Banner

Honvéd - DVTK 1-0

Szerző: objektív | 2018-10-06 10:09:00

OTP Bank Liga 10. forduló

Budapest Honvéd - Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)

Budapest, Új Hidegkuti Stadion 2069 néző. Játékvezető: Szőts Gergely (Albert István, Buzás Balázs; Solymosi Péter, Vad II. István).

Honvéd: Gróf - Heffler T., Batik, Kamber, Baráth, Kukoč - Gazdag, Hidi, Pilík - Danilo, Holender. Vezetőedző: Supka Attila.
DVTK: Antal - Shestakov, Brković, Karan, Juhar - Márkvárt, Mazalović, Tajti M. - Makrai, Mihajlović, Vernes. Vezetőedző: Fernando Fernández.

Csere: Vernes helyett Bacsa és Pilík helyett Banó-Szabó az 58., Tajti M. helyett Hasani a 63., Kukoč helyett Tischler a 76., Hidi helyett Fousseni a 84. percben.
Gólszerző: Holender (1-0) a 67. percben.


Fernando Fernandez: Mindkét csapat számára kemény mérkőzés volt. Tiszteltük az ellenfelet, hiszen az előző bajnokságokban kiválóan szerepeltek, és sok jó játékossal rendelkeznek.
A Honvéd kevés érintéssel támad, sok labdát juttatnak föl a támadókhoz, ezért a középpályán egységesen kellett védekezni, nekünk pedig lehetőségünk nyílt a kontrákra. Tudtuk, hogy kiegyensúlyozott meccs vár ránk, ahol végül az a csapat nyert, amelyik jobban használta ki a lehetőségeit. A Vidi elleni meccshez hasonlóan több ellentámadásunk is azon akadt el, hogy rossz döntést hoztunk, vagy nem voltunk kellően pontosak, ha ezekben a helyzetekben sikerülnek a kulcspasszok, akkor legalább helyzettel tudtuk volna befejezni a támadásokat. Két-három tiszta helyzetet így is kialakítottunk, miként a hazaiak is, de egyet sem sikerült értékesíteni, ellentétben velük. A kapott gól előtt sem tudtuk végigvinni a kontrát, ebből kaptuk a gólt is. Nem csak a támadókkal, hanem a csapat támadójátékával sem vagyok elégedett, ha 10 meccsen csak 7 gólt szerez egy csapat, akkor kétségtelenül gond van. A legnagyobb probléma a pontatlanság támadásban és védekezésben, illetve az, hogy nincs állandóság, nagyon hullámzó a teljesítmény. Jól jön a szünet, mert sokat kell dolgoznunk, van mit javítanunk minden területen.




Ma rendezik az OTP Bank Liga 1. fordulóját. A DVTK a Honvédhoz látogat. A mérkőzés előtti szokásos sajtótájékoztatón Fernando többek közötta következőket mondta:


Fernando Fernandez: - Az előző bajnokságban és az idei szezon elején nagyszerűen szerepelt a Honvéd, de a legutóbbi három mérkőzésén nem tudtak győzni, még gólt sem lőttek, pedig nagyon jó támadóik vannak Danilo, N'Gog és Holender személyébén. Mindig nehéz a kispestiek ellen játszani, de bízom a sikeres szereplésben, mert számunkra minden pont fontos. A Vidi elleni mérkőzésen már látható volt, hogy fejlődik a csapat, de ez önmagában kevés, pontokra van szükségünk.


