető módon minden edző felfokozott hangulatba kerül, ha a 93. percben elveszíti az egyik kulcsjátékosát egy kiállítás miatt.


Összefoglaló: dvtk.eu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23 4 5 6 7 >  Utolsó

209. filmcom |Válasz erre: 208. filmcom
2019-11-10 21:57:55 Barna öves, Fanatikus tag
most nem azért, mert 6-1-re győzött a Fradi... DE.... Egyszerűen k.rva ki.aszottul nem fáradtak el a Debrecen ellen... (a kupameccs után..)
(Én nagyon azt tippelten a szünetben, hogy nem fogják bírni......!)
208. filmcom
2019-11-10 21:53:58 Barna öves, Fanatikus tag
szóval... hogy ne fogyjon el a tudomány a 16-os előtt, azért kell(ene) a legmélyebben a "zsebbe nyúlni" ezt próbáljuk évtizedek óta megúszni... :( (és innentől másodlagos hogy ki is az edző...)

az erőnlét már sokkal egyszerűbb lenne... ( szinte faék egyszerűségű ...!!) (Futni még Forest Gump is tudott, pedig nem volt egy "agysebész".. mint tudjuk...)
2019-11-10 21:19:35 Piros öves, Fanatikus tag
Nyáron Zsolnai,Vági,Tabakovic,Adoukor érkezett erősítésének a tavalyi rém gyenge csapatunkhoz mezőnybe.Volt valaki a vezetésben, aki egyetlen apró felelőst is kérdőre vont volna a szakmai,orvosi,ügynöki stábból akiknek ezeket a fiukat köszönhetjük?
206. totalrecar
2019-11-10 20:01:25 Piros öves, Őstag
Remélem Feczkó Tamás karácsonyra kér 3-4 játékost, és egy megfelelő erönléti edzőt L. T. - től!
205. zaphod |Válasz erre: 202. KáGábor
2019-11-10 18:32:23 Fekete öves, Őstag
feleslegesen vitatkozol velük. érvek nem hatnak.
204. gbacsi* |Válasz erre: 202. KáGábor
2019-11-10 15:32:22 Fekete öves, Veterán
Jelen pillanatban úgy néz ki látva a kommenteket, hogy te mész szembe az autópályán, s még te vagy felháborodva. A Jani nem tudom kicsoda, de furcsa hogy itt valamiféle erkölcsi felsőbbrendűséggel irogatsz, hogy te belekötsz mindenkibe, aki neked nem tetsző kommentet ír(?), s utána meg leírod, mégsem, mi vagyunk az értetlenek. Még jó, hogy ellentétben velünk te nem vagy az. Rendben. Igaz, ha meg szerinted az fikázás hogy pl Szabó láthatatlan meg Pedro nem tavaszi önmaga, - ami egyébként tény mindkét játékos esetén - akkor lehet mégsem nálunk értetleneknél van a baj. Ugyanis a fikázás az lenne, - szerintem, mint értetlen szerint - ha mindkettő tegnapi produkciójára azt írta volna itt bárki is hogy egy nagy sz@r. De ilyen nem történt.
203. sadab1* |Válasz erre: 198. KáGábor
2019-11-10 15:28:45 Fekete öves, Veterán
Figyelj már ide! Már megint fennen hangoztatod itt -akármibe is csomagolod- a felsőbbrendűséged, h másokat mocskolsz a mézes-mázas szavaiddal! Pont, h te nem érted meg, h ez egy fórum!!! Pláne mi abban a gyalázkodás, h vkit "értékelhetetlennek v árnyéka önmagának" ír az ember! Vegyél vissza, mert pont, h te nem érted a szavakat illetve lehet, de pusztán csak kipécézel embereket az értetlenséged miatt, mert neked nem tetszik az írományunk! Többségben van ez a fajta vélemény, mit nem értesz ezen, bárhogy szenvedsz ellene! A csapatról, klubról, írunk kritikát /bár neked az értékelhetetlen és az árnyéka önmagának gyalázkodás, ejj-ejj, értelem, az általad hangoztatott!/ nem egymásról, amit a magad fajták feszt csühölnek és kezdenek itt. Megírom neked, h bármennyire is szeretnéd, nem fogod tudni ezeket az embereket kiírtani innen!!! Bár biztosan jobb volna összesen 10 hszben, ha egymást szopkodnátok! Így érthetőbb? Ez közelebb van a trágársághoz, de te ebből se értesz biztosan! Írtam már: nem kell Minket elolvasni v lépj tovább, mert ha nem kezdesz bele Mi sem basztatunk!
202. KáGábor* |Válasz erre: 199. gbacsi
2019-11-10 15:16:56 Fekete öves, Veterán
Nem, semmi olyat nem írtam, hogy mindenki tartsa magát ehhez... Édes istenem, ennyi értetlent.... Mindegy, hagyjuk egymást! Nyomassátok tovább a vég nélküli fikázást, és legyetek abban a hitben, hogy ezzel milyen jót tesztek...

Jani, nem, sose kötsz bele senkibe, csak amikor éppen "reagálsz"...
201. steve-curtis |Válasz erre: 188. birodalmi-lepegeto
2019-11-10 15:03:13 Piros öves, Fanatikus tag
Már elnézést,ő nem csatár!
200. johny* |Válasz erre: 198. KáGábor
2019-11-10 14:36:13 Fekete öves, Veterán
"És az ilyesmibe továbbra is bele fogok kötni! "

Te dolgod.

Én viszont nem kötök bele senkibe, a véleményemet szoktam leírni. Ha a másik fél ezt személye elleni támadásnak fogja fel, azzal én nem tudok mit kezdeni.

 < 1 23 4 5 6 7 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...