Banner

Hasani a felnőtt válogatottságra tör

Szerző: Jáborcsik András | 2018-11-16 17:22:00


Florent Hasani télen érkezett a KF Trepça'89 Mitrovicë csapatából Diósgyőrbe, és ezidáig 25 bajnoki találkozón lépett pályára. A koszovói labdarúgót először arról kérdezte a dvtk.eu, hogy nehezen élte-e meg az elmúlt időszakot.

- Hiába szenvedtünk egymás után hatszor vereséget, minden meccsnek úgy vágtunk neki, hogy most győzni fogunk. Keményen dolgoztunk a hétköznapokon, hittünk a sikerben. A DVSC ellen is jól küzdöttünk, ezúttal a szerencse sem pártolt el mellőlünk, megérdemeltük a győzelmet.


Florent Hasani eddig két bajnoki gólt szerzett, az FTC ellen tavasszal a lövése után Botka Endre lábáról vágódott a hálóba a gólba tartó labda, most szombaton a DVSC ellen senkinek - beleértve az ellenfél kapusát is - sem volt esélye a labdába érni. A nyári felkészülési mérkőzéseken pedig már lehetett látni, hogy egyszer bajnokin is elsül a bal láb.

- Az az igazság, hogy a legutóbbi mérkőzéseken előrébb játszom, a csatársorban vagy közvetlenül mögötte szerepelek. Rendkívül jól érzem magam ebben a pozícióban, több lehetőségem nyílik gólpasszt adni, vagy éppen gólt lőni. Amikor megfordultam, már tudtam, hogy lőni fogok. Jól találtam el, és valóban szép ívet írt le a labda, de sokkal büszkébb vagyok arra, hogy három pontot ért a gólom.



A koszovói U21-es csapat az utolsó fordulóig versenyben volt a továbbjutásért az Európa-bajnoki selejtezőn, végül 3 győzelemmel, 3 döntetlennel és 4 vereséggel az 5. helyen végeztek. Florent Hasani mind a 10 mérkőzésen pályára lépett, és három gólt szerzett.

- Sajnos nem tudtuk kvalifikálni magunkat az U21-es Európa-bajnokságra, de összességében jól szerepeltünk egy erős csoportban, ahol Németország, Norvégia, Írország, Izrael, Azerbajdzsán volt az ellenfél. A magam teljesítményével is elégedett lehetek három góllal járultam hozzá a csapat teljesítményéhez. Kiöregedtem ebből a korosztályból, mostantól azért dolgozok, hogy kiérdemeljem a meghívót a koszovói nemzeti csapatba is.


Tovább a dvtk.eu-ra >>>>>


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
6. toki*
2018-11-21 11:50:45 Fekete öves, Veterán
Ő 1 nagyon technikás játékos, ráadásul bal lábas. Azért írtam korábban, hogy a középpályásaink a labdával egyáltalán nem ügyetlenek, csak oda, igenis be kell szorítani, 1 olyan vkp-t mint Elek, vagy Mevu. Hasani remélem még jó pár gólt szerez, amelyeket természetesen be is húzunk.
5. vebgy*
2018-11-18 23:27:28 Fekete öves, Veterán
Még vagy 3-4 ilyen gól és vagy 10 csúnyább és rendben is leszel...
2018-11-17 10:24:37 Fekete öves, Veterán
Semmi bajom vele, sőt...de a mi utánpótlásunkból hol vannak az ilyen 20-21 éves játékosok?
Ja tudom, nb2-ben, nb3-ban meg megye1-ben.
3. bred88
2018-11-17 09:23:52 Barna öves, Fanatikus tag
Nyugodtan vállald el máskor is!
2. samanhegy |Válasz erre: 1. portugál
2018-11-17 07:40:32 Piros öves, Őstag
Azért nem haragszunk meg, ha minden meccsen vág 1-2 ilyet. ;)
Erre a mentalitásra lenne szükségünk, lövöldözni kell azt a kurva kaput állandóan, mint a törökök Eger várát! De azért: "Kontyosból hírmondó sem maradhat!"
2018-11-16 20:43:03 Barna öves, Fanatikus tag
A mostani keretből a kedvencem
és nem a mostani gólja miatt,ami egyébként pazar volt. Sok sikert Florent!
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...