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 >  Utolsó

462. mr-d
2018-10-12 08:14:55 Fekete öves, Őstag
458-46: Jól látjátok, az irónia az egyetlen fegyver ilyenkor, ha nem akar az ember negatív dolgokat írni.
461. vebgy* |Válasz erre: 456. sadab1
2018-10-12 01:12:33 Fekete öves, Veterán
Lehet, hogy legkésőbb a Fegyencváros elleni meccs után egy jó darabig módunk sem lesz kijárni hazai meccsekre...ami nem is baj EZEK a senkik miatt.
460. betyarok |Válasz erre: 457. mr-d
2018-10-11 23:15:08 Fekete öves, Őstag
Hát igen... már előző héten is feltűnt, hogy kiváló elemzéseidet felváltotta a humor, a szomorú cinizmus. Ez tényleg a vég.
459. gazember*
2018-10-11 22:58:26 Fekete öves, Veterán
Azért azzal a kis Antal szólóval kapcsolatban (csak az igazság kedvéért) megjegyezném, hogy az egész abból indult ki, hogy már megint egy kurvanagy szarvashibát csinált, amikor úgy rúgta oda a középső védőnek a lasztit, hogy az ellenfél csatára majdnem lecsapott rá. Ebből adódott a meredek visszaapassz, és ezt kellett Antalnak egyrészt kényszerből, másrészt a hibája "kompenzálásaként" zavarban menteni ilyen módon. Szóval oké, hogy volt Botinak számos remek meccse idén, de még mindig benne van a hajmeresztő hiba is.
458. bohumil-stejskal |Válasz erre: 457. mr-d
2018-10-11 21:35:17 Fekete öves, Őstag
Azért ha a te írásod eljut a szarkazmusig az azt jelenti, hogy a csapat játékban szakmailag leért a gödör aljára. Hát b.szki ez után az írás után elkezdhetem vágni az nb1-es tagságunk hátralévő "centijét" :(
457. mr-d
2018-10-11 17:47:18 Fekete öves, Őstag
A sok elkeseredett hang után egy kis szakma. A Honvéd ellen végre látszott, hogyan is szeretnénk eljutni az ellenfél kapujáig, egyben választ kaptunk arra is, miért kell hátrafelé passzolgatni, egészen a kapusig.
Ferna jó edző, tudja, hogy a legjobb játékos köré kell építeni a csapatjátékot. Abban azt hiszem egyetérthetünk, hogy az ősszel ez Antal. Szépen látszott a taktikai elképzelés, hogy elaltatva az ellenfelet, a megfelelő pillanatban Antal megindul és kicselezi az ellenfél 10 játékosát és már gólhelyzetben is van. Ilyen egyszerű. Nyilván egy csapatjáték kialakítása időigényes folyamat, főleg ez a fajta altatós passzjáték, de láthattuk a folyamat első eredményeit, Antal két embert már kicselezett. Türelem, a fejlődés szemmel látható, már annak, aki nem alszik be a meccseken.
456. sadab1* |Válasz erre: 447. gazember
2018-10-10 10:40:51 Fekete öves, Veterán
Nem is ez igazából a lényeg, hanem, hogy látványosan hangot adjunk annak /se néző, se a hangjuk/, h itt minősíthetetlenül szarnak ránk és minősíthetetlenül szar folyik és még szarabb irányba megy!!! Ezt már máshogyan nem lehet ütősebben jelezni, mint a távolléttel!
Illetve lehet, ha lebontjuk a mindennek a szarnak szimbólumot adó stadiont szép v nem szép eszközökkel, de ennek kevesebb az esélye!
455. mr-d |Válasz erre: 446. antiabs
2018-10-10 09:43:17 Fekete öves, Őstag
Ne legyünk naivak. L.T. talán egyetlen jó megjegyzése volt, hogy Ő egyedül hiába akarna megtisztulást a magyar futballban, ha a többi klub nem partner ebben.
454. antiabs |Válasz erre: 452. zorba
2018-10-10 09:13:59 Piros öves, Őstag
Ez mondjuk igaz. Reméljük marad.
453. antiabs |Válasz erre: 449. totalrecar
2018-10-10 09:13:04 Piros öves, Őstag
2,5?
Lassan 4 éve kezdődött a leépülés, csak volt benne szűk 1 év remény.

1 2 3 4 5 >  Utolsó

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...