Hogy vagy Misi?

_{Szerző: | 2013-12-24 23:43:55}

Deák-Bárdos Mihály mesél a Malaga-Osasuna meccsről, Iránról, Azerbajdzsánról és a fogyasztás gyötrelmeiről

A Fórumfoci Teamnek nagy megtiszteltetés, hogy szinte a kezdetektől soraiban tudhatja a hatszoros világbajnoki ezüstérmes, tizennégyszeres magyar bajnok elnyűhetetlen Deák-Bárdos Misit, aki szeptemberben a budapesti világbajnokságon ötödik helyezést ért el. Misivel kapcsolatban időről-időre felvetődik a kérdés, hogy immár 39 évesen folytatja-e még a versenyzést vagy pedig a civil életre készül-e már.

Természetesen ez is szóba esett, mikor a Fórumfoci Mikulás Torna szünetében beszélgettem vele.

Hogy vagy Misi? Mi történt Veled a budapesti világbajnokság óta?

A világbajnokság után, szeptember végén a barátnőmmel elmentünk nyaralni Spanyolországba. Természetesen megnéztünk egy focimeccset is, a Malaga-Osasuna találkozót. A színvonal annyira nem verdeste az eget, hogy azt beszéltük a barátnőmmel, ilyen meccset még a magyar Mennyei Bajnokságban is látunk. A hangulat viszont nagyon jó volt a stadionban. Nagyon érdekes volt, hogy a Malaga-nak két ultra tábora is volt. Amikor az egyik rákezdte, a másik csoport abbahagyta, furcsa módon nem támogatták egymást a szurkolásban.

A malagai stadion nagyon érdekes építésű, talán a győri stadionhoz tudnám hasonlítani, mert nagyon meredek a lelátó, az ember szinte félt, hogy le ne essen a székéből. Természetesen telt ház volt a meccsen, parkolóhelyet sem volt egyszerű találni a közelben, mi kb. 1 km-re a stadiontól tudtuk letenni az autót egy plaza parkolójában. Sajnos, a Malaga elég gyengén futballozott, ki is kapott 1-0-ra és a meccs végén kb. 10 perc alatt szinte teljesen ki is ürült a stadion. A logisztika nagyon jól meg van szervezve, kordonokkal lezárják, hogy merre lehet menni, merre nem, nincs idegeskedés, nincs anyázás, mindenki türelmesen kivárja a sorát.

Próbáltam felvenni kint a kapcsolatot El Capitano José Luqueval, de sajnos nem olvasta az üzenetemet, így nem tudtam találkozni vele.

Remekül éreztük magunkat, az idő is nagyon jó volt. Izgalmas élményekkel gazdagodtunk, elmentünk egy olyan bikaviadalra is, ahol növendék torreádorok küzdöttek növendék bikákkal. Nagyon látványos volt!

Milyen versenyeken vettél részt az ősz folyamán?

Két rangos nemzetközi versenyen is elindultam. A Magyar Olimpiai Bizottságon keresztül kaptam egy meghívást Iránba, ahova edzőm, Repka Attila kíséretében utaztam.

A Hősök birkózása elnevezésű verseny érdekessége az volt, hogy nem a hagyományos birkózódresszben, hanem mezben és nadrágban birkóztunk. Annyi különbség volt a „rendes” birkózás és az iráni birkózás között, hogy ha a nadrágon keresztül csinál a versenyző akciópontot, az duplán ér, illetve ha a nadrágon keresztül fölborítja az ellenfelet, akkor vége a meccsnek.

Iránban annyira imádják ott a birkózást, hogy hollywoodi filmsztároknak kijáró tisztelettel fogadtak minket. A csarnok, ahol a versenyt rendezték, teljesen megtelt nézőkkel, egy tűt sem lehetett leejteni. Érdekessége volt a versenynek, hogy több különböző küzdősport képviselőit is meghívták, mint pl. judo, birkózás, wrestling, MMA, de mindenki a hagyományos ősi iráni hősi birkózás, angol fordítás szerint a Heroic Wrestling szabályai szerint küzdött. Ez egy hatalmas gála volt, a világ minden tájáról hívtak meg versenyzőket, 37-en indultunk és csak +90 kg-os kategória volt meghirdetve.

