Banner

Hídépítő csapatépítés

Szerző: objektív | 2020-05-21 10:00:00

Nem csak a pályán, a pályán kívül is folyamatosan épül a DVTK labdarúgó csapata. A DVTK játékosai ezúttal különleges csapatépítő foglalkozáson vettek részt, a régi kisiskolás évek emlékére kartonpapírt, ollót és ragasztót fogtak a labdarúgók, hiszen feladatuk egy híd megálmodása és kivitelezése volt.



A DVTK Stadion VIP termében elvégzett feladat során a keretet 2x3 részre osztották, az így létrejött hármas csoportoknak egymástól elszeparálva kellett egy-egy külön csapatot alkotniuk. A feladat során egymás kivitelezési technikáját nem látva kellett egy hidat alkotnia az egyes egységeknek, úgy hogy megadott időben a csapatok egy-egy tagja kommunikálhatott a másikkal egy semleges területen.


- Mint minden csapatépítő programnak, ennek is az volt a legfontosabb célja, hogy a megszokottól eltérően, ne csak a pályán legyen együtt a csapat, hanem a pályán kívül is, ahol nem kell futniuk a játékosoknak, nincs labda, hanem valami mást csinálnak. - nyilatkozta Poós Miklós, a DVTK mentáltrénere. - Ebben a hídépítő feladatban több lehetőség is volt részünkről, amit vizsgálhattunk. Egyrészt volt benne egy verseny, hiszen kis csoportok építettek több hidat, ráadásul ezt is ugye külön építették a különböző alcsoportok, ezért nagyon nem volt mindegy, hogy a megengedett kommunikáció a feladat során hogyan sikerült a felek között, hiszen a két külön épülő résznek a végén passzolnia kellett. Ez ugye egy kommunikációs megtervezési feladat volt a játékosok részéről.


Olvasd el a teljes cikket >>>


forrás, fotó: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12

1. betyarok
2020-05-21 12:20:07 Fekete öves, Őstag
Fasza! Jó ötlet volt, nyomjátok! Kihegyezni mindent a Kövesd ellen!

 < 12

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...