A lebonyolítási rendszer is eltért a birkózásban megszokottól, mert ha nyertél, akkor a győztes ágon maradtál, ha pedig veszítettél, akkor a vesztes ágra kerültél. Elég jó volt a sorsolásom, az első meccsen megvertem egy ukránt, majd következett volna egy kanadai. Azért egy kanadai kellemesebb ellenfél, mint egy török vagy egy azeri. Aztán szóltak, hogy mégsem a kanadai ellen birkózom, mert közben előkerült valahonnan egy afgán versenyző és betették a győztes ágra. A második meccsen aztán kikaptam egy török szabadfogású birkózótól, majd ezután következett kanadai, akit legyőztem. Utolsó ellenfelem egy azeri volt, aki valójában kubai és még kubaiként világbajnok is volt. Sajnos nem sikerült legyőznöm őt sem, így a tízedik hely körül végeztem.

A verseny körítése európai szemmel szinte felfoghatatlan volt! Volt egy „capo”, aki fel-alá rohangált az egész verseny alatt a csarnokban és szurkolásra bíztatta a közönséget. Amikor iráni volt a szőnyegen, akkor egész egyszerűen megőrültek a nézők.

Érdekesség, hogy nőt szinte egyáltalán nem lehetett látni a verseny színhelyén. A repülőtéren is külön bejárat van a nőknek és külön a férfiaknak. A házigazdák elmondták, hogy a nők most már vezethetnek pl. autót, ami korábban elképzelhetetlen volt, igaz, csak abban az esetben, ha kizárólag női utasok ültek benne a vezetőn kívül.

Khanavad városa, ahol a versenyt rendezték, kb. 250 km-re fekszik Teherántól Itt a nők öltözködési előírásait nagyon szigorúan vették, ami azt jelentette, hogy fekete csadort hordtak valamennyien. Teheránban azért már lazábbak voltak az öltözködési szabályok, ott azért már lehetett látni nőket szoknyában meg farmerban. Igaz, hogy rajtuk volt a kendő, de már az sem minden esetben fekete színű volt.

Az irániak közlekedési szokásai egészen elképesztőek. Azon viccelődtünk Attilával, hogy ha az irániak elkezdenek versenyezni a Forma-1-ben, akkor igen csak melege lesz Vetteléknek, mert az irániak igen keményen vezetnek. A törökök pl. elbújhatnak nyugodtan az irániak mögött ebben a tekintetben, pedig ők sem piskóták. A KRESZ az teljesen ismeretlen számukra, volt hogy a kétsávos úton 3-4 autó közlekedett. Táblák alig vannak, akinek az orra előrébb van, annak van elsőbbsége, ennyire egyszerűek ott a szabályok.

Novemberben Azerbajdzsánban versenyeztem, Bakuban indultam a Golden Grand Prix döntőn. Két versenyről lehetett ide kvalifikálni magunkat, az egyik a Magyar Nagydíj volt, ahol bronzérmet szereztem, a másik pedig egy török verseny volt. A legjobb hat-hat versenyzőt hívták meg és egészítették ki hazai birkózókkal. Tudni kell azt, hogy a mezőnyben az azerieken kívül volt három iráni, három grúz, két török, aztán orosz meg ukrán birkózó. Egyszóval elég rangos mezőny gyűlt össze, ami nem is csoda, hiszen a verseny komoly pénzdíjakért zajlott.

A sorsolásnál szerencsém volt, ugyanis kettes számot húztam. Ez az jelentette, hogy az első körben nem kellett birkóznom. A nyolc között az első ellenfelem egy ukrán volt, majd következett egy azeri, akit most láttam először életemben. Kiderült, hogy valójában iráni, akit honosítottak. Az ukránt legyőztem, majd az azeritől egy szoros meccsen kikaptam. A bronzéremért egy orosz versenyző következett, aki az idei orosz bajnokságon második helyezést ért el, ami nem igazán rossz ajánlólevél.

Szerencsére sikerült fölé kerekednem, így harmadik helyet szereztem ezen a nagyon rangos versenyen.

Azerbajdzsánban rendkívüli módon szeretik a birkózást. Érdekesség, hogy nem csak a versenyzőik között, hanem az edzői és a gyúrói stábban is rengeteg az iráni. Az ő segítségükkel akarnak a világ élvonalába kerülni.

Az egész magyar küldöttség nagyon jól szerepelt szerencsére, hiszen Kiss Balázs aranyérmet szerzett, Lőrincz Viktor meg hozzám hasonlóan harmadik lett.

Összességében pozitív a mérlege az idei évnek számodra?

Azt lehet mondani, hogy a versenyek szempontjából abszolút pozitívan tudom zárni az évet, hiszen az iráni gálát kivéve ahol elindultam, mindenhol érmet szereztem vagy pedig helyezett lettem. Persze a hazai rendezésű világbajnokságon jó lett volna egy érem, de nem lehetek telhetetlen, mert a VB előtt azért aláírtam volna, hogy éremért fogok birkózni.

Az év vége pihenéssel fog telni?

Úgy lesz pihenés, hogy december elején azért elkezdjük az alapozást a következő szezonra. Most egyelőre úgy készülök, hogy a jövő évben még versenyezni fogok. Amíg bírom erővel – és most úgy érzem, hogy nagyon jól bírom erővel – és élvezem a birkózást, addig nem akarom abbahagyni. Persze, sok függ attól is, hogy alakul a civil életem, mert ha olyan lehetőség adódik számomra, ami testhez álló és kihívást látok benne, akkor kész vagyok arra is, hogy felhagyjak a versenysporttal. Tehát ez most egy képlékeny állapot, amiben vagyok, de remélhetőleg rövidesen eldől, hogyan tovább.

Az is nagyban befolyásolhatja a jövőt, hogy a nemzetközi szövetség a súlyhatárok módosítására készül.

Úgy hallani, hogy kevesebb súlycsoport lesz. Az én jelenlegi kategóriám ugye a 120 kg és ha behozzák a 130 kg-ot, akkor ha már nem is válogatott szinten tudnám folytatni a birkózást, de a Bundesligában még minden bizonnyal megállnám a helyem. Egy-egy versenyre lefogyni 7-8 kg-ot az azért nem kis erőfeszítésbe telik, ezért nem is versenyzem jelenleg Németországban. Számomra nagyon kedvező döntés lenne a 130 kg-os kategória bevezetése!

Személy szerint én nagyon örültem az új szabályok bevezetésének is, amik be is váltották a hozzá fűzött reményeket. A mérkőzések eseménydúsabbak, látványosabbak, izgalmasabbak lettek szerintem.

Nagyon szeretném azt is, hogy amikor majd befejezem a versenysportot, minél zökkenő mentesebben tudjak átállni a civil életre.

A Te korod az mennyire kuriózum a birkózásban?

Nehézsúlyban nem olyan ritka a 30 feletti versenyző, de például a sportág nagy bajnoka, a háromszoros olimpiai bajnok Aleksandr Karelin is már 33 éves korában abbahagyta a birkózást. De az alacsonyabb súlycsoportokban is előfordul, hogy valaki jóval 30 fölött is versenyez, volt például egy olimpiai és világbajnok lengyel birkózó, Zavadsky, aki 36 éves koráig birkózott.

De úgy vagyok vele, hogy amennyiben tényleg behozzák a 130 kg-os súlyhatárt és nem kell majd fogyasztanom, akkor új lehetőségek is megnyílhatnak még előttem a birkózásban.

Hogy állsz a versenyek előtti fogyasztással?

Ha azt mondom, hogy idén januárban 132 kg voltam, akkor könnyen ki lehet számolni, hogy is állok a fogyasztással. Versenyek előtt 128 kg körül van a súlyom és kb. 1 hét alatt szoktam lefogyasztani a súlyhatár alá.

Mi a módszered a fogyasztásra?

Rendkívül egyszerű: nem kell enni! De ha eszel is, kizárólag olyan dolgokat szabad enni, ami energiát ad. Sokan csodálkoznak azon például, hogy edzésre menet megiszom egy energiaitalt vagy megeszek egy csokit és közben fogyasztok. A laikus azt hiszi, hogy a csoki az szénhidrát és azzal nem lehet fogyasztani. Ilyenkor tehát minimális mennyiséget eszem és kizárólag energiában gazdag ételeket fogyasztok. A salátákat el kell felejteni ilyenkor, fogyasztás közben húst illetve szénhidrátban dús táplálékokat kell enni. A bevitt folyadék mennyiségét is nagyon le kell csökkenteni. Amikor a birkózó azt mondja, hogy már csak szomjas vagyok, az már jó a fogyasztás szempontjából.

Van olyan, hogy megy az ember versenyre és a csarnokban ki van írva, hogy Coca-cola, vagy valamilyen ásványvíz reklámját látja, akkor ábrándozik róla, hogy milyen jó lenne inni egyet belőle. Volt rá példa, hogy még egy pocsolya is be tudja indítani az ember fantáziáját, hogy milyen jó is volna beleinni.

Az éhséget még jobban el is lehet viselni, de a szomjúság, az sokkal megterhelőbb. De szerencsére velem soha nem fordult elő pályafutásom során, hogy ne tudtam volna hozni a súlyomat.

Boldog Karácsonyt kívánok minden kedves Diósgyőr szurkolónak!

(Időközben napvilágot látott a hír, hogy a Nemzetközi Birkózó Szövetség döntött a felnőtt olimpiai súlycsoportokról. A várakozásoknak megfelelően kötöttfogásban 130 kg-ra változtatták a legnehezebbek súlyhatárát.)